Zuhan a fiatal pedagógusok aránya, különösen az állami oktatásban

Átlagosan egyre öregebbek a közoktatásban dolgozó pedagógusok és a korfa elmozdulása kifejezetten markáns - derül ki az MTA frissen publikált, „A közoktatás indikátorrendszere 2019” című tanulmányából, amit a Népszava ismertet.

A vizsgált, 2008 és 2018 közötti időszakban az 50-59 éves tanárok aránya is jelentősen, 27-ről 35 százalékra nőtt, de a 60 évesnél idősebbek részaránya majdnem megötszöröződött, 2-ről 9 százalékra emelkedve. A 30 évesnél fiatalabb tanárok aránya viszont markánsan csökkent, 9-ről 6 százalékra. Hasonlóan nagyot zuhant a 30-39 éves korcsoport aránya is, 27 százalékról 18-ra.

Bár az elöregedés általános jelenség volt az összes intézményfenntartónál, a legkisebb arányban az állam iskolákban tanítanak 40 évesnél fiatalabbak, míg a legnagyobb arányban az alapítványi és egyéb fenntartású intézményekben. 

Az intézménytípusok közül a negyven alattiak aránya az óvodákban volt a legnagyobb és a szakközépiskolákban a legkisebb 20 százalékkal, de közel ennyire öregedett el a gimnáziumok és szakgimnáziumok tanári kara is. Az általános iskolai pedagógusok 24 százaléka harmincas vagy fiatalabb.

A pályakezdő aránya igen alacsony, az össze intézménytípusban fél és másfél százalék közötti. Ha a fenntartók szerint nézzük a dolgot, a legtöbb pályakezdő tanár az alapítványi iskolákat választja.

Koronavírus Hírek, háttér