Tabukat döntöget a járvány, közterületen isznak az amerikaiak

külföld
2020 május 17., 16:34

Egy átlagos európai országban teljesen hétköznapi látvány, hogy baráti társaságok tagjai sörösüveggel a kézben piknikeznek, beszélgetnek egy parkban. Nem úgy az Egyesült Államokban, ahol eleve csak 21 éves kor felett lehet legálisan alkoholt venni, ráadásul néhány várost, például New Orleanst leszámítva szinte mindenhol tilos közterületen inni. 

A járványhelyzet azonban enyhülést hozhat ebben. A BBC cikke szerint a bezártságot megelégelő New York-iak egyszerűen nem foglalkoznak a tiltással, mondván, a rendőröknek úgyis van jobb dolguk, mint a szabadban iszogatókra vadászni. 

Akár igazuk is lehet, ha abból indulunk ki, hogy a marylandi Baltimore-ban már bejelentették: elengedik a kisebb súlyú szabálysértésekért, például közterületen való alkoholfogyasztásért indított büntetőeljárásokat. A hivatalos indoklás szerint erre azért van szükség, hogy ne növeljék a zsúfoltságot a börtönökben, ahol amúgy is könnyen terjedhet a fertőzés. A BBC floridai olvasói is hasonlókról számoltak be, még Madeira Beachen is nyugodtabban isznak az emberek odakint, pedig ott eleve lazábbak a törvények. 

„Az emberek élvezik ezt a szabadságot” - mondta valaki más szintén Floridából, Fort Lauderdale-ből. 

Akár így is maradhat

De nemcsak az állampolgárok viselkedése, hanem a törvények szellemisége is változni kezdett. Az alkoholtilalom 1933-as feloldása óta az államok maguk határozhatják meg, kik gyárthatnak, árulhatnak és fogyaszthatnak alkoholt. Az éttermek és kocsmák bezárásával a szigorú szabályok egy része fenntarthatatlanná vált, több államban például kénytelenek voltak engedélyezni az elviteles alkoholárusítást. 

Így tettek például Texasban, ahol Greg Abbott kormányzó arról beszélt, hogy a könnyítés akár a járvány után is érvényben maradhat.A BBC-nek nyilatkozó Amanda Schuster, egy alkoholmagazin főszerkesztője szerint ez országszerte általánossá válhat. „Ha egyszer kiszabadult a szellem a palackból, nehéz lesz oda visszatuszkolni” - mondta. Ha pedig az emberek elvitelre kérhetik az alkoholt, akkor valószínűleg még az utcán bele is kóstolnak. 

photo_camera Elvitelre kínálják az alkoholt New Yorkban Fotó: David Dee Delgado/AFP

Az elviteles vásárláson túl több államban megkönnyítették az online alkoholrendelést, vagy lehetővé tették, hogy az emberek közvetlenül a sörgyáraktól és pincészetektől vásároljanak. 

Pennsylvania kivételével szinte mindenhol engedélyezték az italboltok nyitva tartását is. Úgy tűnik, ez nemcsak az üzletek túlélését segíti, hanem az emberek igényeivel is találkozik. Az adatok szerint a járványügyi korlátozások bevezetése óta egyre több alkoholt vásárolnak az emberek. New Yorkban ez közvetlenül a kijárási tilalom bevezetése után érezhetővé vált, de az országos statisztikákat nézve az amerikaiak múlt héten vásárolták a legtöbb alkoholt a járvány márciusi robbanása óta. Válság idején ez nem meglepő, Amerikában már megfigyelték ezt a 2001. szeptember 11-i terrortámadás és a Katrina hurrikán pusztítása idején is.

Igaz, egyes városokban, például a virginiai Alexandriában külön figyelmeztetnek, hogy az árusításra vonatkozó szabályok lazítása nem jelenti azt, hogy mostantól szabadon lehet inni közterületen. 

Máshol éppen szigorítanak

Más országokban a járvány éppen arra sarkallta a kormányokat, hogy szigorítsák az alkoholfogyasztásra vonatkozó szabályokat. A dán fennhatóság alá tartozó, de nagyfokú önállóságot élvező Grönland fővárosában, Nuukban márciusban alkoholtilalmat vezettek be, mert úgy vélték, ezzel visszafoghatják a karantén idején elszabaduló családon belüli erőszakot

Párizsban pedig éppen a korlátozások lazítása közben tiltották be az alkoholfogyasztást a Szajna-parton és az egyik népszerű piknikező találkozóhelyen, a belvárosi Szent Márton-csatorna partján. A kijárási tilalom feloldását követő első estén ugyanis rögtön fiatalok gyűltek össze ünnepelni, a rendőröknek kellett szétoszlatniuk őket. 

Indiában pedig 70 százalékos különadót vetettek ki az alkoholra, miután tömegek jelentek meg az újranyitott italboltok bejáratánál.