Hajdu Szabolcs: Nem az számít, hogy mit szólnak hozzá külföldön, én Magyarországon élek

Hajdu Szabolcs legújabb filmje olyan, mint egy családi fényképalbum Magyarország elmúlt évtizedéről, amiben ugyanazon az oldalon szerepelnek a közéleti botrányok és a családi drámák. Lazán kapcsolódó jelenetek váltják egymást, az egyikben azt modellezik a filmkészítők, hogyan lehet egy vadidegennel őrjöngésig fajuló vitába keveredni, a következőben újrajátsszák Gulyás Márton Állami Számvevőszék elleni akcióját, miközben a szereplők legintimebb pillanataiba újra és újra betolakszik a hatalom gyűlöletkeltő propagandakampánya. A kormánymédia már a bemutató előtt beleszállt a filmbe, pedig akkor még nem is lehetett tudni, pontosan milyen fojtogató atmoszférát ábrázol a Békeidő. A rendező szerint azonban „egyáltalán nem megosztó filmről van szó”, szerinte mindenki pontosan érti és érzi, amit ábrázolni szerettek volna.

Hajdu több, mint 20 éve rendez, olyan sikeres filmeket készített, mint a Tamara, a Fehér tenyér, a Bibliotheque Pascal, de 2014-ben szakított a hazai filmfinanszírozási rendszerrel, azóta keresi az alternatívákat. Legutóbb egyik színdarabját vitte vászonra, a Békeidő pedig egy oktatási projektből nőtte ki magát. Hajdu rendszeresen tanít a Filmtett táborban, az ott megírt színészgyakorlatokat bővítette ki, majd forgatta le diákjai közreműködésével. De nem csak a gyártás, a forgalmazás is rendhagyóan alakult, a Békeidőt a koronavírus miatt online mutatták be, 1600 forintért bárki megnézheti otthon.

Békeidő / Treasure City from Látókép-Production on Vimeo.

444: Az előző filmed az Ernelláék Farkaséknál is low-budget körülmények között készült, a saját lakásodban forgattátok, a diákjaid vették fel, ezért 13 operatőre van a filmnek. A Békeidő is egy erősebb kisfilmes költségvetésből, egyetemi hallgatók bevonásával készült. Nem hiányzik, hogy profi körülmények között dolgozz?

Hajdu Szabolcs: Hiányzik, nagyon.Régen csináltam úgy filmet, hogy bele tudtam volna tenni minden képességemet.Ezek a filmek azért készülnek, hogy mozgásban tartsam magam, ne felejtsek el filmet készíteni, de emiatt folyamatosan hiányérzetem van. A Békeidőhöz is le tudtam volna forgatni még jó pár jelenetet és akkor komplexebb lett volna, de csak ennyi fért bele, még így is nagyon sok ember önzetlen segítsége, jóindulata és munkája kellett hozzá. Persze jól sült el, és élveztem én is, de szeretnék azért még nagy filmet csinálni.

Sosem készítettem szuperprodukciókat, nincs is tervbe véve. Ha nagy költségvetésről beszélek, az az én esetemben egy átlagos költségvetést jelent.

444: A Délibáb után a nyilvánosság előtt megfogadtad, hogy nem pályázol többet az Andy Vajna-féle Filmalaphoz. Azóta sok minden változott, Vajna meghalt, új a döntőbizottság, még át is nevezték a Filmalapot Filmintézetté. El tudod képzelni, hogy állami pénzre pályázz?

HSz: Nem akarok belemenni egy olyan szituációba, hogy sok energiával összerakunk egy pályázatot a Filmintézetnek, kapok esetleg írásra támogatást, aztán esetleg az előkészítésre is, de a végén a gyártásra már nem. Persze az hülyeség, ha az ember csak akkor pályázik, mikor biztosan kap pénzt, de itt megvan a veszélye, hogy  azért nem támogatnak, mert mondjuk a személyemmel van baj, és nem pedig annak a minőségével, amit megírtam.

Az utóbbi időben eléggé megváltozott a filmkészítéshez fűződő viszonyom. Korábban, leszámítva az első rövidfilmek időszakát, mikor eufórikus állapotban dolgoztunk, a nagyfilmeknél szinte minden fázis borzalmas szenvedést okozott. A forgatókönyvírás kínlódás volt, a forgatásnál úgy éreztem, rám omlik az egész, a vágási szakaszban pokoli volt azzal szembesülni, hogy nem azt vettük fel, amit akartam. A film bemutatása ugyanilyen kálvária, menekültem a premierektől. Most az utóbbi két filmnél ez teljesen átfordult, minden munkafolyamatot a saját képemre formáltam. Úgy kezdtem el az előkészítést, ahogy én szerettem volna, nem úgy, ahogy szokták, leültünk a színészekkel és elkezdtünk asszociálgatni. A forgatókönyvet olyan tempóban írtam meg, ahogy én szeretem volna, nem nagyon vontam be senkit, nem vittem forgatókönyv fejlesztő workshopokra. Addig dédelgettem, amíg azt nem éreztem, hogy stabil. Együtt voltam egy anyaggal, amit szerettem és nem vették el a kedvem már a kezdet kezdetén.

A forgatásra sem jött rá a hideg profizmus és a nagy pénz felelőssége, ettől szabad, kreatív és jó hangulatú volt a munka. Úgy tűnik, a végeredményt vagy a hatékonyságot ez nem befolyásolja, de még ha ez a struktúra nem is teljesen tökéletes, akkor is eredeti gondolkodás van mögötte, és minden hibájával együtt élvezem.444: A Békeidő tele van belsős utalással. Szerepel a filmben Sárosdi Lilla, akinek a története az első hazai metoo botrányhoz vezetett, és ez az egyik legerősebb történetszál a filmben is. Sárosdi azonban nem a szexuális zaklatás áldozatát játssza, hanem egy olyan karaktert, aki egy nála jóval fiatalabb diákja rajongásával élt vissza. Miközben Schilling Árpád, aki a valóságban Sárosdi férje, a Békeidőben a zaklatót alakítja. Mi jön át ebből a külföldi nézőknek?

Valószínűleg semmi. De látták már Dél-Amerikában, Nyugat-Európában, sokfelé, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, az alapvető emberi konfliktusokat mindenki megérti. Viszont azt gondolom, nem feltétlenül számít, hogy mit szólnak hozzá külföldön. Én Magyarországon élek, és nagyon sokszor nekem is szükségem van arra, hogy saját használatú dolgokat kapjak, ami kifejezetten nekem lett készítve. Szerintem fontos, hogy a Békeidő egy ilyen film.

Mikor meghoztam a döntéseket a szereplőkről vagy arról, hogy a saját lakásunkban játszódik egy jelenet, akkor tisztában voltam vele, hogy ebből egy külföldi kevesebbet fog érteni, de nagyon sokat jelenthet egy Magyarországon élő magyarnak, hogy ennyire direkt módon vannak ezek a történetek megmutatva.

444: Egy hete lehet megvásárolni a Békeidőt online, elégedett vagy a nézőszámmal?

HSz: Nem lehet összehasonlítani a mozival, itt egy eladás nem egy embert jelent. Úgy kalkulálunk, hogy több, mint hétezren láthatták az első héten. Ez még nem zárja ki, hogy a Békeidő bekerüljön a mozikba is, sőt szeretném is, mert szép kivitelű film, vásznon valószínűleg sokkal erősebb a hatása. 

444: Még meg sem jelent a film, mikor Vitézy László plágiummal vádolt meg, mert ő már csinált egy Békeidő című filmet 1980-ban.

HSz: Ezzel csak akkor szembesültem, mikor megláttam a Facebook-posztját. Azt feltételezték, hogy ez egy politikai provokáció, ami baromság, miért dobnám be a filmemet egy ilyen hülyeségnek? Mi már jó pár filmet csináltunk és Vitézy is jó pár filmet csinált, mind pontosan tudjuk, hogy az ilyen filmcímeket nem lehet levédetni. Amikor olvastam Vitézy posztját, írtam neki egy nagyon barátságos levelet, de ő erre nem reagált, a Facebookon folytatta, ugyanabban a stílusban, ahogy elkezdte. 

Minden generációnak lehetősége, sőt kutya kötelessége, hogy bizonyos fogalmakat újrafogalmazzon, újabb és újabb tartalmakkal töltsön föl. Teljesen más Békeidő címmel megcsinálni egy filmet 1980-ban és most, óriásit változott a világ.

Ami ebben az egész történetben felháborító, és ennek már semmi köze hozzám, hogy egyetlen ember személyes sértettsége miatt a közpénzből működő közszolgálati televízió, a Duna TV, megváltoztatja a műsorát, hogy a mi premierünkkel egy időben levetítsék a Békeidő című 1980-as filmet. Ha más kérné, hogy „bocs, itt a filmem, változtassátok meg a műsort, és vetítsétek már le, légyszíves” ez biztos nem történne meg. Ez az egész pont az, amiről a mi filmünk is beszél: a két Békeidő ellenségesen áll egymással szemben, akár be is kerülhetne a Békeidő című filmbe egy jelenetként.