Megszünteti az EU a klímaváltozást okozó energiahordozók támogatását

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Az Európai Unió 2021-től leállítja az olajjal, a gázzal vagy a szénnel dolgozó projektek támogatását. Ezzel az Európai Beruházási Bank 2 milliárd euróval fogja vissza az éves befektetéseit. 

Fotó: Michel Gunther/Biosphoto

Az Európai Beruházási Bank 2013 óta 13,4 milliárd eurót fizetett ki olyan projektekre, amikkel fosszilis energiahordozókat használtak fel, és csak tavaly 2 milliárdot költöttek el erre.

Az új szabályok szerint csak olyan projekteket támogatnak, amik egy kilowattóra energiát kevesebb, mint 250 gramm széndioxid kibocsátásával termelnek meg. Így a gázprojektek ugyan még kaphatnak pénzt, de meg kell felelniük az újabb technológiai elvárásoknak, vagyis a fosszilis gázokat megújuló gázokkal is kell keverni. Andrew McDowell az Európai Beruházási Bank alelnöke azt mondta, hogy ez egy fontos lépés, de nem az utolsó. (BBC)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 9,7 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.