A cseh és a szlovák kormány már milliószámra veszi a maszkokat Kínából, nálunk még csak ígéret van rá

Egészségügy
2020 március 21., 10:40

Miközben Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában azt közölte, hogy a koronavírus elleni védőfelszerelések beszerzése érdekében 

„kiküldtem az összes portyázót, akit ki lehet küldeni, az összes nemzetközi kapcsolatrendszerünket beindítottuk. Pekingtől Sanghajig a repülőtereken ott vannak az embereink...”,Csehországba már szerdán, Szlovákiába csütörtökön megérkeztek az első repülőgépek, amelyek nagy mennyiségű védőfelszerelést szállítottak a koronavírus-járvány tetőzésén talán már túljutott Kínából. 

A csehek a hírek szerint 13 milliád forintnyi megrendelésről állapodtak meg a kínaikkal, a védőeszközöket másfél hónapon keresztül heti három különrepülőgépen szállítják Prágába.

Pénteken már a második gép szállt le Csehországban, 1,1 millió darab – FFP2 kategóriájú részecskeszűrővel ellátott – szájmaszkkal a fedélzetén. Ez a típus jóval nagyobb védelmet nyújt a koronavírus ellen, mint a sima sebészmaszk, a csehek elsősorban azok között az egészségügyi dolgozók között osztják szét, akik nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a fertőzöttekkel. (Magyarországon közben a háziorvosok FFP1-es maszkot kapnak, ami lényegében semmit sem ér vírusok ellen.) Érkeznek majd Kínából Csehországba a legjobb védelmet nyújtó FFP3 típusú maszkból is. Az első szállítmányban volt 100 ezer gyorsteszt is, ami kevesebb, mint fél óra alatt kimutatja a vírust. Összesen 10 millió különféle maszkot vettek a kínaiaktól, ennek a fele a lakosságé lesz. És Ausztriából is 16 kamionnyi védőeszközt vártak.

A szlovák kormánygép egymillió védőmaszkot és százezer gyorstesztet szállított Pozsonyba csütörtökön. A reptéren a leköszönő Peter Pellegrini kormányfő köszönetet mondott a kínaiaknak, azért külön is, mert a százezer gyorstesztet ajándékba kapták. Törökországból is vártak szállítmányokat. A szlovák belügyminiszter megköszönte a cseh kormány segítségét is a szervezésben.

Ahhoz képest, hogy március 4-én Prágában a V4-eknek – már a koronavírus miatt összehívott – kormányfői találkozója után Andrej Babis azt jelentette be, hogy szorosabb lesz a koronavírusügyben az együttműködés a visegrádi országok között, konkrét segítséget is nyújtanak majd egymásnak, például a védőeszközök beszerzésében, ennek nem sok jele látszik. Illetve a cseh-szlovák együttműködés  elkezdődött, de Magyarország ebből a jelek szerint kimaradt. 

Az 1,2 millió maszk legendája

Az országok között kíméletlen verseny folyik a koronavírus ellen szükséges védőfelszerelésekért. Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök múlt vasárnap panaszkodott amiatt, hogy hiába egyezett meg kétmillió orvosi maszk vásárlásáról Ukrajnával, Németország lecsapta a kezükről a szállítmányt. 

A súlyos helyzetben lévő Olaszország külügyminisztere tisztességtelenséggel vádolta meg Romániát, amiért szerdán a kolozsvári reptéren leállított és lefoglalt egy szabályosan megrendelt, 10 ezer sebészeti maszkot, 17 ezer lakossági maszkot, 400 egyszer használatos maszkot, 45 orvosi védőruhát és 400 cipőre húzható fóliát magába foglaló szállítmányt. Németország és Franciaország is tiltott le Olaszországba irányuló szállításokat. 

A németek állítottak le egy magyar szállítmányt is. Hamburgban rekedt 120 ezer maszk, amit csak átszállítottunk volna Németországon (feltételezhetően Kínából, mivel hajóval érkezett, de erről nem árultak el semmi). Az einstandolt szálltmányról másfél hete beszélt először Gulyás Gergely miniszter. Szijjártó múlt pénteken azt mondta, hogy ígéretet kaptunk a németektől, hogy tovább engedik a maszkjainkat. Nincs hír arról, hogy megérkezett volna, pedig aligha titkolnák, Gulyás most csütörtökön azt mondta, harcolunk ezekért.

Nem lehet tudni, hogy pontosan milyen maszkokról van szó, pedig ez elég fontos információ. Hiába mondta azt Orbán a pénteki rádióinterjúban, hogy „milliószám vannak maszkjaink, gyártunk is ilyeneket, a börtönökben például a rabok gőzerővel dolgoznak”, amit a börtönökben gyártanak, azok nem jók a koronavírusos betegekkel érintkező egészségügyiseknek. Ezek csak a műtős maszkok, amikkel fertőzött vagy nagyon kockázatos környezetben már nem szabad dolgozni.

Február 27-én Gulyás Gergely is arról beszélt, hogy „1 millió 200 ezer szájmaszk ma is rendelkezésre áll”, gondoskodnak ezeknek a gyógyszertárakba eljuttatásáról, további napi 25 ezer maszkot készül. „Hiány tehát nincs, de mivel sokan vásároltak maszkot az utóbbi időben, előállhat olyan helyzet, hogy nem lehet kapni néhány helyen, de az operatív törzs gondoskodik arról, hogy a lehető leggyorsabban eljuttathassák a maszkokat a gyógyszertárakba” – mondta Gulyás. A maszk azóta is hiánycikk, nemhogy a patikákban nincs, a patikusoknak sem jut.

A valódi védelem, amire az egészségügyi dolgozóknak feltétlenül szükségük lenne, az a fél arcot rés nélkül letakaró, a szűrőjén a vírust hordozó por- és páraszemcséket is megfogni képes FFP3-as maszk. Gulyás egy korábbi közlése szerint ebből 60 ezer darab van. Soknak tűnik, de nem az, ezeket ugyanis 2-4 óránként cserélni kéne. Ráadásul egyre több helyre kellene juttatni belőle, miután sorra nyílnak az új kórházi részlegek a koronások vagy koronagyanúsak elkülönítésére. Lapunknak ilyen helyen dolgozó orvosok azt mondták, hogy nagyon-nagyon szűkösek a készletek, miközben a járvány még nem is indult be igazán. 

Gulyás csütörtökön a kormányinfón elismerte, hogy egyszer használatos védőeszközöket (különösen zubbonyból van kevés) használnak fel újra az egészségügyisek fertőtlenítés után. Orbán pénteken viszont azt mondta, hogy „nem igaz, hogy nincs elegendő eszköz, mindenből van elegendő eszköz a mostani fertőzési szinthez, de miután nagyobbra készülünk, ezért nekünk most többet kell venni, mint amennyi az adott pillanatban szükséges annak érdekében, hogy amikor majd tömeges lesz a járvány, akkor mindenkinek jusson ezekből az eszközökből”. Ezért „nyersanyagot is szerzünk be, amiből le tudjuk gyártani a maszkokat. Különböző típusú maszkok vannak, mindegyikből vásárolunk. Most a beszerzés különböző kalandos részleteiről inkább nem beszélnék, de a lényeg az, hogy minden eszközzel mindenhonnan szerzünk be”.

Csakhogy ez nem olyan egyszerű, a fél világ ugyanis most a koronavírus legnehezebb szakaszán talán már átesett, és iparát a védőfelszerelések gyártására átállító Kínában alkudozik, de szó szerint. Gulyás Gergely szerint a szabadkereskedelem a maszkok és más védőfelszerelések piacán jelenleg leginkább a szabad rablásra hasonlít. Aki a legtöbbet fizeti a liciten, és azonnal utal, annak van esélye vásárolni. Az időben ébredő csehek és a szlovák beizzították kínai kapcsolataikat, és nem minden zűr nélkül, de végül sikerült megvásárolniuk a szükséges felszerelést. Az Átlátszó írt hosszú cikket a vásárlás és a cseh helyzet részleteiről. (Például arról, hogy amíg itthon a propaganda rémhírterjesztéssel vádolta az orvosi kamara elnökét, amiért eszközöket kért a kormánytól és veszetgzár beveztetését javasolta, Babiš cseh miniszterelnök az ottani kamara hasonló kezdeményezését azonnal komolyan vette. Esze ágában sem volt politkai támadást indítani a kormány tétlenségét kritizálók ellen.)

A csehek ráadásul úgy tudtak beelőzni minket, hogy mostanában kifejezetten hűvös a viszonyuk a kínaiakkal, még a nagy Kína-barát Milos Zeman elnök is csalódottan nyilatozott az év elején arról, hogy a kínaiak nem teljesítették a befektetésekről szóló ígéreteiket, és le is mondta a pekingi útját. Ehhez képest mi nem győzzük hangoztatni, milyen komoly és szoros kapcsolat van Magyarország és Kína között. Amire most igazán nagy szükség lenne. 

Gulyás azt mondta, több mint egymillió maszkot rendeltünk Kínából, és az a napokban megérkezhet. Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV-ben azt nyilatkozta tegnap, hogy „körülbelül 3 milliárd forint értékben rendeltünk meg orvosi eszközöket: maszkokat, lélegeztető gépeket, és más egyebeket, amelyek segíteni fognak a koronavírus elleni védekezésben”. Szerinte „ezek már úton vannak, a hét végéig meg fognak érkezni”. 

Szerdán a cseh miniszterelnök elnézést kért a védőfelszerelések hiánya miatt. A cseh belügyminiszter azóta alig győzi posztolni a 13 milliárd forintnyi felszerelés kínai berakodásról és a gépek érkezéséről szóló képeket. 

link Forrás
link Forrás

Ha hozzánk is megérkezik valamikor az első szállítmány, az sem marad majd titokban.