Lehet, hogy mégis létezik szabad akarat?

„A szabad akarat halála ezernyi apró ujjmozdulattal kezdődött” - írja az Atlantic, felidézve Hans Helmut Kornhuber és doktorandusza, Lüder Deecke legendás 1964-es kísérletét. Kornhuber és Deecke nem a szabad akaratról szóló filozófiai vitát akarta eldönteni, szimplán csak azt kutatták, hogy mi futhat át egy ember agyán, milyen elektromos kisülések előzik meg magát a cselekvést.

Valami már azelőtt történik, hogy egyáltalán akarnánk

Úttörő kísérlet volt, hiszen egészen addig csak azt tudták vizsgálni, hogy az agy hogyan reagál külső ingerekre. Azt nem, hogy milyen folyamatok előzik meg a cselekvést. A rendelkezésre álló eszközök erre alkalmatlanok voltak, Kornhuber és Deecke is csak egy szellemes trükkel tudta megoldani a problémát. Mérni azt akarták, hogy mi történik az agyban, mielőtt a gondosan elszeparált, minden külső ingertől elzárt kísérleti alanyuk koppant egyet az ujjával, amikor a kedve tartja. Bár rendelkezésükre állt a korabeli csúcstechnika, a szuperszámítógép - aminél ma már valószínűleg egy mikrohullámú sütő is nagyobb teljesítményre képes -, az csak azt tudta elemezni, hogy mi történik a koppintás után. Ezért ők külön magnószalagra rögzítették az agyban korábban mért jeleket, és ezeket utólag táplálták be visszafelé lejátszva a gépbe. Így rajzolódott ki a minta, mely szerint úgy egy másodperccel a cselekvés előtt hirtelen felpezsdülnek a neuronok, majd a koppintás után lenyugszanak. Ezt a neurális aktivitást nevezték el Bereitschaftspotentialnak, vagyis készenléti potenciának.

A szabad akaratot nem Kornhuber és Deecke ölték meg, hanem a vizsgálataikat folytató amerikai pszichológus, Benjamin Libet, aki bő húsz évvel később, saját kísérletei alapján arra következtetett, hogy az agyunk nem csupán előbb aktivizálódik, minthogy cselekednénk, de mérései szerint már azelőtt, hogy egyáltalán elhatározásra jutnánk. Ő azzal egészítette ki Kornhuberék kísérletét, hogy alanyai elé órát rakott, kérve, hogy jegyezzék meg a pillanatot, amikor megszületett bennük a döntés. Arra jutott, hogy míg a döntés 150 milliszekundummal előzte meg a cselekvést, az agy már 500 milliszekundummal előbb felpörög.

Vagyis az agyunk már azelőtt cselekszik, hogy elhatározásra jutnánk. Ergo azt, amit szabad akaratnak gondolunk, valójában valami külső tényező befolyásolja.

Libet tézise hatalmas vitákat robbantott ki a filozófia és a neurológia világában, és idővel olyan szintű közhellyé vált, hogy ma már részeg konyhai beszélgetésekben is alap hivatkozásnak számít.

Mindez azon alapult, hogy a Bereitschaftspotentialt a cselekvést megelőző tervezés és döntés fiziológiai jeleként értelmezték.

Felcserélődött az ok és az okozat

De mi van, ha a Bereitschaftspotential valójában valami teljesen más? Ez az eretnek gondolat 2010-ben merült fel Aaron Schurgerben, a párizsi Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet kutatójában. Schurger az agytevékenységben jelentkező fluktuációkat, az agyban spontán kisülő neuronok ezrei által keltett folyamatos zaj változó intenzitását kutatta. Ez úgy hullámzik, mint a tenger, vagy mint a részvényárfolyamok.

Schurger nagy felismerése az volt, hogy ha a természetben előforduló, látszólag semmilyen mintába nem rendeződő zajt hasonló módszerekkel vizsgáljuk, mint Kornhuber és Deecke az agy neurális aktivitását, pont ugyanolyan mintát rajzolnak ki, mint az. Ekkor aztán megvizsgálta, hogy mi történik, ha ugyanezzel a módszerrel elemzi ki az agy háttérzaját. A számítógépe monitorán pedig kirajzolódott ugyanaz a minta.

Két évbe tellett, mire két kollégájával, Jacobo Sitt-tel és Stanislas Dehaene-nel közösen elő tudott állni egy magyarázattal. Eszerint az, amit Kornhuber és Deecke Bereitschaftspotentialként azonosított, csak az agyi neuronok spontán kisülése. De mi köze ennek ahhoz, hogy valaki megmozdítja az ujját?

A neurológia mai állása szerint mielőtt tudatos döntést hoznánk, agyunk neuronjai elkezdenek bizonyítékokat felhalmozni, majd amikor a neuronok egy csoportja annyi bizonyítékot halmoz fel, amely már meghaladja a döntési küszöböt, megszületik agyunkban a döntés, mi pedig cselekszünk. Ezt a folyamatot nagyban meghatározzák az érzékszerveinkkel beszerzett információk.

Igen ám, de Kornhuber és Deecke kísérletében az alanyok el voltak zárva a külső ingerektől, és egy teljesen önkényes cselekvésre voltak kényszerítve: hogy tetszésük szerint kopogjanak az ujjukkal. Schurger és társai szerint ebben a kísérleti felállásban a külső tényezők helyét az agy neurális aktivitásának természetes fluktuációja vette át - a döntéshez szükséges bizonyítékok hiányában az agy a neuronok spontán kisüléseit értelmezte a döntési küszöböt meghaladó ingerként. Magyarán nem az történt, hogy a kísérleti alanyok koppintani akartak, ezért felpörgött az agyuk, hanem az agyuk döntési kényszerben a természetes fluktuációt értelmezte át ingerré. Tehát nem azért pörgött fel az alanyok agya, mert koppintani akartak, hanem azért koppintottak akkor, amikor, mert felpörgött az agyuk.

Na és akkor mi van?

Ahhoz képest, hogy felismerésük teljes paradigmaváltást jelentett, a tudományos közösség minden ellenállás nélkül fogadta be. Bahar Gholipour, az Atlantic cikkének szerzője meg is jegyezte, hogy az a kevés neurológus, aki még Libet tézisét fogadja el érvényesnek, kivétel nélkül bevallotta neki, hogy nem olvasta Schurger és társai 2012-es tanulmányát.

Na, de mi következik ebből? Leginkább csak kérdések. Schurgerék egyelőre nem a szabad akarat létét bizonyították, csak cáfolták Libet tézisét arról, hogy nincs szabad akarat. A kérdés, hogy vajon minden cselekedetünket a döntéseinket befolyásoló környezeti tényezők határozzák-e meg, vagy képesek vagyunk ezektől függetlenül a cselekvésünket befolyásoló szándékok megfogalmazására, még nem dőlt el. Schurger és társai valójában csak azt bizonyították, hogy nincs egyszerű válasz, talán mert a kérdést sem jól tesszük fel. Idén márciusban, amikor először gyűltek össze annak a projektnek a kutatói, amiben filozófusok és neurológusok együtt veselkednének neki a problémának, egyhangúlag arra jutottak, hogy először is meg kéne határozniuk, hogy pontosan mit is értenek szabad akarat alatt.