Elon Musk azt terjeszti, hogy a gyerekek immúnisak a koronavírusra

Elon Musk néhány napja arról tweetelt, hogy a koronavírus-pánikot nagyobb problémának tartja, mint magát a járványt, aztán a seriffnek kellett felszólítania, hogy tartsa be a törvényeket, és fogja vissza a termelést a fremonti Tesla-gyárban. A Tesla és a SpaceX alapítóját azonban ez sem fogta vissza attól, hogy hamis információkat terjesszen a vírussal kapcsolatban. Legutóbb például azt írta, 

„a gyerekek alapvetően immúnisak”,és azok az idősek vannak veszélyben, akik már eleve valamilyen betegséggel küzdenek. „Valószínűleg az a legkockázatosabb, ha a gyerekek közvetlen kontaktba kerülnek a nagyszüleikkel.”

A 65 éven felüliek valóban kiemelten veszélyeztetettek, sokkal nagyobb arányban okoz náluk súlyos tüneteket a betegség, mint a fiatalabbaknál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 65 éven aluliakra nem veszélyes a koronavírus. 

Fotó: Paul Hennessy/NurPhoto

Egy több mint 2000, koronavírustól megbetegedett kínai gyereket megvizsgáló kutatás arra jutott, hogy a gyerekek 4 százaléka semmilyen, 50 százaléka enyhe, 39 százaléka közepesen erős, 6 százaléka pedig súlyos tüneteket mutatott.

Ezen kívül, ahogy csütörtökön írtunk róla, az amerikai Járványügyi Központ tanulmánya szerint az Egyesült Államokban elsőként regisztrált 2449 fertőzöttnek 69 százaléka 65 évnél fiatalabb volt, 28 százaléka pedig a 20-44 éves korcsoportból került ki. A kórházi ápolásra szorulók 38 százaléka 20-54 éves, az ott intenzív gondozásra szoruló 121 betegnek csaknem a fele 65 éven aluli.