Több parkot, közterületet lezártak a látogatók elől Budapesten

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

A Margit-szigetet, a Hajógyári-szigetet és a Római partot lezáró fővárosi önkormányzat után több budapesti kerület vezetése is parkok és közterületek lezárásáról döntött a húsvéti hosszúhétvégére.

A IV. kerületben, azaz Újpesten az összes közterületet csak áthaladásra, illetve egyéni sportolási tevékenységre lehet használni hétfő éjfélig.

Pénteken 12 órától lezárják a Népszigetet a gyalogos, kerékpáros és autós forgalom elől, a XIII. kerülettel közösen - jelentette be Déri Tibor polgármester pénteki közleményében. A hídon keresztül továbbra is át lehet majd jutni Óbudára.

Ezzel együtt az újpesti piacokon egészségügyi maszk – ennek hiányában orrot és arcot takaró kendő vagy sál  - viselését is kötelezővé az önkormányzat.

A VIII. kerületben, Józsefvárosban ma 15 órától hétfő éjfélig lezárják a Teleki téri, Mátyás téri, Kálvária téri és Golgota téri közparkokat, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez tartozó Orczy park sem lesz nyitva az ünnepek alatt - közölte Facebook-oldalán Pikó András polgármester. A kerület közterületeit, ahogy Újpesten, szintén csak áthaladásra, sportolásra lehet használni hétfő éjfélig. A kutyafuttatók nyitva maradnak.

A maszk, vagy orrot, szájat takaró textília viselése a Teleki téri és a Rákóczi téri piacokon is kötelező lesz, ezek bejáratánál egészségügyi maszkot biztosít az önkormányzat azoknak, akik nem rendelkeznek ilyennel.

A budai II. kerület a népszerűbb kirándulóhelyeire vezető utakat, a közelükben található parkolókat zárta le. Őrsi Gergely polgármester arra kérte a budapestieket,

„Bármilyen csalogató is a jó idő, a tavasz, azt kérem mindenkitől, aki teheti, hogy maradjon otthon!”

A XII. kerület már csütörtökön döntött a Normafa összes parkolójának lezárásáról, aki ennek ellenére a környéken szabálytalanul parkol, azt büntetik.

A Városligetet lehet használni, de csak magányos sétálásra, kutyasétáltatásra, áthaladásra

A Városligetet az átmenőforgalom miatt nem lehet lezárni, ezért a Liget Budapest projektet bonyolító Városliget Zrt. csak kéri a budapestieket, ne használják csoportos programokra a parkot.

„Csak legszükségesebb esetben, akkor is a jogszabályban engedélyezett módon használják a parkot, vagyis egyéni szabadidős sporttevékenységre, szabadidős célú gyaloglásra, valamint háziállatok sétáltatására” - írják közleményükben. A cég Budapest rendőrfőkapitányát és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetőjét kérte, hogy a húsvéti hosszú hétvégén fokozottan ellenőrizzék a kijárási korlátozások betartását a Liget területén.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a kormány egy hónapra meghosszabbítja a járvány miatt életben lévő kijárási korlátozást. Ugyanakkor a húsvéti ünnepek idejére speciális felhatalmazást ad az önkormányzatoknak, hogy ha úgy látják jónak, szigorítsanak a szabályokon. Erre reagál most a legtöbb budapesti és vidéki önkormányzat.