Tarlós István beült a MÁV igazgatóságába

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

Tarlós István bekerült a MÁV igazgatóságába -írja a MÁV szervezeti információi alapján az Index. A lap szerint a korábbi főpolgármestert idén február 11-én jegyezték be hivatalosan a MÁV igazgatóságának testületébe, aminek összesen 6 tagja van Homolya Róbert vezérigazgatóval együtt. A tagságért Tarlós havi bruttó 300 ezer forintot visz haza.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Tarlós a lap kérdésére elmondta, hogy miniszterelnöki főtanácsadói minőségében választották be a MÁV igazgatótanácsába. A miniszterelnök még önkormányzati választások után nevezte ki országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottnak . Eddig egy ülésen volt, majd meglátja, mi lesz még belőle. A tisztségért nettó 200 ezer forint díjazást kap.