Az MSZP Brüsszelhez fordult a Magyarországra hordott horvát és szlovén szennyvíziszap miatt

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az Európai Bizottsághoz fordult a Magyarországra szállított horvát és szlovén szennyvíziszappal kapcsolatban.

Sajtótájékoztatón közölte: az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagjaként kedden a környezetvédelemért és az egészségügyért felelős biztosokhoz fordult, akiktől arra vár választ, hogy az Európai Bizottságnak van-e információja az ügyről, tudnak-e arról, hogy évek óta veszélyes anyagokat szállítanak tagállamok között, ez összhangban van-e az uniós joggal, illetve az EU biztosított-e ezekhez az ügyletekhez forrást.

Az ügy nem belpolitikai kérdés, hiszen olyan, tagállamok közötti kereskedelemről van szó, ami súlyosan sérti az európai jogszabályokat – indokolta a kezdeményezését Ujhelyi István.

Szennyvíziszap BajorországbanFotó: Nicolas Armer/dpa/AFP

Kevésnek tartotta azt a kormányzati választ, hogy leállítják a jövőbeli szállítmányokat, de a még érvényes szerződések alapján továbbra is érkezhet szennyvíziszap Magyarországra. Ujhelyi szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek választ kell adnia az ügyben. A kormány, ha akarja, akkor minden jogi kereten átlépve 2 óra alatt képes bezárni, kinyitni, felfüggeszteni vagy megszüntetni komoly bizniszeket, de most halogató döntést hoztak – mondta.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke azt mondta: az üggyel kapcsolatos adatkéréseiből kiderült, hogy a magyar engedélyeket a szennyvíziszap behozatalára a környezetvédelmi feladatokat ellátó hatóság, a Pest megyei kormányhivatal adta ki, Tarnai Richárd kormányhivatal-vezető aláírásával, úgyhogy Gulyás Gergely hazudik, ha azt állítja, hogy nem adtak ki engedélyt Magyarországon az iszap szállítására.

Korózs Lajos arról is beszámolt, hogy a horvát környezetvédelmi és energetikai minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt két évben több mint 90 ezer tonna horvát szennyvíziszap érkezett magyar lerakókba (2018-ban 52 ezer tonna, 2017-ben pedig 39 ezer tonna).

Emellett a szlovén környezetvédelmi hatóságok információiból az is kiderült, hogy tavaly 30 ezer tonna szlovén szennyvíziszap érkezett Magyarországra. Az Eurostat adatai szerint ez a 30 ezer tonna megegyezik az éves szlovén kibocsátással, vagyis tavaly minden kilogrammnyi szlovén szennyvíziszap Magyarországon kötött ki.

A képviselő szerint valószínűleg „ez rohadt nagy üzlet valakinek”, „itt valakik milliárdokat keresnek”.

Grőber Attila, Pápa ellenzéki polgármester-jelöltje a sajtótájékoztatón közölte: ha nem állítják le azonnal a szennyvíziszap-szállítást Pápára, akkor aláírásgyűjtésbe kezdenek a kérésük nyomatékosításáért. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.