Igen kemény, de a leendő betegeknek nagyon fontos gyakorlati tanácsokkal is szolgáló koronavírus-naplót írt a Válasz Online-ra Legeza Örs Lendület- és Humboldt-díjas kutató fizikus, aki 48 éves, egészséges, heti öt alkalommal sportoló négygyerekes apa.
A története egy mondatban annyi, hogy egy ausztriai konferencia után belázasodott, elrendelték a tesztelését, de azt csak egy egész hét elteltével végezték el, ami után annyira rosszul lett, hogy mentő vitte a Lászlóba, ahonnan a fájdalmai ellenére hazaküldték, hogy egy nappal később már befogadják, már annyira rossz állapotban, hogy oxigént is kellett kapnia a súlyos kétoldali tüdőgyulladása miatt.
Hősünk - attól függ, honnan számoljuk a dolog kezdetét - nagyjából egy hónapja beteg.
Legeza az alábbi két bekezdésben foglalta össze a lényeget azoknak, akik koronavírusos tüneteket tapasztalnak magukon, de nem fogadják őket kórházban:
“Ha (...) beteg lesz valaki és nem tesztelik, akkor az alap egészségügyi ellátásban nem mehet vizsgálatokra a védőfelszerelések hiánya miatt, a kiemelt kórházakba pedig nem mehet, hiszen nem azonosított COVID-19-es pozitív beteg. Az ördögi kör tehát bezárult, saját otthonunkban vagyunk esetleg halálra ítélve.
Ezért nyomatékosan felhívom minden honfitársam figyelmét: ha a betegség tüneteit észleli magán, foggal-körömmel kényszerítse ki a rendszerből a tesztelés elvégzését és a további, szükséges orvosi vizsgálatokat!”
Legeza története összefoglalva:
Közel egy hónap betegeskedés után Legeza Örs így érzi magát: „Mostanra állapotom tovább javult, a laborértékek is elfogadhatóbbá váltak és alacsonyabb fokozaton kapom az oxigént. Időről időre azért rosszul érzem magam, néha kialakul enyhe hőemelkedés, amitől persze mindig megijedek.”
A betegségéről pedig így vont mérleget: „A húsvéti ünnepeket egészen más szemszögből szemlélhettem. Nagy leckét kaptam az Úrtól, sok mindent átgondoltam. Hosszú út áll még előttem a teljes felépülésig és nagyon imádkozom, nehogy maradandó egészségkárosodást szenvedjek. Hazamenetelem időpontja továbbra is kérdéses, mert egy hónap után még mindig pozitív a COVID-19 tesztem.”
A kezeléséről pedig így: „Az orvosok és mentősök a helyzetről nem tehettek. Ők mindig mindent maximálisan megtettek, de a protokollok kialakítása nem történt meg időben és folyamatosan változtak.”
A kutató azt mondja, hogy elkeseredett, mert „magyar állampolgárként ilyen nehezen juthattam hozzá a szükséges egészségügyi ellátáshoz. Megdöbbentem, hogy a szervezetlenség és felkészületlenség miatt életem csak egy hajszálon múlott. Bízom ugyanakkor abban, hogy az elmúlt két hétben a tesztelési eljárás ügymenete tovább bővült és jóval hatékonyabban történik már a betegséggel érintettek beazonosítása.”
A teljes napló, a betegség tüneteivel és további érdekes részletekkel együtt itt olvasható el.
Bár az írás önmagában is kemény, az utóirat rátesz egy lapáttal, az ugyanis így szól:
„Bízom benne, hogy nem fogok börtönbe kerülni »álhírterjesztésért« vagy »pánikkeltésért«. A történet elszenvedője és írója is én vagyok.”