Mészöly Kálmán: Mi, magyarok a futballra születtünk

Az új Puskás Aréna felépülése azt bizonyítja, hogy a labdarúgás nem halt meg Magyarországon - mondta a 61-szeres válogatott Mészöly Kálmán az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában.

A 78 éves sportember szerint jövő kedden nagyon nehéz dolga lesz a nemzeti csapatnak Cardiffban, amikor Wales vendégeként lép pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, ugyanakkor Mészöly annak a reményének adott hangot, hogy addigra minden tekintetben összeáll a magyarok játéka.

„Ma is vannak Magyarországon tehetséges játékosok, de még többnek kellene lennie, mert mi, magyarok a futballra születtünk, akármit mondanak” - jelentette ki az 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes korábbi labdarúgó, aki szövetségi kapitányként 61 alkalommal vezette a magyar válogatottat.

Mészöly azt kívánta a nemzeti csapat tagjainak, hogy minél több világeseményre jussanak ki, mert mint mondta, „másképpen nem jegyzik a játékosokat nemzetközi szinten”.

Az új Puskás Aréna nyitóünnepségére pénteken 17.30 órakor kerül sor, 19 órától pedig Uruguay ellen játszik barátságos mérkőzést a válogatott. (MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.