Újra férjhez ment a csengeri örökösnő

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

A Kósa Lajos csengeri örökösnőjeként elhíresült Sz. Gáborné M. Mária újra férjhez ment, derült ki a csütörtökön megjelent Magyar Narancsból. Ennek azért lehet jelentősége, mert az új férj, Pólus Péter eddig a nő ellen indított büntetőügy egyik tanúja volt, és bár kétszer kihallgatták, de mivel már házastársak, a továbbiakban megtagadhatja a tanúvallomást. 

A nőt 368 millió forintos csalással gyanúsítják, ugyanis ekkora összegben adtak neki kölcsön 2013 és 2018 között. A gyanúsítás szerint azt állította, hogy a pénzből hozzájuthat 1300 milliárdos örökségéhez. 

A csengeri örökösnőt 2018 szeptemberében hozták haza SvájcbólFotó: ANTAL_N/ORFK

A hetilap szerint a házasságra hivatkozva az örökösnő már kérte is, hogy a bűnügyi felügyeletét tegyék át Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Budapestre, mivel Pólus Péter itt él. Pólus a kétezres évek közepén sztárvállalkozónak számított, 2005-ben luxus golfszállót nyitott Gödön, ami pár évvel később csődbe ment, a golfklub 2010 márciusában be is zárt, a cég pedig nem tudta fizetni a hitelezőit. Pólus 2010 áprilisában még egy titokzatos befektető felbukkanásában bizakodott, a Magyar Narancs szerint a csengeri örökösnő pedig pont ebben az évben jelentkezett be a csődközelbe került Pólus Palace luxusgolf-szálló kivásárlására. Bár ez fedezet hiányában elmaradt, de a személyes kapcsolatuk jó maradhatott, mivel az örökösnő később született fiának Pólus lett a keresztapja. 

Pólus Péter

A nő később, 2013-ban kereste meg Kósa Lajost, azzal, hogy 4,3 milliárd eurót, azaz kb. 1300 milliárd forintot örökölt Németországból, és megkérte a Fidesz alelnökét, hogy segítsen befektetni ezt az elképesztő összeget. Kósa annyira hitt az összeg létezésében, hogy még egy közjegyzői okiratot is aláírtak, amiben többek között az is szerepelt, hogy a volt miniszter anyjának több mint nyolcszázmillió forintot utaltak volna, valamint a nő még közös céget is alapított Kósa ügyvédjével és korcsolyaszövetségi helyettesével.

Fotó: botost/444.hu

Miután 2018 tavaszán a Magyar Nemzet megszellőztette az ügyet, a 444 Csengeren járva beszélt egy férfival, aki a nevét nem volt hajlandó elárulni, de az örökösnő egyik gyerekének keresztapjaként bemutatkozva bizonygatta, hogy az örökség igenis létezik, és Kósa Lajos „mindent megtett azért, hogy az állampapíron kívül még további sikerdíjak és egyéb ajándékok is megérkezzenek”. Ő volt Pólus Péter.

A csengeri örökösnő előző férje, Sz. Gábor pár héttel a 2018-s botrány kirobbanása előtt öngyilkos lett, miután a csalási ügy miatt házkutatást tartottak náluk. A keresztapaként bemutatkozó férfi akkor azt mondta, hogy a férj az öngyilkossága előtt rábízta a Kósát is terhelő közjegyzői dokumentumokat egy harmadik személyre, akitől azok kikerülhettek a Magyar Nemzethez. Tavaly áprilisban a nő egyik fia is öngyilkos lett. A Magyar Narancs szerint az örökösnő már nem Csengeren él, közben Fehérgyarmatra költözött.