Indul a választáson az asszonyverő, vak komondoros Balogh József

Ott van a fülöpházai képviselőjelöltek között Balogh József János, a település korábbi polgármestere is. Ő az a politikus, aki 2013-án egy este részegen olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az asszonynak eltört az orra és a járomcsontja is, kórházba került. A kórház tett feljelentést. Balogh - aki ekkor fideszes országgyűlési képviselő és Fülöpháza polgármestere volt - először azzal védekezett, hogy a nő megbotlott a vak komondorukba, úgy szerezte a sérüléseit. 

Büntetőügy lett a verésből, az előkerült bizonyítékok miatt a politikus ott már elismerte, hogy ő verte meg az élettársát. Első fokon még csak pénzbüntetést kapott, ami azt jelentette volna, hogy megtarthatja 2010-ben, fideszes politikusként megszerzett polgármesteri székét. Másodfokon aztán szigorították a büntetést, 10 hónap szabadságvesztést kapott, felfüggesztve. 

A jogerős ítéletet csak 2016 júniusban mondták ki. Balogh közben elindult a 2014-es önkormányzati választáson. A Fidesz az asszonyverés miatt kizárta ugyan, de függetlenként is újra tudott nyerni. Ami annak is volt köszönhető, hogy senki nem állított vele szemben jelöltet, egyedüli pályázó volt Fülöpháza vezetésére. A választók látványosan távol maradtak a szavazástól (39 százalékos részvétel), aki elment, azok közül is minden hatodik érvénytelenül szavazott. De Balogh a többiek szavazatával újra polgármester lett. 

A polgármesteri székétől a jogerős szabadságvesztést kimondó 2016 nyári ítélet miatt volt kénytelen megválni. Az ügyvédjével megpróbálták ugyan elérni, hogy Balogh előzetes mentesítést kapjon. Ha ez meglett volna, Baloghnak nem kellett volna lemondania a település vezetéséről, a szándékos bűncselekmény elkövetése ellenére sem. A bíróság a mentesítést azonban nem adta meg.

A Balogh lemondása miatt kiírt időközi választáson lánya, Nagyné Balogh Csilla nyerte meg 2016-ban.

A mostani választáson Balogh lánya lesz az egyetlen jelölt a polgármesteri posztra. Balogh az egyik fülöpházai képviselőhelyet pályázza meg.