Nyilvánosak lehetnek a kispesti tényfeltáró bizottság ülései

POLITIKA
2020 január 10., 09:49

Ferenczi István, Kispest LMP-s képviselője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy decemberben benyújtotta a kerület korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság felállításáról szóló határozati javaslatot.

A képviselő novemberben vetette fel először, hogy állítsanak fel egy bizottságot az összes párt részvételével, hogy kivizsgálják a polgármesteri hivatalt ért korrupciós vádakat.

Ferenczi azt javasolja, hogy

  • az ideiglenes Antikorrupciós Tényfeltáró és Vizsgálóbizottság (AKTV) mandátuma legalább 6 hónapra szóljon, mert nagyon sok tanút kell meghallgatniuk;
  • mivel a meghallgatásokon közérdekű információk hangoznak el, a bizottság ülései alapesetben legyenek nyilvánosak, csak nagyon indokolt esetben lehessen zárttá nyilvánítani azokat.

A tervek szerint a bizottság tagjai a következők lesznek: Ferenczi István (elnök), Varga Attila (alelnök), Dódity Gabriella, Domokos Gábor, Fekete László, Fekete Márk, Paróczai Anikó. A javaslat szerint az AKTV feladata „a sajtóban a 2019-es önkormányzati választások időszakában, továbbá ezt követően hang- és videófelvételeken, valamint írásban megjelent, Kispestet érintő, korrupció gyanúját felvető ügyek vizsgálata, vizsgálata”.

Mint ismert, a választások előtt nyilvánosságra került egy videó, melyen Lackner Csaba szocialista képviselő arról beszél, hogyan lopják szét a kerületet a képviselők. A botrány ellenére Lacknert és a szintén szocialista polgármestert, Gajda Pétert az önkormányzati választásokon újra megválasztották, de Lacknert kizárták a pártból a szocialisták. Nemrégiben a 24.hu írta meg, hogy a szocialisták a fideszesekkel karöltve rabolhatták ki ki Kispestet, aztán botrány lett a menzatenderből is, Hadházy Ákos pedig feljelentést tett a kerületi út- és járdafelújítások miatt.