Ezeket a plakátokat tették ki Budapesten az Index újságíróiról

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Több helyen is megjelentek Budapesten olyan plakátok a köztereken, amik az Index két újságíróját, Miklósi Gábort és Dezső Andrást ábrázolják az izraeli zászló előtt Mi is a határon túlról jöttünk felirattal. Alatta az Index - Konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás feliratok olvashatók. Az nem derül ki a plakátról, hogy ki készítette.

A két újságíró nem véletlenül lett kiválasztva: ellenük zajlik célzott kampány egy hete a kormánymédiában és a kormánnyal feltűnően barátságos viszonyban lévő radikális párt, a Mi Hazánk köreiben. Miklósi Gábor megírta, hogy a Puskás Aréna megnyitóján nem állt fel, amikor a Nélküled című dalt játszották, Dezső András pedig egy videómontázsban összevágta a szám egy koncertfelvételét és menekültekről készült képeket.

Ebből az lett, hogy előbb a Fidesz-médiavilág különböző fórumain nevezték ki idegennek őket, majd kapcsolt a Mi Hazánk, és közölték, hogy feljelentik az Indexet, mert „a magyar nép ellen uszítanak”. A két vonal pedig összekapcsolódott: csütörtök reggel a közmédiában hosszú alákérdezős interjúban fejthette ki véleményét az ügyről a „radikális” „ellenzéki” politikus, Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.

Toroczkai itt többek között arról beszélt, „az Index publicistája megadta a jelet a magyargyűlölőknek, az idegenszívű újságíróknak arra, hogy akkor most megint itt a lehetőség annak, hogy jól belerúgjanak a magyarságba azok, akik valamilyen oknál fogva nem érzik magukat a magyar nemzet részének”.

Hétvégére aztán megjelentek az utcai plakátok. Ezek közül az egyiket, a Rákóczi térnél lévőt lefotózta Panyi Szabolcs, a Direkt 36 újságírója, és posztolt róla Twitteren:

Mire szintén a Twitteren Izrael budapesti nagykövetsége közölte:

„Szigorúan elítéljük a posztert, amin antiszemita és Izrael-ellenes szimbólumot és inszinuációk láthatók. Nincs helye a rasszizmusnak, a felbujtásnak és a gyűlöletnek a párbeszédben. Biztosak vagyunk abban, hogy a megfelelő magyar hatóságok el fogják tűntetni ezeket a plakátokat.”

Frissítés: Karácsony Gergely budapesti főpolgármester közölte, leszedeti, ahol ilyen plakátot lát, a Tett és Védelem Alapítvány pedig azt írta a Facebookon, hogy feljelentést tesznek.