Nekem kéne feláldozni magam, vagy mások áldozzák fel magukat értem?

Rendkívüli hírlevél
Amit 2021-ben azonnal tudni kell.
  • Az idősek védelme érdekében maradunk-e otthon, vagy a karanténnal inkább magunkat védjük, hogy mi nem fertőződjünk meg?
  • Mi a fontosabb cél: minden emberélet védelme vagy az egész társadalom jóléte?
  • A gazdaság (értsd: a többség jóléte) érdekében fel lehet-e áldozni emberi életeket?
  • Mit várhatnak az egyének a társadalomtól és a társadalom mit várhat az egyénektől?
  •  Másoknak fel kellene-e áldozniuk magukat értem, vagy fordítva?

A koronavírusjárvány naponta előkerülő, nagyon is valós kérdésekké tette a fenti, békeidőben talán amolyan morálfilozofikus törprengéseknek tűnő felvetéseket. Hasonló kérdésekre kerestek és találtak már választ nagy filozófusok is, a Bloomberg pedig irányzatonként csoportosítva összegyűjtögette a legismertebb megfejtéseket.

A rawlsiánusok

John Rawls 1962-től 1990-ig tanított a Harvardon, a 20. század egyik legjelentősebb politikafilozófusa, akit mindig is foglalkoztattak a morális kérdések. Rawls azt a kérdést pedzegeti, hogy ha az egyének függetlenek és egyenlők lennének, akkor milyen társadalmat hoznának létre. Rawlst nem érdekli, hogy az egyének hogyan élik az életüket, csak a társadalmi intézmények igazságosságávalé foglalkozik egy olyan világban, ahol mindenki egyenlő. Tehát az emberi életnek egy olyan eredeti kiinduló pozíciót képzelt el, amiben senki nem tudja, hogy mi a szerepe a társadalomban: nincsenek gazdagok és szegények, nincsenek férfiak és nők, fogyatékkal élők, nincsenek kisebbségek és többségek. Mindenki teljesen egyenlő. Rawls ezt a tudatlanság fátylának hívja, amely mögül a feleknek olyan társadalomban kell megegyezniük, amelyben nem ismerik majd saját jövőbeli helyüket, nincs semmilyen pozíciójuk. 

Rawls elmélete szerint egy ilyen felállásban mindenki a lehető legnagyobb szabadságot szeretné magának biztosítani anélkül, hogy a másik szabadságát korlátozná. Azaz az egyének egy szabad, nyitott, a másikat nem elnyomó társadalmat hoznának létre. 

A másik fontos elve a különbözeti elv (difference principle), amelynek értelmében a társadalom javait úgy kell elosztani, hogy a legrosszabb helyzetben lévők a lehető legjobban járjanak. Sokan követik ezt az elvet a koronavírus okozta krízisben.Hogy miért? Idézzük fel néhány vallási vezető nemrég közölt gondolatát:

„Felfogtuk, hogy ugyanabban a csónakban evezünk, mindannyian törékenyek és zavartak vagyunk, de ugyanakkor fontosak is, és szükség van ránk. Mindannyiukat egy közös evezésre hívtak, mindannyiunknak szüksége van egymás vigasztalására.” (Ferenc pápa) 

Remélem, hogy a lecke, amit megtanulunk a koronavírusból, nem az étel felhalmozása vagy kórokozók elterjedésének kerülése, hanem az, hogyan kezeljük a köztünk lévő legsebezhetőbb embereket. A járvány nem az az idő, amikor elfordíthatjuk a szemünket az emberi élet szentségéről.” (Russell Moore, a baptista Etikai és Vallási Szabadság Bizottságának elnöke)

Most nem kell ahhoz vallásosnak lennünk, hogy mindenkit egyenlőnek és egyenlően fontosnak tartsunk a koronavírus krízise alatt. Elég csak a rawlsi különbözeti elv szerint gondolkodnunk. A legtöbb európai kormány felkarolta az elesetteket, vagyis az időseket, akik most a leginkább segítségre szorulnak.

Haszonelvűek

A haszonelvűség, vagyis utilitarizmus egy viktoriánus brit filozófushoz, John Stuart Millhez és Jeremy Benthamhez kötődik. A haszonelvű ember cselekedeteit az örömelv határozza meg, az a cél, hogy a társadalomban fellelhető boldogság összmennyiségét maximalizáljuk (tehát nem a saját boldogságunkat!), a fájdalmat és a szenvedést pedig minimalizáljuk. A cél elérése érdekében pedig az utlitiaristák racionálisan mérlegelik a cselekvéseik hasznosságát. 

Azt is gondolták, hogy olyan válsághelyzetben, mint amilyen a járvány, néhány embernek fel kell áldoznia magát a társadalom összboldogságáért. Hasznos a társadalom számára, ha elfogadjuk a veszteségeket, hogy minimalizáljuk a tragédiát. Ez a fajta haszonelvű gondolkodás most is megfigyelhető a járvány alatt.Például Boris Johnson főtanácsosa, Dominic Cummings (aki a Brexit-kampány agytörsztjeként lett ismert politikai tanácsadó) úgy gondolta, Nagy-Britanniában hagyni kell, hogy az emberek tömegesen elkapják az új koronavírust, hogy így váljanak ellenállóvá a betegséggel szemben. Ő volt a világpolitikában a nyájimmunitási stratégia szószólója. Cummings egy magánbeszélgetés során úgy fogalmazott: ha néhány nyugdíjasnak meg kell halnia, hát annyi baj legyen.

Szintén a haszonelvű gondolkodást tükrözi a bristoli egyetemen megjelent tanulmány, ami kiszámolta, hogy a bevezetett korlátozások miatt a GDP több mint 6,4 százalékkal csökken, akkor a gazdasági visszaesés miatt több életet fogunk veszíteni, mint amennyit a vírus miatt. Ugyancsak ezt a nézetet lehet felfedezni Donald Trump amerikai elnökkel készített interjúban, amikor azt állította, hogy a rossz gazdaság miatt sokkal több ember lesz öngyilkos, mint ahányan meghalnának koronavírusban.

Tehát a haszonelvűséget vallók szerint a gazdaság nem állhat le, menjenek az emberek dolgozni, még ha ez veszteséggel is jár.

Libertáriánusok

A libertáriuánusok bizonyos szempontból pont az ellentéteik a rawlsiánusoknak. A harvardi filozófus, Robert Nozick abból indul ki, hogy az embereknek vannak elidegeníthetetlen szabadságjogaik, a kérdés az, hogy ezzel hogyan férhet össze az állam intézménye, amely szükségszerűen korlátozza az emberek szabadságát. 

Rawls gondolkodásával ellentétben, Nozick filozófiája szerint érezhetünk ugyan mély együttérzést a szenvedőkkel, de szerinte ahhoz, hogy segítsünk rajtuk, mások alapvető jogait kellene megsértenünk, amit viszont nem tehetünk meg, így aztán kénytelenek vagyunk elfogadni az egyenlőtlenségek tényét. Filozófiájának középpontjában az egyén szabadsága és a tulajdonhoz való joga áll, amit az állam még adók formájában sem vehet el az egyéntől, mert az a szabadság megsértésének minősül.A koronavírus elleni harcban viszont most azt látjuk, hogy az állam egyre több területen avatkozik be, kiterjeszti a hatalmát, gondoljuk csak a felhatalmazási törvényre. Emellett nagy mértékben korlátozza az egyéni szabadságjogokat is, például a kijárási korlátozásokkal. 

Bár úgy tűnik, hogy szerte a világban a legtöbb ember elfogadta, hogy az állam korlátozza a szabadságukat, azért vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy ezzel sértik a jogaikat.

Kommunitáriánusok

A kommunitáriánusok is azt vallják, hogy fontosak az egyéni jogok, de nem fontosabbak, mint a közösségi normák. Az irányzat a klasszikus görög filozófus, Platón tanaira épül, egyik legfontosabb kortárs teoretikusa pedig Michael Sandel, aki a közjón alapuló igazságosság elméletéről beszélt, miszerint a közjó arról szól, hogy hogyan élünk együtt a közösségben. A közjó igazságossága mindazok az etikai eszmék, amikre közösen törekszünk, a közösen megosztott előnyök és terhek, az egymásért hozott áldozatok. Bár a társadalmi távolság és a házi karanténok miatt az emberek most kizuhantak a közösségekből, de a kommunitáriánus elvek tetten érhetők a viselkedésünkben: amikor az olaszok esténként kiállnak az ablakba énekelni vagy, amikor a mentősök megtáncoltatják a békásmegyeri panelok lakóit, ilyen gesztus az egészségügyi dolgozók biztatása, az esti tapsolás is.

Ugyanakkor a kommunitarianizmus sok társadalmi konzervatív gondolat alapját is képezi. Amikor Dan Patrick, Texas alkormányzója azt mondta a Fox Newsban, hogy az országnak nem kellene feláldoznia magát az idősekért, akkor nem haszonelvű érvelést használt az állítása alátámasztására, hanem kommunitáriánust.  

Ebben a narratívában az idősek hazafias kötelessége, hogy ne döntsék nyomorba az országot és tegyék tönkre az unokák életét.