Életbe lépett a mentoloscigi-tilalom az EU-ban

Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban, aminek célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra.

A szabályozás része az EU dohánytermékekre vonatkozó irányelvének, amelyet 2014-ben fogadtak el. Az ízesített cigarettákat és egyéb dohánytermékeket már 2016-ban betiltották, de a 3 százaléknál nagyobb piaci részesedésű termékek, mint a mentolos cigaretták, mindeddig haladékot élveztek.

Az irányelv része az is, hogy  a dohánytermékek csomagolásának immár 65 százalékát kell, hogy elfoglalják az egészségügyi figyelmeztetések, és a tagállamok arról is rendelkezhetnek, hogy minden dohányterméket azonos, egyszerű csomagolással lehessen csak forgalomba hozni.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió lakosságának 26 százaléka dohányzik, és ez az arány 29 százalék a 15-24 éves korcsoportban. A dohányzás okozza a legtöbb idő előtti halálozást az Európai Unióban. (MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.