„Ebből majd tanul” – hajtogatta a 17 éves fiú, miután megkéselte a matektanárt, mert csak 3-as lett a dolgozata

Késelés történt délben egy győri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnőt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pedig közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek.„

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, a pedagógus nincs életveszélyben, megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amit később műteni kell – mondta.

Később a megyei főkapitányság közölte: emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben.

Fotó: police.hu

Az Indexnek a szakközépiskola több diákja is azt mondta, a 17 éves fiú már az óra elején megmondta, hogy ha hármast kap a dolgozatára, leszúrja a tanárt. Amikor tényleg hármast kapott, odament, és egy bicskával többször megszúrta a nőt. A diákok szerint az áldozatról egy másik tanuló rángatta le a fiút, ennek köszönhető, hogy a tanár életben maradt.

Az egész pár másodperc alatt történt, aztán két másik tanár jött a terembe, és vitte ki a nőt. Pár perccel később megjöttek a rendőrök, addig a fiú „halál nyugodtan ült, és azt hajtogatta, hogy ebből majd tanul”.

Az M1-nek a tizedikes diák osztálytársai azt mondták, a késelő zárkózott és lobbanékony, és ő azt mondta nekik, azért szúrta le a nőt, mert nem szerette, ahogy tanított. Egy névtelen diák azt mondta, a 17 éves fiú egyszer csak odament a tanárnőhöz fizikaórán, mondván, mutatni akar valamit a füzetében, majd egy 12 centis késsel többször megszúrta, aztán beült a tanári székbe, és ott megvárta a rendőrök érkezését.

Az iskolában az eset után felfüggesztették a tanítást.

Kapcsolódó