Trumpnál csak Gerald Ford futott neki népszerűtlenebbül egy választásnak

2020 van, jó reggelt! A naptári év fordultával a tavaly még a távoli jövőbe vesző amerikai elnökválasztás hirtelen idei eseménnyé vált, ideje hát kicsit képbe helyeznünk magunkat. Kezdjük is rögtön az elején:

• szűk egy hónap múlva, február 3-án tartják az iowai kaukuszt, az elsőt az előválasztási küzdelmek közül;
• bő egy hétre rá, február 11-én jön a hagyományosan első előválasztás, a New Hampshire-i;
• a demokraták július 13-16-án, a republikánusok augusztus 24-27-én tartják elnökjelölő gyűlésüket;
• magát a választás pedig – megintcsak a hagyomány szerint – november első hétfőjét követő keddi napon, vagyis idén november 3-án lesz.

Vagyis magáig a választásig még bőven van ideje Donald Trumpnak, akinek komoly kihívója nem akad pártjában, és a republikánus szavazók túlnyomó többségükben nagyon is elégedettek a munkájával. Ezt érdemes észben tartani, mielőtt rátérnénk, hogy áll Trump népszerűsége.

Az ugyanis nem áll jól. Kedvenc közvéleménykutatás-elemző oldalam, a Five Thirty Eight (a név az elnököt választó 538 elektorra utal) összesítése szerint 1956 óta, amióta mérik az ilyesmit, csak egy, újraválasztásért induló elnök volt népszerűtlenebb, mint most Trump: az a Gerald Ford, aki Richard Nixon alelnökeként, annak lemondása után lett elnök 1974-ben, és akinek nem is sikerült végül legyőznie demokrata kihívóját, Jimmy Cartert. Azt a Cartert, akinek 1980. január 1-én még úgy is 55.9% volt a népszerűsége, hogy még javában tartott a teheráni túszdráma, a szovjetek éppen lerohanták Afganisztánt, és az amerikai gazdaság még csak ki se lábalt az előző évtized olajválságai okozta sokkból.

Trump népszerűsége a közvélemény-kutatások átlaga alapján 2020. január 1-én mindössze 42,6 százalék volt. Fordé a vesztes választást megelőző januárban 39,3 százalékon állt.

Ebből azért még korai lenne következtetéseket levonni. Ford ugyan vesztett, de például Barack Obama is csak 45,7 százalékon állt újraválasztása évében január 1-én, míg Jimmy Carter 55,9 százalékos támogatásról indulva is vereséget szenvedett végül Ronald Reagantől. Más amerikai elnök még nem vesztett választást úgy, hogy a választás évének kezdetén a népszerűsége meghaladta az ötven százalékot, és a már említett Fordon és Carteren kívül csak az idősebb George Bush bukta el újraválasztási kampányát. Az ő népszerűsége amúgy 48,9 százalék volt 1992. január elsején, és későbbi vereségéhez nagyban hozzájárult, hogy nem csupán a demokrata Bill Clintonnal, hanem az elmúlt évtizedek egyetlen tényleg sikeres független indulójával, a sok konzervatív szavazó számára is vonzó, milliárdos Ross Perot-val is meg kellet küzdenie.

Ez alapján tehát korai volna temetni Trumpot. Az elnök inkább aggódhat azon, hogy az alkotmányos vádeljárás harmadik szakasza, a bizottsági előkészítést és a képviselőházi vádemelést követő szenátusi vádeljárás előtt újra növekvőben van azok aránya, akik támogatnák az elmozdítását. A Five Thirty Eight január 7-i összesítése szerint jelenleg a közvélemény 52,3 százaléka támogatja magát az eljárást, 50,5 százaléka pedig még az elnök elmozdítását is. Ez utóbbit 46 százalék ellenzi, magát az eljárást meg már csupán 42 százalék. December végén ennél még sokkal szorosabb volt az állás, akkor még csupán az amerikaiak 47,7 százaléka támogatta Trump elmozdítását. Az ezt ellenzők aránya lényegében változatlan, akkor 46,1 százalék volt.

Na de mi van a demokratákkal?

Az előválasztás szempontjából az ellenzék mindig érdekesebb. Ott nincs egyértelmű jelölt, tényleges küzdelem várható az elnökjelöltségért. Az országos felmérések alapján egyértelműen Joe Biden tűnik az esélyesnek, őt a felmérések átlagában január 8-án a demokrata választók 27,7 százaléka támogatja, míg a versenyben pillanatnyilag második Bernie Sanderst csupán 18,2 százalékuk. Az országos felmérésekben még Elizabeth Warrennek van tíz százalék feletti támogatottsága, ő a január 8-i összesítés alapján 15,7 százalékon áll.

Még két jelöltet érdemes megemlítenünk. Pete Buttigieg-et, az indianai South Bend mindössze hamarosan már 38 éves polgármesterét, illetve a multimilliárdos Michael Bloomberget.

Az előbbit azért, mert bár az országos felmérésekben nem túl acélos a támogatottsága, a korai előválasztó államok közül a január 8-i összesítés szerint Iowában 18,7 százalékon, hibahatáron belül áll az ott 21,8 százalékpontos támogatottsággal vezető Biden mögött, New Hampshire-ben pedig komoly versenyben van Elizabeth Warrennel a harmadik helyért.

Ebben a két legkorábban választó államban tehát szoros a verseny, sokkal szorosabb, mint a február 22-én kaukuszoló Nevadában és a február 29-én előválasztó Dél-Karolinában. Ez intő jel Bidennek: ahol intenzívebb a kampány, ott erősebbek a riválisai. És még azon is aggódhat, hogy addigra talán már elindul a szenátusi vádeljárás Trump ellen. Ez Bidennek azért jöhet rosszul, mert a szenátusban a republikánusok vannak többségben, ők pedig valószínűleg minden tőlük telhetőt megtesznek majd azért, hogy Bident minél inkább belekeverjék a sztoriba, ami végső soron azért robbant ki, mert Trump Biden elleni nyomozás megindítására próbálta rávenni az ukrán elnököt a demokrata jelölt fiának ukrajnai ügyletei miatt.

De hogy jön ide Michael Bloomberg? A multimilliárdos ciklusok óta kacérkodik a jelöltséggel, de míg korábban a republikánusokhoz húzó függetlenként, most a demokraták színeiben indulna, de a jelöltséget kvázi külsősként próbálja megszerezni. Például nem hajlandó alkalmazkodni ahhoz az elvi szabályhoz, amely megköveteli a demokrata jelöltektől, hogy nagy számú kispénzes támogatójuk legyen. Bloomberg ehhez képest közölte, hogy semmilyen támogatást nem fogad el, saját pénzből finanszírozná kampányát, ezzel is bizonyítván azt, hogy nem lekötelezettje semmilyen donornak. A taktikája eddig mérsékelten bizonyult sikeresnek, országosan is csak 5,5 százalékon áll, de Iowában és New Hampshire-ben a négy százalékot sem haladja meg a támogatottsága.