A köztévében rendszeresen Sorost szapuló Bende Balázs is Soros-ösztöndíjjal tanulhatott

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Vasárnap este írtunk az M1 Világ című műsoráról, amiben Bende Balázs észak-koreai tévébemondókat idéző módon, egy kommentelő stílusában hőbörög a nemzetére rontó ellenzékről, az antidemokratikus civil szféráról, Soros György pusztító terveiről és „a magyar nemzet végtelen bölcsességéről”.

Azóta Környei Balázs András, a Momentum egyik önkormányzati képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy Bende Balázs – aki 18 éve tevékenykedik a közmédia körül – 1993-ban ösztöndíjjal mehetett a Massachussetts államban lévő Brooks School magániskolába. A diákcserét a szegedi Deák Ferenc Gimnázium szervezte, és a Soros Alapítvány finanszírozta.

Tehát Orbán Viktor, Szijjártó PéterKovács Zoltán és az egész Fidesz után újabb nagy sorosozóról derült ki, hogy Soros pénzéből támogatták.