• Várhelyi Olivér, az új magyar biztos-jelölt 25 éves pályafutása alatt csak EU-s ügyekkel foglalkozott.
• Ott volt a csatlakozási tárgyalásoknál, és 2001-ben már Brüsszelben volt.
• Remek bizottsági állást adott fel 2011-ben, hogy a brüsszeli magyar követ helyettese legyen.
• Nyomulós stílusa sokakat meghökkentett a sima modorhoz szokott diplomáciai világban. Általában kellemetlen, de igen hatékony embernek tartják.
• Kevés magyar tisztviselőnek jutott annyi idő Orbán Viktor közelében, mint neki az elmúlt négy évben, és elkötelezett lojalitását jól vette a miniszterelnök.
• Ha nő lenne, sima ügy volna biztosi kinevezése, de még így is kiválóak az esélyei, hogy tagja legyen Ursula von der Leyen csapatának. 

Várhelyi Olivért választotta második nekifutásra Orbán Viktor Magyarország jelöltjének az Európai Bizottságba, miután eredeti jelöltjét, Trócsányi Lászlót alkalmatlannak találták az Európai Parlamentben a posztra. Orbán úgy ajánlotta hétfőn Európa figyelmébe Várhelyit, mint technokratát, nem pedig politikai jelöltet. A miniszterelnök - ahogy a kérdéses sajtótájékoztatóján a vejével kapcsolatban is - igazat is mondott, meg nem is. 

Igazat mondott annyiban, hogy Várhelyi Olivér egész életpályája klasszikus EU-s karrier. Már a magyar csatlakozás előtt is uniós ügyekkel foglalkozott, és viselt korábban magas tisztséget abban az Európai Bizottságban is, aminek most bővítési biztosa lehet. Sosem volt klasszikus értelembe vett politikus: nem viselt választott tisztséget (mint a nyár óta EP-képviselő Trócsányi), nem volt kormánytag (mint 2014-19 között az igazságügyi tárcát vezető Trócsányi), sőt még csak nem is üzletelt soha a kormánnyal (mint az állami megbízásokat vállaló ügyvédi irodát vezető Trócsányi). Várhelyi előbb kormányzati szakértő volt, majd magas rangú brüsszeli bürokrata, és az elmúlt években a magyar diplomácia egyik legfontosabb tisztségét töltötte be. 

Várhelyit ugyanakkor Brüsszelben olyan diplomatának ismerték meg, aki szenvedélyesen elkötelezett az Orbán-kormány törekvései mellett, és nem csupán végrehajtja, hanem hangosan, személyes meggyőződéssel képviseli is a budapesti politikát. Jellemző, hogy még a magyar kormánnyal szemben kritikus brüsszeli szakemberek is úgy tartják, hogy Trócsányi László autonómabb személyiség nála, és Várhelyi nagyobb eséllyel lesz biztosként is lojálisabb Orbánhoz, mint hivatalos új főnökéhez, Ursula von der Leyenhez. 

Ugyanakkor abban is széles körű a konszenzus Brüsszelben, hogy Várhelyi úgy érti a brüsszeli világ belső rendszerét, mint csak nagyon kevesen a magyarok közül. Ezzel pedig akár kompenzálhatja azt a problémáját is, hogy környezete alapvetően barátságtalan, bizalmatlan és gúnyolódó természetűnek ismerte meg, ami sokszor megnehezíti vele a munkát. 

Soha nem foglalkozott mással, mint az EU-val

Várhelyi már tíz évvel a magyar EU-csatlakozás előtt, 1994-ben uniós jogból diplomázott Dániában, tökéletesen beszél angolul és franciául, és 1995-ben az első állása az volt, hogy uniós ügyekkel foglalkozott az ipari és kereskedelmi minisztériumban. Hamarosan tagja lett a külügyben a magyar csatlakozási tárgyalásokat intéző csapatnak, ahonnan szinte mindenki a mai napig komoly kormányzati vagy EU-s pozíciókat tölt be. A társaság fiatalabb (1972-ben született), és ezért kevésbé meghatározó tagjai között volt, de így is az elitcsapat része lehetett. Alig több mint egy tucat emberről van szó, akik hiába mentek később különböző politikai irányokba, a mai napig félig-meddig lojálisak maradtak egymáshoz, és összetartja őket a tudat, hogy ők vitték be Magyarországot az EU-ba. 

Várhelyit már 2001-ben Brüsszelbe küldték, az akkor még missziónak nevezett EU-követségre. A csatlakozás után ebből lett az Állandó Képviselet (ÁK), ami a tagállamok kormányainak kinti meghosszabbítása. Az ÁK dolgozói tárgyalnak több tucat szakpolitikai formációban nap mint nap a tanácsban, nem utolsó sorban ők készítik elő a szakminiszterek havi brüsszeli üléseit, és a miniszterelnökök legalább negyedévente megtartott találkozóit. A munkájuk kevésbé látványos mint a parlamenti képviselőké, az üléseik nem is nyilvánosak, de befolyásuk legalább akkora, sőt sok kérdésben még nagyobb is mint a képviselőké. 

Várhegyi egyre fontosabb tisztségeket töltött be az ÁK-n, majd a második Gyurcsány-kormány megalakulásakor hazahívták az igazságügyi minisztériumba, ahol 2006-08 között az EU-s jogharmonizációs osztályt vezette. 

2008-ban visszatért Brüsszelbe, de akkor már nem a magyar kormány embereként, hanem az Európai Bizottság tisztviselőjeként. A belső piacot felügyelő igazgatóságnál, az ipari tulajdonjogok (szabadalmak) szabályozásával foglalkozó egység vezetője (head of unit) lett. Ez igen magas pozíció az Európai Bizottságban, ennél magasabbra magyarok nem sokan jutottak ott, főleg nem az utóbbi években. A pozíció komolyságát jól jelzi, hogy ha még most is ezt a munkát végezné, akkor ennyi idő után már körülbelül 4,5 millió forintnak megfelelő összeget keresne havonta, és kiváló nyugdíjra számíthatna, amit euróban utalnának neki. 

Nem véletlen, hogy sokakat meglepett, hogy 2011-ben visszaszegődött a magyar kormány szolgálatába, egy olyan időszakban, amikor pont törvényt hoztak arról, hogy 2 milliónál többet soha senki sem kereshetett állami tisztviselőként. (Igaz, a költségtérítésnek nevezett diplomata juttatások esetében ezt még jelentősen emelhették.) Ha novembertől biztos lesz, akkor 6,7 milliós havi fizetés jár majd neki. De 2011-ben - sőt még a múlt hét elején sem - tudhatta, hogy egyszer biztos lesz belőle.

Fontos kapcsolat lett a magyar elnökség idején

2011 első félévében a magyar EU-elnökség egyik fontos ambíciója volt, hogy az ipari tulajdonjogokról szóló régi vitát lezárják. Úgyhogy a magyar kormány és a brüsszeli ÁK embereinek jól jött, hogy a bizottság részéről a témát egy magyar, azaz Várhelyi Olivér vezeti. Főleg Cséfalvay Zoltán akkori gazdasági államtitkárral kellett szorosan együttműködnie, és a munkát nagyjából sikeresen megoldották. Két tagállam ugyan kivonta magát a megállapodás alól, de a többiek elfogadták az új szabályokat - és később, a lengyel elnökség alatt, a vonakodók is csatlakoztak. A magyar kormány a jelentős elnökségi eredmények közé sorolta a dosszié lezárását.

A szoros együttműködésnek az lett a vége, hogy Várhelyi a magyar elnökség végeztével visszament az ÁK-ra dolgozni, ahol a képviselet második embere lett - brüsszeli szlenggel szólva "Coreper I.". Alá tartozott a tanácsi munkacsoportok nagyjából fele, és általában is helyettese lett a magyar nagykövetnek, Györkös Péternek. 

Ez politikai elköteleződésnek számított

Várhelyi akkoriban ment el a bizottságtól a képviseletre, amikor már sűrűsödtek a nyugati kritikák Orbán Viktor kormányával szemben, és sokak visszaemlékezése szerint politikai elkötelezettség nélkül nem tűnt logikusnak felcserélni a kényelmes bizottsági állást egy diplomáciaira, ahol rengeteget kellett dolgozni, ráadásul egyre fagyosabb közegben, és bizonytalanabb karrierkilátásokkal. 

Ráadásul Várhelyi munkája a nyilvánosság előtt szinte láthatatlan volt, hírnév ehhez a poszthoz sem járt. Ambíciói viszont házon belül hamar látványosak lettek. Több akkori ÁK-s dolgozó szerint hamar megromlott a viszonya egyetlen kinti főnökével, a "Coreper II." tisztséget viselő Györkös Péter nagykövettel, és ezt leginkább annak tudták be, hogy már igen korán az állására hajtott. 

Felpörgött és alázott

Várhelyi megjelenése az ÁK-n meghökkentette a stábot. Addig a Coreper I által vitt területeken nem volt sok magyar kezdeményezés, elődje a tanácskozásokon leginkább csak felolvasta a Budapestről küldött magyar álláspontot, a munka inkább mechanikus volt. Várhelyi viszont nagyon komolyan vette magát, és ha Budapestről silány, felületes eligazítást kapott, akkor sokszor előbb szűk körben gúnyolódott rajta, aztán viszont feljavította, és határozottabbá tette a magyar igények megjelenítését. Az üléseken fejből beszélt, kezdeményező lett, jelentősen átalakítva a magyar hozzáállást a hozzá tartozó ügyekben. A többi tagállammal folytatott vitákon volt, hogy szó szerint az asztalt verve követelte a magyar álláspont figyelembe vételét, nem kis megütközést keltve néhány nyugati kollégájában. 

Minden azért őt se érdekelte. Hozzá tartoztak a környezetvédelmi, szociális, kulturális és tudományos témák is, de ezek megvitatását felesleges szájtépésnek tartotta, nem egyszer érzékeltette a témákat egyengető stábnak, hogy feleslegesnek tartja munkájukat. Az ipari, kereskedelmi, vállalkozásokkal kapcsolatos ügyek viszont komolyan érdekelték, és a szabad piac híveként azt képviselte, hogy minél kevesebb korlátot kell állítani a gazdasági szereplők elé. Sosem tért el a hivatalos, Budapestről küldött iránytól, de amikor világos utasítások híján megnőtt a mozgástere, akkor inkább a piacpárti vonalat erőltette. Egyik egykori munkatársa szerint leginkább libertáriánus lehet az eredeti politikai meggyőződése. 

Beosztottjai többségének ha imponált is az aktivitása, főnökként nem igazán szerették. "Egy új ember nála negatívról indul. Nem pozitívan tekint az együttműködésre, még csak nem is semlegesen, hanem kifejezetten bizalmatlanul, eleve gyanakvással és lenézéssel kezd. Aztán ez később alakulhat jobb irányba is, de inkább nem ez a jellemző" - mondták róla például. Ezt a stílust nem csak a munkahelyén képviseli, hanem hétköznapi helyzetekben sem túl udvarias, simán továbbmegy, ha számára érdektelen ember nyújt kezet felé, vagy csak úgy beszól olyanoknak, akiket nem tart fontosnak, illetve könnyen ráripakodik idegenekre is, ha sértve érzi magát.

A brüsszeli mini-Magyarország élén

2015-ben Györkös Péter képviseletvezetői mandátumát Orbán Viktor nem hosszabbította meg, hanem Berlinbe küldte, szintén nagykövetnek. A brüsszeli nagykövet Várhelyi Olivér lett, az első embere az ÁK-nak, a brüsszeli mini-Magyarországnak. 

Akkoriban az EU-s ügyek Lázár Jánoshoz tartoztak a magyar kormányban, és sokan úgy tartották, hogy a szintén Csongrád megyei miniszterelnökséget vezető miniszter keze volt az előléptetésében (Várhelyi szegedi, Lázár hódmezővásárhelyi). Erre utalt hasonlóan konfrontatív stílusuk is. Lázár akkoriban igen sokat járt ki Brüsszelbe, hogy a Magyarországnak járó EU-s támogatások körüli vitákat rendezze, és környezetük megfigyelése szerint kölcsönösen imponáltak egymásnak a keménységükkel a megbeszéléseken. "Egy vadszamár" - mondta Várhelyi tárgyalási módszeréről valaki, máshonnan nézve viszont tökéletes képviselője volt annak az új, agresszív magyar külpolitikának, amit a Szijjártó Péter által átvett külügy kezdett erőltetni abban az időben. 

A képviseletvezetők brüsszeli elitklubjában Várhelyi vitte tovább a helyettesek körében már bemutatott konfrontatív stílusát. Elődje, Györkös Péter sem tért el az orbáni politika céljaitól, de igyekezett a brüsszeli világban elfogadható módon csomagolni ezeket. Várhelyi ilyenekkel nem bajlódott, és ha nem is sorosozott és migránsozott úgy, mint egy fideszes lakossági fórum felszólalója, a kinti közeghez képest így is radikálisnak számított, és sokszor inkább politikai pamflettnek tűnt a hozzászólása, mint egy diplomata tárgyalási pozíciójának. 

Egészen kivételesnek tartják azt is, hogy nem egyszer megkeresett a bizottságban dolgozó magyarokat, akik a magyar kormány elleni eljárások ügyein dolgoztak, hogy lehordja őket, legyenek lojálisabb a hazafiak. Ez a brüsszeli világban több mint udvariatlanság, ott ugyanis kifejezett elvárás, hogy a bizottsági bürokraták a szervezetet képviseljék, és ne tűnjenek elfogultnak valamely ország, akár saját hazájuk iránt.

Közel került Orbán Viktorhoz

Új posztjával együtt járt egy különleges lehetőség is: ő lett az EU-s csúcsokra néhány havonta kilátogató Orbán Viktor első számú vendéglátója. Orbán EU-ügyi főtanácsadójával, Gottfried Péterrel együtt csak ő mehetett fel miniszterelnökök melletti szobába, hogy azonnal rendelkezésre álljanak, ha a miniszterelnök tanácsra szorul. (A 90-es évek óta ismerték egymást, hiszen Gottfried is tagja volt a csatlakozási tárgyalásokat intéző csapatnak). Ez kivételes lehetőség, sokszor egy-egy jó tanáccsal meg lehet határozni, hogy Orbán mire jut a szomszéd teremben. 

A politikai jelentőségen túl emberileg is közel lehet kerülni a miniszterelnökhöz ebben a pozícióban. Orbán például a csúcsok idején ki szokott járni a magyar követtel vacsorázni vagy ebédelni, és kevés ember van a magyar államigazgatásban, akinek ilyen rendszeresen jut lehetősége hosszabban külön beszélgetni a kormányfővel. 

Várhelyi igyekezett minél inkább megfelelni a miniszterelnöknek. Nem próbálta terelni, befolyásolni, hanem azt jelezte, hogy végrehajtja amit Orbán akar, és úgy, ahogy gondolja. Nem azt magyarázta, hogy mit miért nem lehet most úgy átvinni, ahogy azt a miniszterelnök gondolja, hanem biztosította arról, hogy mindent meg fog tenni az ügy érdekében. Végrehajtója, és nem kalauza akart lenni Orbánnak az EU-s világban, és ezzel elnyerte a kormányfő bizalmát. 

Így hamar az a kép alakult ki a környezetében, hogy már nem Lázár, hanem Orbán embere. Simán túlélte Lázár János 2018-as bukását is, olyannyira, hogy egyesek arról is hallottak, hogy miniszteri bársonyszéket is kaphatott volna, ha haza akart volna költözni. 

Míg Orbán felé teljes lojalitást - kritikusai szerint szolgalelkűséget - mutatott, addig beosztottjait továbbra is keményen tartotta. Értekezleteken néha egy gonoszkodó általános iskolai tanár stílusban alázta meg az embereit ("mit mosolyogsz! itt ne mosolyogjál!"), előfordultak dühkitörései is, viszont továbbra is nagyon felkészülten, akták tömegeit átolvasva járt el a kimerítő, sokszor 10 óránál is hosszabb megbeszélésekre a többi tagállam nagyköveteivel, bár néhány ismerőse szerint a rengeteg visszafojtott feszültség komolyan megkeseríti az életét.

Visszatérő vélemény, hogy nem nagyon lehet vele barátkozni, viszont szakmai célok mentén komoly kapcsolatrendszert épített ki. Már nagykövet-helyettesként is megkereste a bizottságban és a parlamentben a kritikus ügyekben eljáró szakértőket, hogy gördülékenyebben intézzen el dolgokat. Szokott tartani háttérbeszélgeteseket külföldi újságíróknak is, ahol ugyan rosszul tűri a magyar kormányt érő kritikákat, és nem egyszer kellemetlenül kioktató stílusban beszél, de felkészülten és lényegre törően számol be a tanács aktuális vitáiról, ezért Magyarország súlyához képest sokan járnak el ezekre tájékoztatókra.

Ha nő lenne, most egy kicsit biztosabb lenne a helye

Ahhoz, hogy Várhelyiből biztos legyen, még el kell fogadnia Ursula von der Leyennek is a jelölését. Sokan arra számítottak Brüsszelben, hogy Trócsányi bukása esetén Orbán Viktor a fideszes EP-képviselők közül Járóka Líviát vagy Győri Enikőt választja majd, amivel megkönnyítette volna von der Leyen dolgát, aki előre kikötötte, hogy a biztosok legalább fele nő legyen. 

Mivel a román biztos-jelölt, aki nő volt, szintén elbukott az EP-ben, ezért most Várhelyit csak akkor tudja von der Leyen arcvesztés nélkül bevenni az új csapatba, ha a román kormány megint egy nőt küld. A román miniszterelnök kedd délután azonban első helyen egy férfit jelölt, bár megnevezett egy lehetséges női jelöltet is. A román kormányfő a jelöltek bemutatásakor úgy fogalmazott, hogy "Dan Nica a választottunk (ő a férfi jelölt - szerk.), de ha mindenképpen nőre lenne szükség, akkor Melania-Gabriela Ciot legyen a jelölt". 

Ez elég kellemetlen helyzet most, mert a bizottsági elnöknek vagy a deklaráltan gyengébb román jelöltet kell választania nemi alapon, vagy már megint új embert kell kérnie Orbán Viktortól, aki hétfő este elég határozottan megmondta, hogy nem hagyja, hogy más írja elő neki, hogy kit küldjön a bizottságba. 

Orbánnak ebben a helyzetben van egy olyan előnye, hogy a román kormányfő széke erősen inog, mert nincs már többsége a parlamentben, míg Orbánnal minden jel szerint legalább 2022-ig együtt kell működnie a bizottsági elnöknek. Úgyhogy nagyobb az esélye, hogy von der Leyen inkább a román miniszterelnöktől kér rugalmasságot. Ha így történik, akkor Várhelyi jó esélyekkel mehet neki az EP-s meghallgatásoknak: sosem voltak gyanús üzletei, és nem volt politikai döntéshozó sem, nehéz lesz belekötni. 

Egyetlen gyenge pontja az lehet, hogy nagykövetként több EU-s külpolitikai szerződést is megvétózott, amit több nyugati tagállam is nagyon rossz néven vett, és most pont egy külpolitikai poszt vár rá. Ugyanakkor Várhelyi könnyen védekezhet azzal, hogy ezekben az esetekben nem volt mérlegelési joga, hiszen a magyar kormány álláspontjáról Budapesten döntöttek.