Trump azt állítja, hogy csak a kilövés előtt 10 perccel tudta meg, milyen sokan halnának meg a légicsapásokban

külföld
2019 június 22., 05:08
comments 418
Amerikában élő irániak tüntetnek a "rezsimváltás jogáért" a Fehér Háznál június 21-én
photo_camera Amerikában élő irániak tüntetnek a "rezsimváltás jogáért" a Fehér Háznál június 21-én Fotó: ERIC BARADAT/AFP

Az Egyesült Államok közel állt hozzá, hogy nyílt fegyveres konfliktusba keveredjen régi ellenségével, Iránnal, de az elnök az utolsó pillanatban megakadályozta az amerikai drón lelövése miatti válaszcsapást. A New York Times erre vonatkozó értesülését Trump egy nappal később megerősítette, és nem akármilyen indoklással rukkolt elő.

Az elnök azzal kezdte a napját, hogy a Twitteren szapulta Obamát, amiért az megkötötte az atomalkut Iránnal. Ennek az volt a lényege, hogy az USA, az EU, Oroszország és Kína megállapodott Iránnal, hogy ha utóbbi leépíti az atomprogramját, akkor fokozatosan feloldják a szankciókat, és ezzel leszerelik az országon belüli radikálisokat, és így biztosítják a békét a régióban. A nemzetközi megfigyelők szerint Irán betartotta az alkut, de Trump a hasára ütve kijelentette, hogy nem, és saját szövetségesei kérése ellenére felrúgta az egészet. Reggeli tweetjében azt hangsúlyozta századszorra is, hogy Obama így pénzt adott Iránnak, pedig keményen oda kellett volna vágnia, ahogy ezt ő, Trump teszi a kőkemény szankcióival. 

link Forrás

Ezek a szankciók tényleg fájnak Iránnak, de nem valószínű, hogy a közeljövőben elérnék nyíltan vállalt céljukat, a rezsim megdöntését. Közben viszont Róhani elnök bejelentette, hogy mivel már nem köti őket az alku, ezért pörgetik tovább az atomprogramjukat. 

Az elmúlt hónapban pedig már az olajkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Perzsa-öböl bejáratánál, a Hormuzi-szorosnál történtek atrocitások:

  • valakik - az amerikaiak szerint Irán, bár erre közvetlen bizonyítékot nem adtak - megtámadtak két tankerhajót; 
  • az incidens után Irán előbb csak rálőtt, majd meg is semmisített egy amerikai felderítő drónt; 
  • az amerikaiak már bő egy hónapja állítják, hogy hírszerzési értesüléseik szerint Irán amerikai érdekeltségek elleni támadásokra készül a térségben.

Ebben a cikkben részletesen végigvettük, miért nem biztos egyáltalán, hogy a nemzetközi jog szerint Washington jogosult lenne válaszcsapásra. Trump környezetének legilletékesebb tagjai, például John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó, Mike Pompeo külügyminiszter vagy Gina Haspel CIA-igazgató azonban mind amellett voltak, hogy mérjenek csapást három célpontra, radarállomásokra és rakétaütegekre.

Trump twitteres magyarázata szerint ez azért nem következett be, mert sokallta a várható áldozatok számát.

link Forrás

A bejegyzés szerint a világ legnagyobb hadseregének főparancsnoka a nyilvánvalóan  hosszú és gondos előkészítés során nem szerzett róla tudomást, hány áldozatra számítanak, de a gomb megnyomása előtt 10 perccel eszébe jutott rákérdezni, és 

meglepetten hallotta egyik tábornokától, hogy 150. 

Trump szerint nem arányos ennyi embert megölni egy drón emberi sérülések nélküli lelövése miatt.

Az iráni Forradalmi Gárda egyik vezetője bemutatja a lelőtt drónt
photo_camera Az iráni Forradalmi Gárda egyik vezetője bemutatja a lelőtt drónt Fotó: MEGHDAD MADADI/AFP

Szokatlan módon Trump - saját kormánya ellenében hozott - döntését üdvözölték magas rangú demokraták is. Az ENSZ szintén a helyzet tárgyalásos megoldását sürgeti, és várhatóan Washington kérésének megfelelően hétfőn zárt ülést tart a Biztonsági Tanács. Közben a Yahoo News értesülései szerint a Pentagon kibertámadást hajtott végre a Forradalmi Gárda hackerei ellen, akik meg amerikai hajókat támadtak.

Mindazonáltal Trump mintha most sem mondana igazat. A Reuters iráni forrásai szerint az elnök Ománon keresztül előre figyelmeztette Iránt a válaszcsapásra, és felajánlotta, hogy fel lehetne oldani ezt a feszültséget tárgyalásos úton is. Az iráni tisztviselők szerint ők erre azt válaszolták, hogy Hámenei ajatollah elé viszik a kérdést, de az ország valódi vezetőjének álláspontja változatlan: amíg élnek a szankciók, addig nem tárgyal Amerikával.

Trump ezzel szemben arról beszélt egy péntek este leadott NBC-s interjúban,hogy előfeltételek nélkül is tárgyalna Iránnal. Azt mondta: „Nem keresem a háborút, de ha kitörne, olyan lenne, amilyet még sosem láttunk, minden megsemmisülne.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.