Az oroszok szerint Kövér velük akart összefogni az ukránok ellen

A HVG írta meg, hogy Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma, azaz az alsóház elnöke a parlament ülésén azt mondta„A magyar parlament azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy fogjunk össze az Ukrajnában élő kisebbségek védelméért, elsősorban a kisebbségi oktatás megőrzése érdekében.”

Vjacseszlav VologyinFotó: Szergej Gunejev/Sputnik

Vologyin, aki pár éve még Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadója volt, azt mondta, az eurázsiai parlamentek vezetőinek Kazahsztánban tartott tanácskozásán, szeptemberben találkozott Kövér László házelnökkel, aki akkor azt mondta neki, a magyar törvényhozás határozatot hozott a kisebbségi jogok védelmét szolgáló együttműködésről.

Az Országgyűlés sajtóhivatala az Euractivval közölte: a Parlament nem fogadott el olyan döntést, ami szerint együtt kellene működni a Dumával az ukrajnai kisebbségek jogainak védelmében, „így az említett tanácskozáson nem is lehetett ilyen megbeszélés”. A magyar fél szerint 2017-ben a Parlament határozatban elítélte az ukrajnai magyarokat hátrányosan érintő oktatási törvényt, és ezt a nyilatkozatot akkor az Európa Tanács minden tagállamának, így Oroszországnak is elküldték.

Kövér László házelnök (j) fogadja Jurij Jakovlevics Csajka orosz főügyészt az Országház Pázmándy Dénes termében 2019. november 13-án.Fotó: Balázs Attila/MTI/MTVA

A Vologyin-beszédről Ukrajna is értesült, Katerina Zelenko külügyi szóvivő szerint a magyar fél a budapesti ukrán nagykövetségnek is megerősítette, hogy nem került szóba a magyar és az orosz parlament együttműködésének a kérdése. „Elhisszük, hogy Magyarország, mint az EU és a NATO tagja támogatja az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajnát, és nem köt szövetséget Ukrajna ellen az agresszorral” – mondta.