A kormány rövidre zárta a focis fizetéscsökkentésekről szóló vitákat. Korábban például a Siófok másodosztályú focicsapatának játékosai nem akarták elfogadni, hogy a bajnokság leállítása miatt a klub tulajdonosa 60-70 százalékos bércsökkentést helyezett kilátásba nekik.
Szerda este aztán megjelent egy kormányrendelet, miszerint a veszélyhelyzet ideje alatt a Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt versenyrendszerben szereplő focicsapatok
egyoldalúan csökkenthetik a munkaviszonnyal vagy megbízással foglalkoztatott játékosok és sportszakemberek havi fizetését.Ugyanakkor a rendelet kiköti, hogy a csökkentés mértéke legfeljebb 70 százalék lehet. És az így bevezetett csökkentett díjazás a veszélyhelyzet megszűnéséig érvényes.
A rendelet ugyanezeket a szabályokat vezeti be a többi országos sportági szakszövetségre is.
Korábban már több focicsapatnál is történt fizetéscsökkentés, Kubatov Gábor nemrég arról számolt be, hogy a Fradinál 20 százalékkal csökkentették a focisták fizetését, de „ugyanilyen, vagy még ennél nagyobb mérvű fizetéscsökkentés lesz a vízilabdában, a kézilabdában, ahol már nem is lehet meccseket játszani”
Korábban a veszélyhelyzet miatt a kormány a március 18-i 47/2020. számú rendeletében lehetőséget adott a munkáltatóknak és a munkavállalóknak a Munka Törvénykönyve akár teljes mellőzésére.