Meghalt Elizabeth Wurtzel, a Prozac-ország szerzője

52 éves korában meghalt Elizabeth Wurtzel írónő, aki az 1994-ben kiadott, az akkor még tabutémának számító klinikai depresszióról szóló, Prozac-ország című memoárjával lett világhírű 27 évesen. A Harvardon írást, a Yale-en jogot hallgatott. Később több könyvet is kiadott, és rendszeresen írt újságokba. Az írónő férje, Jim Freed a CNN-nek azt mondta, Wurtzel öt éve küzdött áttétes mellrákkal, ami átterjedt az agyára is, és a betegség végül legyőzte.

A Prozac-ország 2004-es magyar kiadásának fülszövege:

„Elizabeth Wurtzel alig múlt húszéves, amikor megírta ezt a könyvet depreszsziójának történetéről, s ma már Sylvia Plathszal és Willam Styronnal együtt a »depresszió-irodalom« legfontosabb szerzői között emlegetik. Wurtzel szerint Plath és Styron könyve túlságosan udvarias, bocsánatkérő volt; ő egy »rockand-roll könyvet« akart írni: vadul, teljesen kitárulkozva mesél a szüleihez fűződő és a depresszióját úgy-ahogy magyarázó kapcsolatáról, szenvedéseiről, őrült szerelmi és szexuális kalandjairól, pszichológusairól és pszichiátereiről, öngyilkossági kísérletéről, segítőkész egyetemi barátairól, akiknek végül az agyára ment állandó, megmagyarázhatatlan kínlódásával.

A »regény« végén, utószóként közölt esszéjében Wurtzel a Prozac-jelenségről ír - a kilencvenes évek elején megjelent csodaszerrel őt is »meggyógyították«, de Wurtzel szerint nem felhőtlenül jó hír az, hogy Amerikában jóformán mindenkinek, aki szomorúságra panaszkodik, három perc alatt felírják a Prozacot (vagy valamilyen hasonló, depresszió elleni szupergyógyszert). Az igazi depresszióval ugyanis nem olyan könnyű elbánni, s miközben mindenütt mesterségesen boldoggá tett emberek szaladgálnak, az »igazi« depressziósok bajára ma sem tudja senki a megoldást – mert hiszen a világ bajait sem lehet holmi neuro-transzmitterekre ható molekulákkal megoldani. Wurtzel élete mindenesetre valamennyire egyenesbe jött: sikeres rockzenekritikus és írónő – két könyvet publikált a Prozac-ország óta.

A New York Times Book Review értékelése szerint Wurtzel »Sylvia Plath Madonna egójával«, a New York Times Joan Didion esszéihez, Sylvia Plath Üvegburájához és a Bob Dylan-dalok fanyar, fekete humorához hasonlította a könyvét, az NME magazin szerint pedig a Prozac-ország olyan fontos mű, mint az Úton és A 22-es csapdája.”