Bérelt Wizzair-gép indulhatott Kínába egészségügyi védőfelszerelésekért

Egészségügy
2020 március 21., 14:09

Nem honvédségi szállítórepülővel, hanem egy bérelt Wizzair-géppel hozhatják el Kínából azt az egészségügyi szállítmányt, amit a magyar kormányt rendelt. Legalábbis egy Wizzair-gép tart Sanghaj felé, útba ejtve még Asztanát.

Mint megírtuk, a csehek és a szlovákok gyorsabbak voltak. Prágába már szerdán, a szlovákokhoz csütörtökön megérkezett az első szállítmány Kínából vírustesztekkel és maszkokkal. A cseheknél azóta már több gép is leszállt, összesen 13 milliárd forintért rendeltek eszközöket, köztük összesen 10 millió maszkot, ami ott is hiánycikk volt, elnézést is kért miatt a cseh kormányfő.

A magyar kormány hárommilliárdért vett eszközöket (lélegzetetőgépeket, maszkokat és más egyeneket) Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint, aki azt mondta, hogy „ezek már úton vannak, a hét végéig meg fognak érkezni”. Lakatos Tibor alezredes a koronainfón szombaton viszont arról beszélt, hogy egyelőre alapanyagokat érkeztek, jövő hétre várják a maszkokat és lélegeztetőgépeket Kínából.