Románia nem engedte át a Szerbiának szánt orosz fegyvereket, Magyarország természetesen igen

külföld
2019 július 29., 18:01

Románia nem engedélyezte, hogy Oroszország a Dunán keresztül szállítson fegyvereket Szerbiába, arra hivatkozva, hogy az orosz fegyvereladásokra vonatkozóan szankciók vannak érvényben a nyugati szövetségi rendszer legtöbb országában, így Romániában is a Krím megszállása és Oroszországhoz csatolása óta. A fegyverek ettől függetlenül megérkeztek, sajtóértesülések szerint légi úton, a magyar légtér használatával.

A szerb médiában megjelenő hírek szerint eddig 10 páncélozott jármű érkezett Szerbiába, de az Oroszországgal kötött megállapodások értelmében jön még 30 használt T-72-es harckocsi, és 20 BRDM–2 úszóképes páncélozott felderítő jármű (valószínűleg ebből a modellből érkezett már 10 darab légi úton).

Aleksandar Vucic szerb elnök üdvözölte a fegyverszállításokat, és magasztalta az orosz segítséget a szerb haderőfejlesztésben. A járművek szállításáról annyit mondott, az a fontos, hogy azok Szerbiában vannak, hogy hogyan szállították őket, az pedig csak rájuk tartozik.

Magyarországon egyébként elvileg ugyanazok a szankciók érvényesek Oroszországgal szemben, mint Romániában.

Az orosz fegyverszállításokat és a szerb haderőfejlesztést a NATO részéről korábban több kritika is érte, az amerikaiak szerint ez a program ugyanis alááshatja az amúgy is törékeny békét a Balkánon. (AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.