Olajpánikra még nincs ok, de az amerikai-iráni feszültségen tovább ront a szaúdi olajfeldolgozó elleni támadás

Nagyon idegesen reagáltak a piacok a szaúd-arábiai olajipari létesítményeket szombatra virradóra ért összehangolt támadásra. Az olaj hordónkénti ára az ázsiai piacok nyitásakor 11 dollárral emelkedett, hogy aztán a pénteki záróár fölött 7 dollárral stabilizálódjon. Ez részben érthető: a hírek szerint a világ legnagyobb olajfinomítója olajfeldolgozója elleni támadás rövid távon akár háromnegyedével is csökkentheti a szaúdi exportot. Ez nagyjából a világtermelés öt százalékát jelenti.

Az elemzők szerint ugyanakkor a támadás csak rövid távon okozhat fennakadásokat az olajpiacon, ami évek óta túlkínálattal küzd. A legnagyobb olajtermelőket tömörítő OPEC például három éve korlátozza tagjai napi kitermelését, hogy megakadályozza az áresést. Arról nem is beszélve, hogy globálisan hárommilliárd hordóra tehető a felhalmozott olajtartalék nagysága, csak ebből két hónapon át fedezhető az amúgy a globális gazdaság lassulásával amúgy is csökkenő kereslet.

A legfőbb bizonytalanságot most az jelenti, hogy egyelőre sejteni se lehet, mennyi időbe telhet helyreállítani a termelést az abkaiki feldolgozóban, a szombati támadás egyik célpontjában. A támadás után a tüzeket gyorsan eloltották, de nagyon nagy területen keletkeztek károk a nagyon komplikált, összetett rendszerekben, melyeket még alaposan tesztelni is kell újbóli üzembe állításuk előtt. Az Eurasia Group szerint amennyiben gyorsan kijavítják a károkat, akkor 2-3 dollárral drágulhat majd az olaj hordónkénti ára, hosszabb fennakadás esetén pedig 10 dollárral. Az árszint még ez utóbbi esetén is alatta maradna a tavalyi áraknak.

Arról nem is beszélve, hogy egy 10 dolláros hordónkénti áremelkedés esetén újra gazdaságossá válna több amerikai olajmezőn is a termelés, vagyis nőne a kitermelhető mennyiség, ez pedig újra stabilizálhatja az árakat. Ugyanígy az OPEC tagállamainak is vannak még tartalékaik a kitermelésben, hiszen legutóbb a múlt csütörtökön, a támadás előtt két nappal tartott Abu Dzabi-i találkozójukon még a termelési korlátozások szigorúbb betartásáról egyeztettek.

Persze minden piaci elemzést áthúzhat, ha a szombati incidens az amerikai-iráni feszültségek eszkalációjához vezet. Vannak erre utaló jelek: Mike Pompeo amerikai külügyminiszter már szombaton Iránt vádolta, és vasárnap több amerikai kormányzati tisztviselő is megismételte a vádakat az amerikai média képviselőinek háttérbeszélgetéseken és interjúkban.

Mit tudunk?

  • A szaúdi állami média szombaton annyit közölt, hogy "drónokkal" felgyújtottak két olajipari létesítményt Abkaikban és Huraiszban, az ország Perzsa (Arab)-öböl menti partvidékéhez közel.
  • A szaúdiak nem nevezték meg, hogy kit tartanak a támadás felelősének.
  • A támadásért a jemeni síita lázadók, a húszik vállalták a felelősséget.
  • Jemen legközelebbi pontja is vagy ezer kilométernyire van a célponttól, a húszik pedig jellemzően az ország Abkaiktól legtávolabbi vidékein aktívak.

Vagyis nem alaptalan kételkedni abban, hogy a támadást a húszik hajtották végre, még ha amúgy Irán bőven fel is fegyverezte őket rakétákkal és drónokkal. Az amerikai külügy vasárnap kémműholdak felvételeivel igyekezett alátámasztani állítását, hogy a támadást biztosan nem a húszik követték el. A nyilvánosságra hozott felvételek alapján azt állítják, hogy az abkaiki olajfeldolgozótót északi irányból, vagyis Irak vagy Irán felől érte csapás. Mondjuk az egyik nyilvánosságra hozott képen éppenséggel az látszik, hogy a tárolókat nyugati irányból érte találat, ezt a New York Times is megjegyzi a beszámolójában:

Az amerikai hírszerzés által nyilvánosságra hozott felvételen (a kép keleti tájolású, vagyis észak balra van) a gáztározók nyugati oldalán láthatók a becsapódások okozta lyukak.

Az illetékesek azt ígérték, hogy hamarosan további bizonyítékok titkosítását is feloldhatják, így azokat is a nyilvánosság elé tárhatják.

Na, de mit mond Donald Trump?

Trump pár hónapja, amikor az amerikaiak szerint Irán lelőtte egy drónjukat, saját állítása szerint tíz perccel a támadás időpontja előtt állította le az ellencsapást. Akkor a Hormuzi-szoroson át közlekedő olajtankerek elleni szabotázsakciókkal vádolták Iránt, emiatt Pompeo külügyminiszter és John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó háborúval fenyegetett. Trump azóta kirúgta Boltont, aki már George W. Bush kormányában is kitűnt háborúpártiságával - Trump pedig elnökválasztási kampányában egyértelműen, de azóta is inkább hajlik arra, hogy véget vessen az amerikai hadsereg külföldi szerepvállalásainak. Bolton kirúgása e tekintetben logikusabb fejlemény, mint kinevezése volt. Ez amúgy a szintén harcias, Irán elleni csapásra mindig késznek mutatkozó Pompeo pozícióját is gyengítheti.

Vagyis egyáltalán nem biztos, hogy Trumpot sikerül meggyőznie a csapás szükségességéről. Trump amúgy eddig felemásan reagált. Egyrészt közölte, hogy az amerikai haderő kész válaszcsapást mérni a támadás elkövetőire, viszont külügyminiszterével szemben nem nevezte meg Iránt, mondván előbb Szaúd-Arábiával is egyeztetne arról, hogy ők kit gyanúsítanak. Szaúd-Arábia ezidáig nem vádolta közvetlenül Iránt a támadással.

Pedig ha vádolná, nehéz volna légből kapottnak nevezni az állítást. Még ha el is fogadjuk, hogy az akciót a húszi lázadók hajtották végre, azokat Irán fegyverzi és pénzeli, és minden bizonnyal irányítja is - ahogy teszi azt a libanoni Hezbollahhal, vagy az Irakban működő számtalan síita milíciával. Irán az elmúlt években, évtizedekben rendre ezekkel a csoportokkal végezteti el a piszkos munkát, kerülve a direkt konfrontációt, és fenntartva magának a tagadás lehetőségét.

Vagyis pont egy ilyen akció beleillene Irán hagyományos stratégiájába, egyben azt a rövid távú céljukat is szolgálná, hogy az olajiparukat sújtó amerikai szankciókra válaszul az amerikaiak szövetségeseinek olajtermelésében okozzanak fennakadásokat. (Via The New York Times 1, 2)