Először került hivatalos parlamenti jegyzőkönyvbe, hogy Lónak a faszát

Megjelent a Hadházy Ákos tábláiról elhíresült múlt hétfői parlamenti ülés hivatalos jegyzőkönyve. Azért kihagyhatatlanok ezek az Országgyűlési Naplók, mert a hivatalos tévéközvetítés szándékosan nagyon korlátozottan adja vissza, mi is történik az ülésteremben. De a terem közepén ülő jegyzőkönyvvezetők írásba foglalják a történelem számára, amit látnak és hallanak. 

Hadházy úgy lett a főszereplője a napnak, hogy meg sem szólalt, csak táblákat tartott Orbán elé. Sok képviselő viszont a jegyzőkönyv szerint végig kommentálta az akciót.

A hangulatot eleve megalapozta, hogy ez volt a parlament első ülése az önkormányzati választások után, Orbán is ezzel kezdte. Még csak morajig jutottak az ellenzéki képviselők, amikor a miniszterelnök arról beszélt, készen állnak az együttműködésre bárkivel az ország érdekében. A Borkai-ügyre emlékeztető első beszólás Vadai Ágnestől jött, amikor Orbán ott tartott, hogy a választáson a kormány a legfontosabb kérdésekben megerősítést kapott. 

És amikor Orbán áttért a választás értékeléséről a családvédelmi akciótervre, akkor jött Hadházy:

„Orbán: Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a családvédelmi akcióterv lendületet vett, több mint 65 ezren kapcsolódtak be eddig. (Dr. Hadházy Ákos egy nagy méretű, „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” feliratú táblát tart a szónoki emelvény elé. - Szászfalvi László a szónoki emelvény előtt álló dr. Hadházy Ákoshoz: Menj vissza a helyedre! Bohóc, ülj le! - Zaj. - Közbeszólások.)

Kövér László házelnök: Kérem képviselő urat, hogy sürgősen hagyja abba a bohóckodást, és üljön vissza a helyére! (Dr. Hadházy Ákos továbbra is tartja a táblát.) Képviselő úr, kénytelen leszek figyelmeztetni önt, hogy ennek meglesz a következménye. Köszönöm szépen. (Dr. Hadházy Ákos változatlanul tartja a táblát a szónoki emelvény előtt. - Közbeszólások.) A miniszterelnök urat nem zavarja az ellenzéki bohóckodás. Nyugodtan folytassa a mondandóját!”

Hadházy Ákos akciója a parlamentben.Fotó: Tordai Bence Facebook

Orbán szót fogadott Kövérnek, és folytatta, Hadházy viszont nem fogadott szót Kövérnek, és ő is folytatta:  

„Orbán: A magyar gazdaság 5,2 százalékkal nőtt. 2010- hez képest a magyar gazdaság teljesítménye 30 százalékkal növekedett (A szónoki emelvény előtt álló dr. Hadházy Ákos a kezében tartott tábla mögül előrevesz egy „Stop propaganda! Stop korrupció!” feliratú táblát.)”

A Stop propaganda! felirat mögött Orbán hosszasan sorolta a gazdasági eredményeket, majd váratlanul előjött valami abból az Orbánból, aki hirtelen gazolni kezdett a Kossuth téren, maga akart rendet tenni, és megpróbálta elvenni a lopásra utaló táblát Hadházytól.  

„Orbán: Tisztelt Ház! (Dr. Hadházy Ákos újra a „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” feliratú táblát mutatja fel.) Ami az Európai Unió Tanácsának döntéseit illeti, a következőket mondhatom önöknek. Sikerült olyan elnököt választani az Európai Bizottság élére, aki képes lehet kijavítani az előző évek hibáit a gazdaságban és a migráció területén. (Orbán Viktor megpróbálja elvenni a táblákat dr. Hadházy Ákostól. - Taps és közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban, köztük: Már nem a régi! - Segítsen már valaki! - Borkai Zsolt nincs itt? - Szászfalvi László: Már izomlázad van, mi? - Ülj le a helyedre! - Zaj. - Közbeszólások.) Folytathatom?” 

A videó alapján az is kiderül, hogy sajnos nem minden kerül be a jegyzőkönyvbe, így például kimaradt az októberi Vers mindenkinek, a Ló néz, a csikó lát/Felszívnék egy csík kólát, pedig tisztán lehet hallani, hogy elhangzik. Igazán kár, ritkán mondanak verset a Házban. 

Orbán előbb csak somolygott, hogy a táblát nem sikerült megszereznie, de rögtön ezután jött a nagy akció, amit a „Hogyan akadályozzuk meg az ellenzéki tiltakozást a nemzeti lobogó mögött” résznél kell majd keresni a magyar politikatörténet nagykönyvében:

„Több kormánypárti képviselő a szónoki emelvény elé lép, miközben Font Sándor egy nemzeti színű zászlóval próbálja eltakarni a dr. Hadházy Ákos által tartott táblát. - Néhány kormánypárti képviselő elveszi a táblákat dr. Hadházy Ákostól - Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban, köztük: Kommandó! - Szégyelld magad! - Szégyen! - Közbeszólás a Jobbik soraiban: Felkészül Rogán Antal! - Folyamatos közbekiáltások.”  

Ezen a ponton - miközben a Hadházy kezéből a táblát kitépő fideszes képviselők a helyükre sétáltak - érezte szükségét Kövér László, hogy ő is megszólaljon, és odacsördítsen az ellenzéknek. 

„Kövér: Kérem képviselőtársainkat… (Zaj. - Közbekiáltások az ellenzéki pártok soraiban, köztük: Kemény vagy! - Tolvajok vagytok! - Szánalmas!) Miniszterelnök úr, ha megengedi - most már így is megszakítottuk a mondadóját -, néhány mondatos megjegyzést szeretnék fűzni mindahhoz, ami történt. Ezen a pulpituson, ami itt van alattam, egy több mint százéves golyónyom árulkodik az ellenzéki felelőtlenségről, ostobaságról és hazafiatlanságról. (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiban: És mi voltunk?) Ezt még a kommunisták sem tüntették el, mert ők is érezték valahol, hogy ennek a mementónak van jelentősége. (Szabó Timea közbeszól.) Arra szeretném önöket kérni, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy abból a választási vereségből, amit szenvedtek, ne vonják le azt a következtetést, hogy ugyanaz az agresszív háborús politika a célravezető, amit idáig folytattak. (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiban: Borkai Zsolt! - Dr. Vadai Ágnes: …nem tudjuk azt a keresztényi szintet hozni, az az igazság!) Arra szeretném önöket kérni, hogy tartsák be a házszabályt. Nagyon szeretném önöket erre kérni. (Arató Gergely: A verekedés belefér a házszabályba?) Arra szeretném önöket kérni, hogy ne csináljanak cirkuszt a parlamentből, bármennyire is nehezükre esik (Dr. Steinmetz Ádám: Inzultus történt, elnök úr! - Közbeszólás a Jobbik soraiban: Fizikai inzultus!), erre szeretném önöket kérni. Aki erre nem képes, az forduljon szakemberhez segítségért. Miniszterelnök úr, parancsoljon! (Taps a kormánypártok soraiban. - Bana Tibor: A vereséget nem tudjátok elviselni! - Szilágyi György: Fizikai inzultus történt!)”

A szót visszakapó miniszterelnök ezek után azzal folytatta, hogy megköszönte a fideszes képviselők fellépését Hadházyval szemben:

„Orbán: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a képviselőtársaimnak a segítséget, a jövőben is számítok rá. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban.)”

Ezután úgy tűnt, hogy a megszokott mederben folytatódik a parlamenti munka, a szokásos közbekiabálásokkal:

  • „Orbán: Tájékoztatom önöket, hogy a múlt héten megállapodást kötöttünk Nagy-Britanniával az Unióból történő távozásukról. (Arató Gergely: A mienkről vagy az övékről? - Derültség az ellenzéki pártok soraiban.)”
  • „Orbán: Magyarország továbbra is minden balkáni ország, de különösen Szerbia és Montenegró gyors felvételét támogatja. (Gréczy Zsolt: Meg a kipcsakokét. – Zaj, derültség.)”
  • „Orbán: Ez euróban számolva 150 milliárd euró, ami nem lehetetlen, de az Európai Unió komoly hozzájárulása nélkül nem fog menni. Erre igényt is tartunk. (Dr. Vadai Ágnes: Nem kell ellopni!)”

Az ellenzéki vezérszónokok közül az LMP-s Keresztes László Lóránt tért vissza arra, hogy fideszes képviselők kitépték Hadházy kezéből a táblát: „az ülés megkezdésekor annak voltunk tanúi, hogy kormánypárti képviselők erővel vettek el egy táblát egy ellenzéki képviselőtől, és függetlenül attól, hogy ez a tábla meg a használata házszabályszerűen vagy nem úgy történt, ehhez nem volt joguk (Szászfalvi László: Az ellenzéki képviselő hülye volt. Mert neki joga volt? Kettős mérce!), úgyhogy nagyon remélem, hogy házelnök úr ezzel a kérdéssel majd foglalkozni fog.”

Kövér erre nem reagált. A házelnök magához képest szokatlanul tűrte, hogy a kormánypárti frakcióvezetők, Harrach Péter és Kocsis Máté felszólalását folyamatosan kommentálják ellenzéki képviselők, különösen Vadai Ágnes, aki Harrach szinte minden mondatára, de a családokra vonatkozókra feltétlenül a Borkai-ügyet hozta fel. Kövér a felszólalás végén elnézést kért Harrachtól, hogy „meg sem kíséreltem rendet csinálni. És nagyon sajnálom - és a nevükben is elnézést kérek -, hogy önben sem a megválasztott képviselőt, sem pedig a kort nem tisztelték. Ez legyen az ő problémájuk”.

A Fidesz-frakció nevében Kocsis Máté visszatért Hadházy akciójára. „Ezek azok a provokatív és anarchista húzások, amire már korábban is megmondtuk, hogy a magunk mértéktartó, de határozott módján fogunk pusztán reagálni. (Derültség az ellenzék soraiban.) Hiába jön Keresztes Lóránt frakcióvezető úr itt erőszakkal és büntetéssel, a primitívséget ön követte el (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!), a provokációt ön követte el. Egy anarchista fajankó csinál ilyet, nem egy felelős parlamentifrakció-tag. (Taps a kormánypártok soraiból.)” 

Amikor Orbán kapott újra szót, hogy válaszoljon az ellenzéki és kormánypárti felszólalásokra, az újra életjeleket mutató Kövér már rendre utasított valakit, bár nem derült ki, hogy pontosan kire gondolt:

„Kövér: Kérem, képviselő asszony, próbálja már moderálni magát! (Szabó Timea: Melyik? - Dr. Vadai Ágnes: Melyik képviselő asszony? - Derültség.)”

Így aztán mindketten folyamatosan kommentálták tovább Orbán szavait, legalábbis a jegyzőkönyv szinte kizárólag őket idézni:

„Orbán: Magyarországnak olyan kormánya van, remélik talán, hogy marad is, és én erre garanciát is vállalok, hogy a nyugdíjak értékéből (Dr. Vadai Ágnes: Helló röfi!) egy forint sem tűnhet el”

És akkor újra eljött Hadházy pillanata, aki ekkor már a helyén ült, és itt mutatta fel a harmadik táblát, amit a pulpitusnál nem sikerült, és Orbán migránsozására tartogatta. 

Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

„Dr. Hadházy Ákos képviselői helyén ülve felmutat egy táblát, amelyen a következő szöveg látható: „A lónak a faszát!” - Felzúdulás a kormánypártok soraiban. - Szórványos derültség az ellenzéki pártok soraiban. - Folyamatos zaj.

Kövér: Képviselő Úr! Azt kérdem öntől, hogy meddig tud még ön süllyedni az ostobaságba és a modortalanságba. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Mégis, mit képzel magáról?! (Dr. Völner Pál: Állatorvos!) És elnézést kérek, nem fogok rendkívüli házbizottsági ülést összehívni! De azért… 

Orbán: Tehát, én azt szeretném kérni… 

Kövér: Elnézést, miniszterelnök úr, ha megharagszik, de szeretném jelezni előre a frakcióvezető hölgynek és uraknak, hogy a következő házbizottsági ülésen azért lesz miről beszélgetnünk a tekintetben, hogy meddig akarjuk a parlament működésének színvonalát a sárba taposni, és hogy tudunk-e, illetve akarunk-e ezzel szemben (Közbeszólás: Orvost!) bármit tenni, mert nem tudom, hogy önöknek hátul volt-e szemük vagy figyeltek-e, nagyon tetszett-e önöknek az, amikor Hadházy képviselő itt bohóckodott az előbb. Nem tudom, hogy látták-e, hogy mi van azon a táblán, amit felmutatott. (Szabó Timea: Nem, mi csak a luxusorgia-videót láttuk!) Hát, akkor már legyenek szívesek megnézni, és legyenek szívesek nyilatkozni arról, hogy szégyellik-e magukat helyette is, vagy pedig inkább megpróbálják eltanácsolni képviselőtársaikat az ilyen magatartástól! Mindennek van határa! Szégyelljék magukat! (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mondjon le!) Primitív, ostoba fajankó! (Dr. Vadai Ágnes: Mi is?) Parancsoljon!

Orbán: (Folyamatos zaj, közbeszólások.) Engedjék meg, hogy azt tanácsoljam, hogy az ellenzéki képviselőtársunk által fölemelt papíron olvasható szöveg stílusát ne folytassuk, ellenben térjünk vissza esetleg arra a komoly fölvetésre, hogy vajon helyes-e, ha a most megválasztott polgármestereket az ellenzék arra kéri, hogy alakítsák át a kormánnyal szembeni küzdelem helyszínévé a városházákat. (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból.) Én azt szeretném kérni az ellenzéktől, hogy ezt az ötletet, ezt a gondolatot vegyék újra elő, gondolják át. Én egy másik megállapodást, egy másik gondolatot javaslok. Én azt kérem az újonnan megválasztott polgármesterektől, hogy ne ezt az utat járják, hanem keressék az együttműködést Magyarország Kormányával, hogy együtt szolgálhassuk az adott településen élő magyar emberek érdekét. (Dr. Vadai Ágnes: Nem hiszünk önnek!) Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szabó Timea: Ki fenyegette meg Miskolcot?)

Kövér Hadházytól nem tudta elvenni a szót, mert a táblás képviselő meg sem szólalt, de aztán példát statuált a jobbikos Jakab Péterrel. Előbb akkor figyelmeztette, amikor Jakab Orbánt közönséges bűnözőnek nevezte, akit majd elszámoltatnak. 

„Kövér: Képviselő úr, figyelmeztetem, hogy ön az Országgyűlésben van, és a magyar választók által megválasztott kormány első emberéről beszél, akire akkor sem lenne szabad ilyen szavakat használnia, ha egyébként nem miniszterelnök lenne, hanem egyszerű választó, akinek a méltóságát tiszteletben kell tartania. (Közbekiáltások a Jobbik soraiból, köztük dr. Brenner Koloman: Házelnök úr, ne velünk kompenzálódjon!) Nem tudom, érthető-e az ön számára a probléma, mert ha nem érthető, akkor adok önnek egy kis gondolkodási időt. (Közbekiáltások a Jobbik soraiból, köztük: Nem mi tartottuk fel a Házat.) Vagy pedig képes lesz folytatni civilizált hangnemben a hozzászólását. Mindennek van határa, most már hagyják abba ezt, legyenek szívesek! (Zaj, közbekiáltások a Jobbik soraiból: Nem hallom, mit mond. - Dr. Brenner Koloman: Legalább imitáljuk a parlamentet.) Nem tudom, képviselő úr, képes-e folytatni civilizált hangnemben a mondandóját, vagy pedig ebben a stílusban fogja folytatni? Hozzáteszem, hogy ennek lesz következménye szintén. (Nagy zaj, közbeszólások a Jobbik soraiból.)”

Jakab folytatta, de Kövér azután végképp elvette tőle a szót, amikor a jobbikos leelvtársazta Kövért.

„Jakab: Ezt az országot a magyar emberek szorgalma, tehetsége és végtelen nagy türelme tartja életben, és önök visszaélnek ezzel a türelemmel. Visszaélnek akkor, amikor Kövér elvtárs olyanokat mond, hogy azért nem kell emelni az itt élők bérét… (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját. - Közbekiáltások a Jobbik soraiból.) 

Kövér: Képviselő úr, sajnos megvonom öntől a szót, üljön le, legyen szíves! (Taps a kormánypártok soraiban. - Zaj, közbeszólások a Jobbik soraiból, köztük: Szégyellje magát!) És tanulmányozza a házszabályt! Tanulmányozza a házszabályt: az előbb figyelmeztettem önt. Először is ön az Országgyűlés tekintélyét mélyen sértő tartalommal nyilatkozott többször is, ráadásul a Ház ülésvezetését is bírálta. Én nem vagyok önnek az elvtársa, Isten őrizz! (Felzúdulás, zaj, közbekiáltások a Jobbik soraiból, köztük: MSZMP KB elvtárs!) Úgyhogy kikérem magamnak!”

Hadházy egész végig nem szólalt meg. Utólag azt mondta, hogy a célja Orbán varázstalanítása volt.