Neil Gaiman elnézést kért Skye szigetének lakóitól, amiért a karanténszabályokat megsértve átutazta a fél világot

külföld
2020 május 19., 12:40

Neil Gaiman író a skóciai Skye-sziget minden lakójától elnézést kért, amiért a skóciai karanténszabályokat megsértve csaknem 18 ezer kilométert utazva május elején hazatért a szigeten lévő otthonába. Az írót a skóciai rendőrség is meglátogatta, ugyanis az érvényben lévő karanténszabályok csak az elkerülhetetlennek minősíthető utazásokat engedélyezték, Gaiman útja pedig nem tartozott ezek közé.

Az Amerikai istenek szerzője május elején írt arról a blogján, hogy feleségével, Amanda Palmerrel együtt úgy döntöttek, nagyobb teret kell adniuk egymásnak, erre azonban a koronavírus miatt karanténba kerülő Új-Zélandon kevés lehetőségük volt, Gaiman ezért utazott Skóciába. Tény, hogy ezzel tényleg elég nagy helyet adnak egymásnak, hiszen szinte nem is lehetnének távolabb egymástól a bolygón maradva.

Az író azzal mentegette döntését, hogy az egészségügyi és távolságtartási szabályok maximális tiszteletben tartásával utazott, kesztyűben is maszkban repült Londonba, és vezetett onnan Skye-szigetre. A skóciai rendőrség szerint munkatársaik ezután keresték fel Gaimant, akinek az utazás felelőtlenségéről beszéltek, és emlékeztették a Skóciában érvényben lévő karanténszabályokra.

Hétfő esti posztjában az író a bocsánatkérés mellett köszönetét fejezte ki a skót rendőrségnek is, és tőlük is elnézést kért a felelőtlensége miatt. Azt írta, biztosan csinált ennél nagyobb hülyeségeket is az életében, de mindenképp ez az utazás volt a legidiótább tette az utóbbi időben. (Guardian)