A magyar kormány sajnálja, hogy őket nem kérdezték meg, kiállnak-e a jogállamiság mellett

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

„Teljesen egyetértünk a tizenhárom tagállam által tegnap közzétett nyilatkozattal, miszerint ebben a kihívásokkal teli időszakban is fenn kell tartanunk és meg kell védenünk a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok értékeit” - írja az Igazságügyi Minisztérium közleménye. 

Ahogy beszámoltunk róla, szerdán tizenhárom nyugat-európai ország kormánya  (Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország és Svédország) adott ki közös nyilatkozatot arról, hogy aggasztónak találják, amiért „egyes elfogadott vészhelyzeti intézkedések a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok alapelveinek megsértésének veszélyét hordozzák”.

Bár a nyilatkozatban egyszer sem szerepel Magyarország neve, a szöveg alapján nem nehéz kitalálni, hogy a hét elején elfogadott felhatalmazási törvény miatt született meg. A törvény világszerte komoly visszhangot váltott ki, vizsgálni fogja az Európai Bizottság, és a világsajtó is bőven foglalkozott vele.

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye azt írja: 

„Nagyon sajnáljuk, hogy a nyilatkozatot nem nyitották meg valamennyi tagállam előtt csatlakozásra. Ezek az értékek, amelyeken az Európai Unió alapul, közös értékeink. Ne ellentétek szítására használjuk azokat, különösen olyan időkben, amikor az Európai Uniónak egységre és a szolidaritásra van a legnagyobb szüksége.”„Magyarország mindig is szorgalmazta az Európai Unió alapértékeinek minden tagállamra kiterjedő, objektív kritériumokon és az egyenlő bánásmód elvén nyugvó kölcsönös értékelését. Ez az értékelés kiterjedhet a rendkívüli intézkedésekre vonatkozó eltérő tagállami megközelítések összehasonlító elemzésére is akkor, amikor a válság legnehezebb napjai már mögöttünk lesznek.”