Egy második amerikai titkosszolga is bejelentést tett Trump ellen az ukrán hívás miatt

külföld
2019 október 06., 18:53
photo_camera Fotó: TASOS KATOPODIS/Picture-Alliance/AFP

Miután egy whistleblower - vagyis hivatalos bejelentő - információi minden korábbinál durvább jogi csatateret nyitottak a Fehér Ház és a demokraták vezette képviselőház között, mára kiderült, hogy az amerikai titkosszolgálatok újabb tagja nyúlt ehhez az eszközhöz - ami egyébként innentől kezdve kiemelt védelmet biztosít neki.

Tegnap a New York Times írt róla, hogy egy másik ember - ugyancsak hírszerzési körökből - szintén fontolgatja a bejelentést, és neki közvetlenebb információi vannak Donald Trump Ukrajnával kapcsolatos dolgairól. A lap szerint a bejelentőt meghallgatta a hírszerző szervek főellenőre, hogy összevesse információit az első szivárogtató állításaival. 

Vasárnap az első whistleblower ügyvédje megerősítette, hogy van egy második.

Mark Zaid azt nyilatkozta az ABC-nek, hogy ez a személy is a titkosszolgálatok tagja. Hogy mi áll a bejelentésében, azt egyelőre nem tudjuk, de annyit az ügyvéd is megerősített, hogy első kézből származó információi vannak a botrány középpontjában álló telefonbeszélgetésről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Trump között. Az amerikai elnök ügyvédje, az ügyben amolyan intézőként közreműködő Rudy Guiliani azt mondta, nem lepte meg a második „titkos forrás” jelentkezése, és politikailag motivált támadásról kezdett beszélni.

Mi is ez az egész?

Trump ellen azért indult meg az alkotmányos felmentését célzó eljárás (impeachment) előkészítése, mert nyomást gyakorolt Volodimir Zelenszkij ukrán államfőre, hogy indítsanak vizsgálatot a demokraták legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden és egy ukrán gázipari vállalat igazgatótanácsában helyet foglaló fia, Hunter Biden ukrajnai tevékenységével kapcsolatban. (Az egész őrjítő sztoriról a magyar médiában páratlan részletességgel írt Király András kolléga itt.)

Az elnök ezzel hivatali visszaélést követett el a demokraták szerint, mert Bidenék lejáratásának céljából saját javára használta fel az elnöki hatalmat. A Trumppal szembeni vádak kiegészülnek azzal, hogy az elnök katonai segélyek visszatartásával próbált meg nyomást gyakorolni Ukrajnára.

Idézés, időhúzás, bekéretés

Tegnapi hír, hogy idézést küldtek a Fehér Háznak a vizsgálatokat folytató képviselőházi bizottságok. A demokrata többségű alsóház külügyi, hírszerzési és ellenőrzési bizottságai azután adták ki a formálisan Mick Mulvaney kabinetfőnöknek szóló idézést, hogy lejárt a Fehér Ház számára adott határidő a telefonbeszélgetéssel kapcsolatban kért információk önkéntes átadására, és az elnöki hivatal nem tett eleget a bizottsági kérésnek. 

„Csaknem egy hónapnyi időhúzás után egyértelműnek tűnik, hogy az elnök a ellenszegülés, az obstrukció és az eltussolás útját választotta” 

- fogalmaztak közös közleményükben a testületek elnökei péntek este. Trump a nap folyamán korábban azt mondta, nem biztos, hogy együtt fog működni a vizsgálattal, „ez az ügyvédeken múlik”. 

Adam Schiff, a hírszerzési bizottság elnöke, és Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke
photo_camera Adam Schiff, a hírszerzési bizottság elnöke, és Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke Fotó: Stefani Reynolds/Picture-Alliance/AFP

A Fehér Ház egy egyelőre ismeretlen bejelentő panasza nyomán nyilvánosságra hozta Trump és Zelenszkij július 25-ei telefonbeszélgetésének vázlatos leiratát, a képviselőházi bizottságok azonban további, részletes információt követelnek. Pénteken Mike Pence alelnöktől is bekértek Ukrajnával kapcsolatos dokumentumokat. Szerintük felvetődött a kérdés, vajon volt-e az alelnöknek „bármiféle szerepe az elnök erőteljes üzeneteinek továbbításában az ukrajnai elnökhöz”.

A bizottságok október 15-éig adtak időt a dokumentumok átadására. Az amerikai sajtó úgy tudja, Mike Pence stábjának egyik tagja is jelen volt a júliusi telefonbeszélgetésnél, de a bizottságok az alelnök és Volodimir Zelenszkij szeptember 1-jei varsói beszélgetéséről is információkat akarnak. A három képviselőházi testület az európai körúton lévő Mike Pompeo külügyminisztert is beidézte. 

A demokratáknak megvan a többségük a képviselőházban az impeachment eljárás lefolytatásához, a törvényhozás felsőházában, a szenátusban viszont a republikánusok vannak többségben, és valószínűtlennek tűnik, hogy elpártolnának az elnöktől. (BBC, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.