Szombattól tényleg nem mehetnek át a turistabuszok a Lánchídon

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

A BKK közleményben jelentette be, hogy január 4-től a turistabuszok és a teherautók  nem hajthatnak át a Széchenyi lánchídon. 

Mint írják, a dunai átkelő felújításáig nem hajthatnak fel 5 tonnánál nehezebb járművek a hídra. A tilalom alól kizárólag a BKK menetrend szerint közlekedő járművei képeznek kivételt. A kerékpárok, személygépkocsik, kisbuszok, furgonok továbbra is áthaladhatnak a hídon.

A híd állapotát az üzemeltető Budapest Közút az előírt hídvizsgálati rendben folyamatosan ellenőrzi. A közelmúltban elrendelt hídvizsgálati állapotjelentés is elkészült, amely megállapította, hogy az eddigieknél szigorúbban kell betartani a hídon meglévő súlykorlátozásokat.

A hír jó, bár az is igaz, hogy eddig se hajthattak volna fel. Tavaly augusztusban lakossági fórumot tartott az első kerületieknek a Várunk - I. kerületi választási együttműködés, V. Naszályi Márta, a kerület párbeszédes polgármesterjelöltje és a Zöldike Klub, ahol a turistabuszoktól szenvedő lakosság kérdéseire turisztikai szakemberek és a buszozásban érdekelt vállalkozók, szakértők válaszoltak. Ezen az eseményen a közúti fuvarozókat képviselő közlekedési szakértő, Jakus József arra a kérdésre is válaszolt, hogy használhatják-e a Lánchidat a turistabuszok. Válasza szerint nem, a 16 tonnás járművek behajtását tiltó tábla ezt egyértelművé teszi, de ezt rengeteg buszsofőr semmibe veszi, ami nem meglepő, tekintve, hogy soha nem büntetik meg őket.