A KDNP megduplázná a Kúria elnökének a fizetését

Darák Péter, a Kúria elnöke beszédet mond a Törvénysértő perek 1945 után – a kutatás lehetőségei címmel megtartott konferencián Budapesten, a Kúria Markó utcai épületében 2019. szeptember 17-én.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Az igazságügyi törvénycsomaghoz benyújtott módosító javaslatból kiderült, hogy duplájára emelné a Kúria elnökének fizetését a KDNP – számolt be az RTL Híradó. Darák Péter az eddigi havi 1,5 millió forint helyett így több mint 3 milliót kapna. A kisebbik kormánypárt szerint ez sima bérrendezés, korábban Áder János fizetését is megduplázták.

2020-ban az ügyészek átlagosan 21 százalékos, a bírák pedig 32 százalékos, majd 2021-ben együttesen 12 százalékos, 2022-ben pedig 13 százalékos béremelést kapnak. A döntés közel 3000 bírát és 2000 ügyészt érint. A bírók illetményemelése 2020-ban 9,5, az ügyészeké 4,5 milliárd forintot tesz ki. Az előbbiből az Országos Bírósági Hivatal 3 milliárdot, az utóbbiból az ügyészség 1,5 milliárdot biztosít, a maradék a központi költségvetést terhére megy – írja a HVG.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.