Újra összeült a brit parlament, az ellenzék Boris Johnson fejét követeli

Fotó: HO/AFP

Ismét összeült szerdán a brit parlament, miután a legfelsőbb bíróság előző nap ismertetett végzésében törvénysértőnek és semmisnek mondta ki a parlamenti ülésszak lezárásáról hozott kormányzati döntést. 

Boris Johnson miniszterelnök, aki az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán vett volna részt New Yorkban, hivatalos programját megszakítva szerdán visszaérkezett Londonba, és délután nyilatkozatot tesz az alsóházban a kormány álláspontjáról. 

A BBC közvetítése szerint az ellenzéki képviselők Johnson lemondását követelik, a Skót Nemzeti Párt például 

bizalmatlansági szavazással akarja eltávolítani a „zombi miniszterelnököt”.

Az egyre hevesebb vitában a kormány ragaszkodik hozzá, hogy a helyén marad és végigviszi terveit. A miniszterelnök beszéde még hátravan, az ülést például itt lehet követni:

Az előző részek tartalmából

  • Boris Johnson augusztusban kezdeményezte a királynőnél a parlament felfüggesztését, nehogy a képviselők olyan törvényt hozzanak, ami elhalasztaná az október 31-i brexitet. A királynő ilyen esetekben nem mérlegelhet, a miniszterelnök kérésére szeptember 15-ével berekesztette az ülésszakot. 
  • Erre válaszul aztán munkáspárti és lázadó konzervatív képviselők keresztülnyomtak egy törvényt a parlamenten, amely megtiltotta, hogy az ország megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból. Ez azt jelenti, hogy ha október 19-ig a parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál az október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig. 
  • Johnson többször is előrehozott választással próbálkozott, ezt viszont rendre leszavazták a képviselők.