Uniós diplomaták szerint Boris Johnson egyáltalán nem tervezi a brexit érdemi újratárgyalását Brüsszellel

EU-s diplomaták arról számoltak be a Guardiannak, hogy meggyőződésük, Boris Johnson frissen kinevezett brit miniszterelnöknek esze ágába sincs újratárgyalni Brüsszellel a brit kilépési feltételeket, és a megegyezés nélküli kilépés jelenti számára a központi forgatókönyvet. 

Erről a brit miniszterelnök küldöttjének, illetve uniós tisztviselőknek a brüsszeli találkozója után nyilatkoztak a lapnak. Egy név nélkül nyilatkozó vezető EU-s diplomata szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a briteknek nincs egy másik terve, és eszük ágában sincs tárgyalni. Szerinte a 'no deal' most a terv, amire építenek. 

Boris Johnson képviseletében David Frost múlt héten járt Brüsszelben, és többek között Juncker kabinetfőnökével, Clara Martínez Alberolával, illetve a brexitügyi megbízott, Michel Barnier egyik képviselőjével, Stéphanie Risóval is tárgyalt. És a most kiszivárgott hírek szerint Frost egyáltalán nem tudott semmit felmutatni, ami arra utalt volna, hogy a briteknek van ötlete, hogyan lehetne újranyitni a tárgyalásokat.

Különösen jelentősnek ítélték meg az EU-s diplomaták, hogy a brit félnek mennyire nem volt semmiféle felvetése arra, hogyan lehetne kezelni az ír helyzetet. Johnson beiktatása utáni első beszédében elmondta, hogy lehetséges új megállapodás a kilépés feltételrendszeréről, de az egyezménynek nem lehet része az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti fizikai határellenőrzés újbóli bevezetésének megelőzését célzó tartalékmegoldás (backstop). Ugyanakkor ezzel kapcsolatban a britek nem tudtak felmutatni semmiféle ötletet. 

Az EU-s forrás szerint ez most hangosan és világosan hallható lesz az EU fővárosaiban, ennyiben hasznos volt ez a találkozó. Az uniós diplomaták egy másik meggyőződése e beszámoló szerint, hogy London kerülni akar bármiféle olyan elköteleződést Brüsszel irányába, ami megakadályozná az országot, hogy erőteljes deregulációba kezdjenek. 

Ugyanakkor közel sem biztos, hogy Johnson elképzelése összejöhet a megállapodás nélküli kilépésről: a Bloomberg beszámolója szerint a német kormány például meg van győződve arról, hogy a brit parlament nem fog átengedni egy megállapodás nélküli brexitet. Arról, hogy milyen lehetetlen feladatot kéne most megoldania Johnsonnak, nemrég részletesen is írtunk