Karácsony szerint a járvány elleni küzdelemben a budapestiek törik az utat, és mögöttük kullog a kormány

2020 április 28., kedd 18:18

Karácsony Gergely a népjóléti bizottság üléséről érkezett az ATV-be, ahol az Egyenes beszéd című műsorban elmondta, hogy hosszan üléseztek, de a várt áttörés, hogy a főváros és a kormány elkezd egymással érdemben beszélgetni, nem következett be. Nem sokkal korábban bemutatta a főváros és az operatív törzs teljes levelezését, ami egyetlen papírra felfért, a főpolgármester ezzel demonstrálta, hogy nem jó a kommunikáció a fővárosi önkormányzat és a járványvédelmi szervek között.

Karácsony azt mondta, az ülésen a propagandasajtóból ismerős érveket hallották vissza, hogy csak panaszkodnak meg sírnak, de elmondta, milyen intézkedéseket végeztek, és a Fővárosnak nem feladata a tesztelés, mégis elkezdtek tesztelni, illetve a kerületeknek is besegítettek. Karácsony szerint a budapestiek törik az utat, és mögöttük kullog a kormány.

Rónai Egon műsorvezető említette a Fidesz friss közleményét: „Semmivel sem látunk tisztábban a fővárosi fenntartású idősotthonokat illetően, mint fél nappal ezelőtt. A parlament népjóléti bizottságának ülésén Karácsony Gergely ismét csak terelt és másra mutogatott. A főpolgármester láthatóan azzal a szándékkal érkezett, hogy egy hatósági vizsgálatot le tudjon zárni. A parlamenti bizottság viszont nem erre való, hanem a tájékozódásra, tekintettel arra, hogy az általa fenntartott intézményekben van országosan a legtöbb fertőzött. Csak a Pesti úti idősotthonban már 33-an haltak meg és közel 300-an megfertőződtek. Érdekeltek vagyunk abban, hogy mindenhol, így Budapesten is sikeres legyen a védekezés. A fővárosban egy olyan gócpont alakult ki, ami törvényszerűen felveti a fenntartó felelősségét. A mulasztásokat a hatósági eljárásnak kell tisztázni.”

Erről Karácsony azt mondta, minden jogszabályt betartottak az idősotthonokkal kapcsolatban is, és ahogy az Európa-szerte sok helyen történt, mind a három esetben a kórházból hazatérő beteg hozta magával a vírust, legalábbis azután produkált tüneteket.

Szerinte azért jött a Pesti útról a megbetegedés nagy része, mert máshol kevés a tesztelés. Karácsony azt mondta, Müller Cecíliának feltett érdemi kérdéseket, aki azzal hárította el a kérdéseket, hogy hatósági eljárás van folyamatban.

Karácsony szerint a kormány mostanra belátta, amit eddig mindenki mondott, hogy fontos tesztelni. Lehet, hogy nem tesztelnek eleget a kórházakban, de a közvéleményt tesztelik – mondta. (Erről itt írtunk.) A főpolgármester azt is mondta, olyan rossz a kommunikáció, hogy ő is csak a sajtóból tudja, hogy a budapestiek betartják a korlátozó intézkedéseket.

Fotó: Karácsony Gergely/Facebook

Karácsonyt kérdezték a budapesti sebességhatárok csökkentéséről is. A főpolgármester azt mondta, ez egy előterjesztés, ami a közgyűlési többség támogatását bírja, társadalmi vitát akarnak kezdeményezni. Miközben bűncselekmények szempontjából biztonságos hely Budapest, közlekedésbiztonsági szempontból nagyon nem – mondta Karácsony, említve, hogy Tarlós István mobilitási programjában már benne volt ez a felvetés, csak nem ilyen szavakkal.

Rónai Egon megkérdezte Karácsonyt, van-e jogosítványa. Azt mondta, meg kéne kérdezni azokat, akiknek egyszer egy hozzátartozója nem ment haza, mert ha 30 km/órával ütötték volna el, valószínűleg túléli. „Az én apukám egyszer nem jött haza” – mondta Karácsony, elismerve, hogy nincs jogosítványa, de ez a téma nem csak az ő rögeszméje, hanem a cél a súlyos balesetek visszaszorítása. (Karácsonynak 6 éves korában halt meg autóbalesetben az apja.)