„Csencselő, fetrengő, piszkító, kéregető” emberekkel ijesztget a kőbányai ellenzéki polgármester-jelölt

drog
2019 szeptember 19., 05:47
comments 262

„A DROGOSOK ÚJRA ERŐREKAPTAK!” - írta ki csupa nagybetűvel a Facebookra Somlyódi Csaba kőbányai ellenzéki polgármester-jelölt, akit a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is támogat. 

Somlyódi szerint „a drogosok” Kőbányán „csencselnek, fetrengenek, piszkítanak és kéregetnek”, ezért, ha megválasztják, az első intézkedései közt lesz, hogy „tartós megoldást” találjon. A posztban azzal támadja a fideszes polgármesert, hogy az lesöpörte 

„a drogosok elleni erőteljesebb fellépésről”szóló kezdeményezést, mondván, „a drogosok” nagy része nem kőbányai. A szöveghez egy fotót is csatolt, ami állítása szerint az Árkád közelében készült, és két földön fekvő ember látható rajta. 

Kőbányán valóban elég súlyos a drogválság, tavaly D. Kovács Róbert polgármester előterjesztést nyújtott be, amelyben elismerte, hogy nem képesek kezelni a Hős utca és környékén kialakult helyzetet, és hogy a megemelt rendőri jelenlét sem enyhítette a problémát. Ezért még szigorúbb rendőri fellépést és Pintér Sándor belügyminiszer beavatkozását sürgette.

Ahogy ebben a cikkben is olvasható, a rendőri intézkedések tényleg fontosak, mert biztosítani kell a környéken élők biztonságát, de nem fogják megoldani a problémák gyökerét. A drogproblémát ugyanis a nyomor szülte, ezért sikeres szociális projektek esetében előfordul, hogy nem is a droghasználat felszámolásával, hanem közösségépítéssel kezdik a terepmunkát. 

Ehhez képest a kőbányai önkormányzat azt az egy szem civil szervezetet is kiebrudalta a Hős utcából, ami eddig  igyekezett élhetőbbé tenni a Hős utcai gettót, foglalkozott a helyi gyerekekkel és segíteni próbáltak a felnőtteknek. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.