Két és fél hónapig tartott a régió legforgalmasabb villamosvonalának menetrendszerinti javítása. Idén is volt minden, amit az elmúlt években megszokhattunk: a legnagyobb hőségben megállót kereső tömegek, zavartan toporgó turisták, dugóban álldogáló vagy éppen 40 fokos pótlóbuszok, filmbe illő forgalmi káosz és áramütéssel ösztökélt villamosvezetők.

Az érintett szakaszokon „többségében 2010 előtt – van, ahol közel 20 éve – végeztek utoljára nagyfelújítást, ezért idén nyáron a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélték a nagy terhelésű járművek sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát” - olvassa a budapesti, és nem érti, hogy akkor mi végre volt az elmúlt évek kínja, a 2009 óta végigszenvedett újabb és újabb lezárások. A BKK közleményének következő mondata után pedig összerándult gyomorral képzeli maga elé azt a poklot, ami jövőre vár rá:

„Ennek köszönhetően a jövőben szükséges beavatkozások gyorsabban elvégezhetők lesznek.”

Tavaly is volt magyarázat, idén is van és jövőre is lesz, de reggel alig gondoltam már az egészre, hiszen mától megszűnnek hányattatásaink, és újra teljes vonalon jár a 4-6-os villamos. Ezzel a derűs tudattal sétáltam ki a Krisztina körútra, hogy megvegyem bérletemet. A jegyautomata sötét képernyője egykedvűen meredt rám.

Ezek után a Széll Kálmán téren próbálkoztam, ahol az alábbi figyelmeztetés fogadott, de aztán - ellentétben számos korábbi kártyás próbálkozással ugyanott - ezúttal tudtam fizetni az automatánál. Minden oké.

Amikor felszálltam egy 4-esre, hogy hónapok után először tegyem meg kényelmesen, a közeli megállóból indulva, gyorsan, ülve, légkondicionált villamoson azt a három megállós távot a szerkesztőségig, egy jóleső sóhaj közben belém hasított:

mindez egy nagyobb terv része.

Nem lehet más magyarázat. Annyira nehezen elfogadható a gondolat, hogy a főváros és a BKK vezetése újra meg újra, egymást követő években, heteken keresztül halálra szopasson százezreket napi szinten, hogy annál új elméletem sokkal életszerűbb: 

ez egy nagycsoportos lelkigyakorlat.

Minden alapot nélkülöző feltételezésem szerint tíz évvel ezelőtt egy titokzatos tanácsadó kitalálta, hogyan szerettesse meg a budapestiekkel a tömegközlekedést a maga hibáival, hiányosságaival együtt. Meg úgy egyáltalán: hogyan hangolja kicsit optimistábbra, elégedettebbre a lakosságot. A megoldás radikális, de eredményes: a négyeshatos felújításával megmutatják, mennyivel rosszabb is lehetne mindez, és a nyári purgatórium hetei után minden évben megtisztulva, megkönnyebbülve vághatunk neki az ősznek.

Amíg csattognak az ütvefúrók, addig csak nő a szolidaritás érzése a budapestiek között, hiszen 

együtt állunk a napon, a porban, a zajban. 

Amikor pedig vége, amikor végre megszűnik a szenvedés, az összetartozás megújult érzésével vághatunk neki a megszokott útnak.

Legyünk hálásak, hogy jóakaróink az élet apró örömeinek megbecsülésére, a hibákkal való megbékélésre tanítanak!