Navalnijt kiengedték a kórházból, mehet is vissza a börtönbe

külföld
2019 július 29., 12:22
comments 82

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust hétfőn kiengedték a kórházból, és visszatért a börtönbe, ahol 30 napos elzárását tölti. - mondta el Anasztaszija Vasziljeva, a politikus orvosa.

A doktornő szerint a Navalnijt kezelő orvosok meg sem próbálták megállapítani, hogy mi okozhatta a kiütést és a duzzanatokat.

Vasziljeva szerint az ellenzékit túl korán szállították vissza a börtönbe, ezért egészsége újra veszélybe kerülhet. Az orvos aggódik, hogy a tüneteket okozó vegyi anyag még mindig megtalálható cellájában.

„Még nem gyógyult fel teljesen” - hangsúlyozta. „Orvosi felügyelet alatt kellett volna maradnia.”

Navalnijt múlt szerdán őrizetbe vették, bíróság elé állították, és elzárásra ítélték azzal a váddal, hogy nem engedélyezett tüntetést hirdetett az elmúlt szombatra.

Kira Jarmis, Navalnij szóvivője azt mondta vasárnap hírügynökségeknek, hogy a politikusnak „csúnyán feldagadt az arca, és bőrpír jelentkezett nála”.

A szóban forgó kórház egyik orvosa elmondta, hogy bőrkiütést diagnosztizáltak a fogva tartottnál, de már jobban van, mint amikor beszállították. 

A Navalnij régi ismerősének számító Vasziljeva azonban, aki rövid ideig beszélhetett vele egy zárt ajtón keresztül, és láthatta az ajtó résén át, azt írta a Facebook-oldalára: „Nem zárhatjuk ki, hogy valaki valamilyen vegyianyaggal bőr- és nyálkahártya-károsodást okozott neki. Az egész felsőtestén vannak kiütések, hámsérülések, váladékozik a szeme.” Vasziljeva követelte, hogy vegyenek bőr- és hajmintákat Navalnijtól, mintákat a lepedőjéről is, és ezek vizsgálati eredményét hozzák nyilvánosságra. Gyanús neki - írta -, hogy nem engedték meg számára, hogy megvizsgálhassa a 43 éves férfit.

Navalnij ügyvédje, Olga Mihajlova szintén a Facebookon azt írta: furcsák védence allergiás tünetei, mert soha korábban nem léptek fel ilyenek nála. Mihajlova is azt állította, hogy egy ismeretlen vegyi anyaggal megmérgezhették a férfit.

Az ellenzéki politikus 2017-ben súlyos sérülést szenvedett az egyik szemén, mert valamilyen vegyszert locsoltak az arcába. Az orvosok azonban meg tudták menteni a szemét és a látását is.

Navalnij július 20-án felszólalt egy több mint tízezres moszkvai tüntetésen, amelynek részvevői az ellen tiltakoztak, hogy a fővárosi választási hivatal elutasította 57 ellenzéki és független képviselőjelölt regisztrálását a szeptemberi helyhatósági választásokra. Ezt azzal indokolta a hivatal, hogy többük esetében az összegyűjtött támogató aláírások több mint 10 százaléka - a vonatkozó jogszabályban ennyi a tűréshatár - nem volt hiteles. 

Felszólalásában Navalnij indítványozta, hogy a július 27-ére tervezett tüntetésen a tiltakozók vonuljanak a polgármesteri hivatal elé, és mindaddig maradjanak ott, amíg nem tesznek eleget bejegyzési kérelmüknek. Facebook-oldalán hasonló kijelentéseket tett. A kizárt jelöltaspiránsok közül többen a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány prominens tagjai.

Navalnij hívei megtartották most szombaton a tüntetést, de a rendőrség példa nélkül álló megtorlással reagált rá, a belügyminisztérium közlése szerint 1074 embert állítottak elő különböző jogsértések címén a résztvevők közül.

Alekszej Navalnijt az elmúlt években többször is elítélték nem engedélyezett tüntetések megtartása címén. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.