Életét vesztette a Theodore Roosevelt repülőhordozó egy megfertőződött tengerésze

külföld
2020 április 13., 14:37

Életét vesztette a USS Theodore Roosevelt egyik tengerésze, jelentette a Navy Times. Ez az a repülőhordozó, aminek a kapitányát, a szintén fertőzött Bret Crozier sorhajókapitányt leváltották, mert egy kiszivárgott levélben azt követelte, hogy partra tehesse Guamban a járvány sújtotta hajó fedélzetéről a tengerészeit. "Nem állunk háborúban, hogy tengerészeknek kelljen meghalniuk" - írta feletteseinek Crozier.

A Navy Times értesülései szerint egy tengerésze itt, Guamon vesztette életét, miután állapota miatt intenzívre került. Az áldozat nevét nem hozták nyilvánosságra, csak azt, hogy március 30-án igazolták nála tesztekkel a fertőzést, ezután négy másik társával elhagyhatta a hajót, és el is különítették. A tengerészt jétfő reggel fél kilenckor eszméletlenül találták, nem sikerült újraéleszteni.