Bolsonaro kommentben szólt be Macron feleségére, a francia elnök reméli, Brazíliának olyan elnöke lesz, aki méltó a tisztségre

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök élesen elítélte, hogy Jair Bolsonaro brazil államfő tiszteletlen megjegyzést tett a feleségére, Brigitte Macronra.

„Bolsonaro rendkívül tiszteletlen megjegyzéseket tett a feleségemről”

– mondta a francia államfő a hét legfejlettebb ipari ország (G7) biarritzi csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatóján.

„Mit mondhatnék Önöknek? Szomorú, szomorú, de még szomorúbb mindenekelőtt neki és a braziloknak” – mondta Macron, aki reméli, „a braziloknak hamarosan olyan államfőjük lesz, aki méltó az elnöki tisztségre”, a nép „megbosszulja” az államfőjének viselkedését.

„Szerintem a brazilok, akik egy nagyszerű nép, egy kicsit szégyenkeznek az ilyen megnyilvánulások láttán, és elvárják egy elnöktől, hogy normálisan viselkedjen másokkal” – mondta a francia elnök.

Emmanuel Macron és a felesége, Brigitte Macron szavaz 2017. június 11-én.Fotó: Christophe Petit Tesson/AFP

A brazil államfő a Facebookon az egyik felhasználó bejegyzéséhez kommentelt. A poszt szerint a két elnök közötti vita „valójában” abból ered, hogy Macron „irigy” Bolsonaróra feleségének szépsége és fiatalsága miatt. A felhasználó egymás mellé helyezte Bolsonaro és a nála 27 évvel fiatalabb felesége, illetve a francia államfő és a nála 24 évvel idősebb, 66 éves Brigitte Macron fényképét.

„Ne alázd már meg. Hahaha” – írta alá a brazil elnök.

A két ország között az elmúlt napokban megnőtt a feszültség, miután a mostani G7-csúcstalálkozónak otthont adó Franciaország nyomást gyakorolt a brazil elnökre az amazonasi esőerdőt sújtó drámai tüzek elleni fellépésért. A francia elnök Bolsonaro sokak által bírált környezetvédelmi politikájának tulajdonította azt, hogy nőtt az amazonasi esőerdőt is sújtó erdőtüzek száma.

A brazil elnök csütörtökön azt mondta, Macron személyes politikai tőkét akart kovácsolni, amikor azt kérte a G7-csúcs résztvevőitől, hogy sürgősen foglalkozzanak az erdőtüzek által okozott „nemzetközi válság” ügyével.

Fotó: Silvia Izquierdo/AP

Macron pénteken azt vetette Bolsonaro szemére, hogy hazudott a környezetvédelmi elkötelezettségét illetően, ezért bejelentette: nem támogatja az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi egyezményt, amíg Brazília nem tesz eleget környezetvédelmi vállalásainak. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.