A Vice beszámolt egy 2018-as, hétvégi estéről, amikor egy csapat egyetemista összegyűlt a McGill Egyetem kutatóhelyeként működő Montreali Neurológiai Intézet előterében, miután kísérleti alanynak jelentkeztek egy hirdetésre: 40 kanadai dollárért (kb. 9000 forint) kellett pszichedelikus kábítószert tesztelniük.

Amíg vártak, egyikük azt mondta, egy barátja az előző héten már részt vett a kísérletben, és elmondása szerint óriási volt, majd bevezették őket egy szobába, ahol pszichedelikus poszterek voltak a falon, színes lámpák világítottak, babzsákok és párnák voltak a padlón, egy DJ ambient zenét játszott, és projektorral ki volt vetítve a Baraka és a Samsara című, a színekre, a formákra és a látványra építő film. Ezután fehér köpenyes tudósok elmagyarázták, hogy egy kis adag iprocint fognak kapni, ami a pszilocibinhez, a varázsgomba hatóanyagához hasonló, és azt vizsgálják majd, milyen hatása van rájuk és a kreativitásukra a drognak és a környezetüknek.

Azt mondták, az iprocin gyorsan, 15 percen belül beüt, egy óránál tetőzik, aztán fokozatosan elmúlik a hatása. Egy listát is kaptak arról, a szernek milyen hatásai lehetnek: hangulatjavulás, fokozott kognitív képességek, érzelmi érzékenység, fényérzékenység, hallucináció, álmosság, bőrbizsergés, emlékek élénk feltörése, fokozott verejtékezés, zavaros beszéd, enyhe szorongás, lassabb reflexek és szédülés. A tesztalanyok egyenként kaptak egy 2 cm-es rózsaszín pirulát, és miután lenyelték, a kutatók egyesével átvilágították a szájüregüket zseblámpával, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy tényleg bevették a cuccot.

Kb. fél órával később az emberek elkezdték nézni a filmeket, és lötyögtek a zenére. Az egyikük, Parker, aki korábban próbálta már a varázsgombát és az MDMA-t, azt mondta a Vice-nak, érzések enyhe hullámai mentek át rajta, a szívverése kicsit felgyorsult, szociálisabb lett, és kényelmesebben, illetve nyugodtabbnak, kevésbé öntudatosnak érezte magát. A falon lévő képeket vibrálni, mozogni látta, és a filmek is furcsák voltak, azt mondta, olyan volt, mintha gombázott volna, az eleve furcsán kinéző képek még különösebbnek és rondábbnak tűntek. Miközben a kutatók figyelték a vérnyomását, azt mondta, teljesen jól érzi magát, az élmény nem nagy szám, talán még négy további pirulát is elbírna, attól már igazán be is állna. Ahogy lejött a cuccról, egyre kevésbé érezte furcsán magát, végül csak egy kis fejfájás maradt.

A kísérlet után az alanyokkal közölték, hogy egyáltalán nem kaptak drogot. Sima placebót vettek be, és a kísérlet célja az volt, hogy kiderüljön, pszichedelikus szerek hatásait kiválthatja-e akár placebo is. Parker percekig azt hitte, hogy ez csak vicc, mire egy másik kísérleti alany felhorkant: „Tehát mind józanok voltunk, miközben 45 percen át figyeltük ezeket a festményeket?!” Közvetlenül ezelőtt arra a kérdésre, hogy szerintük placebót kaptak-e, 35 százalék mondta azt, hogy biztosan, 53 százalék nem volt benne biztos, és 12 százalék volt biztos abban, hogy igazi pszichedelikus szert kapott.

A pszichedelikus szerek hatása intenzív, és a korábbi tanulmányokban a placebóval tesztelt csoportok nem mutattak hasonlóan erős tüneteket. Ebben a kísérletben viszont – ahogy azt a Psychopharmacologyben megjelent tanulmány vezető szerzője, Jay Olson, a Harvard Egyetem doktora és a McGill doktori jelöltje gyanította – a placebo pszichedelikus élményt okozott.

Az eredmények alapján a hallucinogén szerek hatását jobban befolyásolja a környezet, mint azt korábban feltételezték: ha úgy is pszichedelikus élményt válthat ki a környezet, hogy nem szedett be az illető drogot, akkor nagy szerepe lehet egy valódi tripben is. Ezt érdemes észben tartani, amikor a pszichedelikus szereket depresszió, függőség vagy poszttraumás stressz kezelésére használnák. Ha a pszilocibinkapszulát egy steril klinikán adja be egy rideg szakemberrel, az nem biztos, hogy a legjobb eredményt hozza.

A placebohatás – ami minden orvosi, terápiás és gyógyszerészeti kísérletben szerepel – egy fiziológiai reakció, amit a test egy külső, információt szolgáltató jelre ad. Ez a jel lehet akár egy tabletta, ami olyan „információt” nyújt, miszerint enyhül a fájdalom vagy beállsz. De a placebohatás nem teljesen kiszámítható vagy egységes élmény. Ebben a kísérletben egyesek semmit sem éreztek, míg mások közepesen vagy erősen begombázott emberek tüneteit produkálták. 61 százalék vallotta azt, hogy érzett valamit a drogtól, a többiek azt mondták, semmit.

A körítés sokat számított: a környezet mellett az is, ahogy a szakemberek fehér köpenyben fontoskodtak, illetve az is, hogy több tesztalany beépített ember volt, akik eljátszották, hogy éreznek valamit (köztük volt az is, aki a kísérlet előtt arról beszélt, hogy egy barátja már volt tesztalany, és nagyon beállt), a placebohatást ugyanis erősítheti, ha a környezetünkben lévőkön látjuk, hogy hatott rájuk a drog.

Ebben a kísérletben volt, aki úgy érezte, a falon lévő festmények mozognak és alakot váltanak. Más arról számolt be, hogy hullámokban öntötte el furcsa érzés. Megint más fáradtnak érezte magát, de a pirulától barátságos és nyitott lett, az érzékszervei kiélesedtek, a hangok és a színek élénkebbé váltak. Olyan is volt, akinél nocebohatás lépett fel: rossz érzései lettek a szertől, émelyegni kezdett, melege lett, izzadt, a karjait és a lábait nehéznek érezte. Egy másik egyetemista pedig fejfájásra és erőtlenségre panaszkodott, úgy érezte, süllyedni kezd. Egy ember kb. 20 percig képtelen volt igazán értelmezni, amit mások mondtak, ketten pedig úgy érezték, az idő felgyorsult vagy lelassult. Valaki pedig azt mondta, bizsereg a törzse, mintha kávézott volna.

Bár a kísérletbe elvileg olyanokat hívtak, akik korábban nem drogoztak, utólag kiderült, hogy többen is csaltak, amikor ezt letagadták. Luana Colloca, a Marylandi Egyetem placebokutatója a Vice-nak azt mondta, ha korábban volt már dolgod pszichedelikus szerrel, felidéződhet egyfajta gyógyszerészeti emléked, amikor újra hasonló helyzetbe kerülsz. Csakhogy a kutatók itt nem találtak összefüggést a korábbi szerhasználat és a placebohatás között, bár lehet, hogy csak azért, mert túl kis mintán dolgoztak. A tesztalanyok fele drogozott már előtte, míg a másik fele nem, és olyanoknak is lett pszichedelikus élményük, akiknek korábban nem volt.

Persze egyáltalán nem új, hogy placebóval végeznek pszichedelikus kísérleteket. Már Timothy Leary és Richard Alpert is csinált ilyeneket, 1955-ben például csapvizet adtak embereknek azzal, hogy LSD van benne, és az alanyok elkezdték mutatni a szokásos tüneteket, az egyikük 10 órán át produkálta a tüneteket, és gondoskodni kellett róla, nehogy traumatikus legyen neki az élmény. Hogy a környezeten mennyi minden múlik, az abból is látszik, hogy az 1950-es és 1960-as években végzett pszichedelikus katonai kísérletekben az emberek sokkal többször nyugtalanabbá és aggodalmasabbá váltak a szerektől, mint a legutóbbi klinikai vizsgálatok alatt.

Bár sokan tapasztalhatták már, hogy amikor véletlenül, gyanútlanul alkoholmentes sört ittak, egy kicsit mégis érezték az alkohol hatását, a pszichedelikus szereknél ritka a placebohatás. Az ugyanis eleve akkor erősebb, ha az ember azt hiszi, tényleg drogot szedett be. Amikor viszont nem kezdi el magát kifejezetten furcsán érezni, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy nem vett be hatóanyagot vagy nem eleget, emiatt aztán tényleg nem is hat a cucc. Timothy Leary egyik kísérletében például néhány hallgató pszilocibint kapott, míg mások placebót, és ugyan az utóbbiak egy darabig azt hihették, hogy hat a szer, miután szembesültek azzal, hogy mások mennyivel erősebben beálltak, rájöttek, hogy ők nem az igazi élményt élik át.

Más gyógyszerektől (például stimulánsoktól vagy antidepresszánsoktól) eltérően a pszichedelikus szereknek nagyon különböző hatása lehet: van, aki aggódni kezd, más nyugodt vagy spirituális lesz tőle, megint más kreatívabbá válik. A tapasztalat függ a kontextustól, az elvárásoktól, a környezettől és az egyéni gondolkodásmódtól is. Úgyhogy a pszichedelikus teszteket érdemes lenne aszerint is összehasonlítani, hogy milyen környezetben végezték.

Olson szerint egyébként sajnos nem sok sikerrel járna, aki otthon szeretne pszichedelikus élményt elérni úgy, hogy megpróbálja magát placebóval átverni, a hatás ugyanis jóval kisebb lenne az általuk a kísérletben létrehozott bonyolult társadalmi kontextus nélkül.

Lazán kapcsolódik a témához ez a 2015-ös videónk, amiben kipróbáltuk, milyen 10 percen át teljesen józanon farkasszemet nézni egymással, és kiderült, hogy tényleg pszichedelikus élmény: