A lemondott olasz oktatási miniszter szerint olyan országnak nincs jövője, amelyik nem költ az iskolákra

külföld
2019 december 27., 12:59

Lorenzo Fioramonti, az ingatag lábakon álló olasz kormánykoalíció oktatási minisztere szerdán benyújtotta lemondását, miután kiderült, hogy minisztériuma nem kapja meg azokat a plusz forrásokat a 2020-as költségvetésből, melyeket még kinevezése előtt tisztje megtartása feltételéül szabott. A miniszter, aki a Demokratikus Párttal (Pd) közösen kormányzó Öt Csillag Mozgalom (M5S) tagja, a Reuters hírügynökségnek azt mondta; „Senkinek nem kell meglepődnie azon, ha egy miniszter tartja a szavát”.

Tény, hogy Fioramonti lemondása igazából nem volt meglepetés. A miniszter még novemberben adott interjút az olasz Il Messaggerónak, amelyben világosan elmondta, hogy ha kéréseit nem teljesíti a koalíció, nem vállalja a tisztséget. A feltétele az volt, hogy az oktatásra szánt kiadásokat emeljék 3 milliárd euróra (kb. 1000 milliárd forint), de ez nem történt meg.

Lorenzo Fioramonti még lemondása előtt
photo_camera Lorenzo Fioramonti még lemondása előtt Fotó: marco di meo/www.marcodimeo.net

Fioramonti azért kérte a büdzsé jelentős növelését, mert komoly tervei voltak az oktatás megreformálására, és véleménye szerint ez csakis plusz kiadásokkal megvalósítható. 

Ő volt az, aki 

  • bejelentette, hogy kötelezővé teszik az országban a klímaoktatást;
  • oktatási miniszterként arra biztatta a diákokat, hogy vegyenek részt az iskolaidőben tartott klímatüntetéseken;
  • támogatta a cukor- és műanyagadót;
  • javasolta, hogy vessenek ki új, magasabb adókat a repülőjegyekre.

Fioramonti néhány korábbi reformterve felháborodást váltott ki: javasolta, hogy az iskolai tantermekből távolítsák el Sergio Matterella államfő fényképét, illetve hogy a katedra felett lógó feszületeket cseréljék világtérképekre. A kereszteket egy a második világháború előtt hozott törvény írta elő, később, a hatvanas években megerősítették a jogszabályt, holott volt olyan katolikus pap is, aki bírálta a szokást. Fioramonti azt mondta, ő maga is katolikus, mégsem tartja jó ötletnek, hogy a tantermekben feszületek lógnak a tanár feje fölött.

A 2020-as költségvetés megszavazása után Fioramonti pontosan azt tette, amit ígért; lemondott, és nem érti, hogyan érhetett ez bárkit is meglepetésként. Ugyanakkor csütörtökön hosszú Facebook-bejegyzésben magyarázta el részletesen döntése okait, és azt is elárulta, nem állt szándékában a karácsonyt tematizálni távozásával, de miután megjelentek az első sajtóhírek lemondásáról, nem tehetett mást, mint hogy megszólalt. 

A posztban azt írja, december 23-án adta be lemondását a miniszterelnöknek, Giuseppe Conténak, és természetesen az volt a célja, hogy az átmenet zökkenőmentes legyen. Azt szerette volna, ha döntését csak néhány nappal később, karácsony után hozzák nyilvánosságra, de mivel nem így történt, úgy határozott, jobb, ha az emberek első kézből, tőle tudják meg, miért döntött így. 

link Forrás

„Az okok mindenki számára régóta ismertek lehettek: a tisztséget azzal az egyetlen céllal fogadtam el, hogy megfordítsam azt az évtizedek óta tartó trendet, mely szerint az iskolákat, a felsőoktatást és az olasz kutatásokat csak nyűgnek tekintik. Elköteleztem magam aziránt, hogy az oktatás - minden jövőbeli közösség túlélésének alapja - a nyilvános viták középpontjába kerüljön, minden alkalommal hangsúlyozva, hogy megfelelő források nélkül még megállítani sem lehet az a vészes folyamatot, ami az iskolákat és az egyetemeket sújtja. 

A küzdelem nem volt hiábavaló, és büszkék vagyunk azokra a fontos eredményekre, amiket elértünk: a további forráselvonások megállítására, a tanárok bérrendezésére (nem elég, de fontos), az ösztöndíjak biztosítására minden arra érdemes diák számára, az iskolaépítések iránti hozzáállás javulására, az olyan kutatóintézetek támogatására, melyeket a bezárás veszélye fenyegetett, és végül a kötelező klímaoktatás bevezetésére (első nemzetként az egész világon).”

Fioramonti szerint „az igazság az, hogy a kormánynak több bátorságra lett volna szüksége” ahhoz, hogy biztosítsa azt a pénzügyi minimumot, amiről mindig is beszélt. „Különösen olyan kritikus területeken, mint az egyetemek vagy a kutatás. Ez az ország valódi motorja, ez építi mindannyiunk jövőjét. Úgy tűnik, ha iskoláról vagy kutatásról van szó, sosem találják az ezekhez szükséges forrásokat, de több száz millió eurót előkerítenek néhány óra alatt más célokra, ha van rá politikai akarat.”

Fioramonti szerint a 21. század gazdasága elsősorban az emberi erőforrásokon, a környezetvédelmen és az új technológiákon alapszik, és az oktatás és a kutatás fontosságának el nem ismerése egyenértékű azzal, mintha egyszerűen elfordítanánk a fejünket. „Ezt már egyetlen ország sem engedheti meg magának.”. A miniszter szerint az ország valódi problémája az, hogy hagyják elveszni a tehetséget, hogy nem képesek eredményekre váltani a kiváló adottságokat.

„Ez az igazi olasz gazdasági válság” 

- írja.

Fioramonti arra is kitér, hogy sokan kritizálták, hogy miért nem mondott le már korábban mandátumáról, ha egyszer tudható volt, hogy úgysem kapja meg, amit kért. Azt írja, egészen az új költségvetés elfogadásáig harcolt minden egyes fillérért. „Talán most majd ugyanazok kritizálnak azért, mert tartottam a szavam”.

Középiskolások tüntetnek Rómában 2018 novemberében. „Ez nem változás” - olvasható a transzparensen. A diákok több városban tiltakoztak az ellen, hogy a kormány egyre kevesebbet költ oktatásra és kutatásra.
photo_camera Középiskolások tüntetnek Rómában 2018 novemberében. „Ez nem változás” - olvasható a transzparensen. A diákok több városban tiltakoztak az ellen, hogy a kormány egyre kevesebbet költ oktatásra és kutatásra. Fotó: Alessandra Tarantino/AP

Bár döntését önállóan hozta meg, bejegyzésben megragadná az alkalmat arra is, hogy a kormányhoz - melynek ő hamarosan már nem lesz tagja - intézzen néhány szót. Azt írja, soha nem arról szólt a történet, hogy „kielégítsék” az ő igényeit, hanem „el kell dönteni, hogy milyen országgá akarunk válni, mert - efelől nincs kétség - ez az iskolában dől el.”

Lorenzo Fioramonti távozása még törékenyebbé teszi a koalíciót, mely Matteo Salvini félrement politikai játszmájának eredményeképp jött létre. Olaszországban a szélsőjobboldali Liga (Lega) a legerősebb párt, és az elmúlt hetekben is egyre csak növekedett támogatottsága, ahogy elnöke, a volt belügyminiszter Salvini népszerűsége is. Két héttel ezelőtt az Öt Csillag Mozgalom három felsőházi tagja átült a Liga frakciójába, Fioramonti pedig - az ANSA olasz hírügynökség értesülései szerint arra készül, hogy kilép az M5S-ből, és önálló parlamenti csoportot alakít.

Erre utal a miniszter legfrissebb bejegyzése is, melyben arról ír, tényleg fel nem foghatja, hogy miért baj, hogy pontosan azt tette, amit az első perctől ígért.

„Azt hiszem, ez az első alkalom országunk történetében, hogy egy minisztert azért kritizálnak, mert azt csinálta, amit ígért. Nem napokon, hónapokon keresztül. Igazság szerint már júniusban, az első interjúimban beszéltem először arról, hogy legalább egymilliárd eurót szeretnék keríteni kutatásra” - írja Fioramonti legfrissebb bejegyzésében. (Akkor még az első, a Ligával kormányzó Conte-kormány miniszterhelyettese volt.)

„Ilyen vagyok: ha valamit mondok, akkor tényleg aszerint cselekszem” - írja. Aztán rátér, hogy tulajdonképpen nem csodálkozik rajta, hogy épp saját pártja, az M5S részéről érik a legkomolyabb kritikák. Azt írja, ezen talán nem is kéne csodálkoznia, tekintve, hogy ezek a megjegyzések egy olyan párt felől érkeznek, melyek vezetői azt ígérték, hogy ha a választáson vereséget szenvednek, felhagynak a politizálással, mégis a helyükön maradtak.