Négy diák ellen indult eljárás a videóra vett nagykátai tanárfenyegetés miatt

bűnügy
2020 február 05., 13:33

A Nagykátai Rendőrkapitányság négy diák ellen indított eljárást, amiért részt vettek az egyik középiskola tanárjának megfenyegetésében.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emlékeztetett arra, hogy pár nappal ezelőtt került fel az internetre egy videofelvétel, ami alapján február 1-én megindult a nyomozás közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt.

Az egyik nagykátai középiskolában január 31-én rögzített felvétel szerint egy diák a tanárját szidalmazta, fenyegette, többször felé ütött. Közben több tanuló hergelte, buzdította, akadályozta a tanítást.

A nagykátai rendőrök hétfőn két 15 éves fiút gyanúsítottak meg közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével. Mindketten elismerték és megbánták a terhükre rótt bűncselekményt, azt mondták, nem gondolták, hogy baj lehet a fellépésükből – közölte a rendőrség.

Kedden további két tanulóval szemben indult büntetőeljárás közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt. Egyikük, egy 15 éves fiú nem ismerte el a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. A másik, egy 16 éves fiú is tagadta a bűncselekmény elkövetését, ő a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Az RTL Híradóban idézték Szűcs Tamást, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökét is, aki szerint egyre több a tettlegességig fajuló helyzet, mert egyre kisebb a tanárok tekintélye. „Vannak helyek, ahol már teljesen ellehetetlenül az oktatás” - mondta. Szerinte az agresszió kezeléséhez iskolai programokat kellene indítani, bevonva a gyerekeket, a szülőket és a tanárokat. (MTI)