Négyszáz fejlesztő ezer alkalmazását függesztette fel a Facebook

INTERNET
2019 szeptember 20., 20:49

A közösségi óriás a 2018-as Cambridge Analytica-botrány kirobbanása után kezdte vizsgálni, hogy a Facebookra épülő kiegészítő alkalmazások megfelelnek-e a szigorodó adatvédelmi követelményeknek illetve más jogi előírásoknak.

Mark Zuckerberg elnök-vezérigazgató áprilisban, a Facebook fejlesztői konferenciáján San Joséban.
photo_camera Mark Zuckerberg elnök-vezérigazgató áprilisban, a Facebook fejlesztői konferenciáján San Joséban. Fotó: JUSTIN SULLIVAN/AFP

A Cambridge Analytica volt az a cég, amely egy Facebookra épülő alkalmazás segítségével hatalmas mennyiségű adatot gyűjtött be – a legtöbb esteben valószínűleg teljesen jogszerűtlenül – a felhasználókról, és ezeket használta a Trump-kampányban illetve a Brexit-kampányban is, sőt más politikai megrendelői is lehettek. A legalább 87 millió felhasználó adataival visszaélő CA-t súlyos pénzbüntetésre ítélték, ami után meg is szűnt, a Facebook körül pedig hatalmas botrány kavarodott, kongresszusi meghallgatásra hívták Mark Zuckerberget, és július közepén ötmilliárd dolláros megabírságot lengettek be a cégnek

A Facebook ma azt közölte, hogy szakértők százainak közreműködésével nyomozta végig a Facebookra épülő különféle alkalmazásokat, tett fel kérdéseket a fejlesztőiknek, illetve vizsgálta, milyen felhasználói adatokhoz férhettek hozzá. A vizsgálat alapján több mint 400 fejlesztő körülbelül 1000 appját függesztették föl.  A közlemény hangsúlyozza, hogy az appok egy része tesztfázisban volt, sosem került a nagyközönség elé, illetve nem csak akkor döntöttek a felfüggesztés mellett, ha valamilyen visszaélést tapasztaltak, hanem akkor is, ha a fejlesztő nem reagált időben a megkeresésre vagy nem adott megfelelő és hiteles válaszokat.

A felfüggesztések egy része nem végleges, amennyiben a fejlesztők kijavítják a hibákat, illetve megadják a szükséges információkat, újraindíthatják FB-alkalmazásaikat.

A végleg kitiltott appok közül a közlemény név szerint is említi a MyPesonalityt, amely kutatókkal és vállalkozásokkal osztott meg információkat Facebook-felhasználókról, nem teljesítve az adatvédelmi előírásokat, ráadásul megtagadta az együttműködést a Facebookkal a vizsgálatban.

A Facebook közleménye szerint néhány fejlesztő ellen jogi eljárást is indítottak: a Rankwave koreai adatelemző vállalkozást, a LionMobi és a JediMObi nevű cégeket, valamint Gleb Szlucsevszkij és Andrej Gorbacsov ukrán magánszemélyeket (akik Facebook-kvízeket gyártottak) említik név szerint a bepereltek között.

A Facebook még hosszan sorolja, hogy miket tett, hogy megfeleljen az amerikai kereskedelmi hatósággal, az FTC-vel (nem azonos az ismert ferencvárosi futballklubbal) júliusban kötött megállpodásnak. (Facebook Newsroom)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.