Amit most érzel, az tényleg lehet, hogy több mint szomorúság
23 százalék. Jennifer Leiferman, a Coloradói Közegészségügyi Iskola kutatója és csapata az elmúlt egy hónapban végzett vizsgálatai során úgy találta, hogy az állam 5,8 millió lakójának ekkora hányada, csaknem a negyede mutatta súlyos depressziós zavar (MDD) tüneteit. Február közepétől március közepéig 18,6 százalékkal nőtt az antidepresszáns szereket kiváltók száma, írta Nancy Wartik a New York Timesban megjelent cikkében, amiben idézi a Michigani Egyetem egy 460 fős mintán végzett felmérését is, melyben a válaszadók 33,6 százaléka jelentett súlyos depressziós zavarra utaló tüneteket.
Mi a nem normális, amikor pont normális szorongani?
Ahogy azt James Hamblin is írja az Atlanticban megjelent cikkében, az MDD, vagyis az orvosi értelemben vett depresszió eleve nem ritka, az Egyesült Államokban az adatok szerint egy adott évben a népesség 5-7 százaléka szenvedhet MDD-ben. De még a depresszió különösen súlyos formájáról, a pszichotikus depresszióról is úgy tartják, hogy a globális népesség 7 százaléka esik át rajta legalább egyszer 75 éves koráig.
Most, a világjárvány idején, amikor millió számra betegednek és tízezrével halnak meg emberek, akár egy nagyságrenddel is többen lehetnek depressziósok. Robert Klitzman, a Columbia egyetem pszichiátriaprofesszora egy, a neves orvosi szaklapban, a Lancetben megjelent kínai kutatás adatait kivetítve arra jutott, hogy jelenleg akár a teljes amerikai népesség 50 százalékának lehetnek depressziós tünetei. Vagyis már annyira általános a bénultság, az erőtlenség és a reménytelenség, hogy már-már normálisnak számít.
"Nem ismerek senkit, akinek most ne lennének depressziószerű tünetei. Nehéz úgy működni, hogy az agyunk folyamatosan harcolj vagy menekülj módban van. Ez nagyon fárasztó. vagyis teljesen normális, hogy nem tudunk koncentrálni, vagy kimászni az ágyból. Ez a fenyegetésre adott evolúciós választ" - mondta Wartiknak Luana Marques, a Harvard orvosi karának pszichológusa, az Amerikai Szorongás és Depresszió Társaság elnöke. Craig Sawchuck, a minnesotai Mayo klinika pszichológusa egyenesen a "depresszív realizmus" kifejezést használja a jelen helyzetre. Vagyis a levertség, kilátástalanság nem túlreagálás, "el kell fogadnunk, hogy nagyon nehéz, esetenként tragikus helyzetben vagyunk".
Ez azonban aligha lehet azért, mert hirtelen emberek millióinak borult el az agya, sokkal inkább a körülmények válthatnak ki hasonló reakciókat sokakból. Ez egyáltalán nem könnyíti meg azok dolgát, akiknek el kéne dönteniük, ki a beteg, és ki az, aki csak az adott körülmények között teljesen normálisan levert. Vagyis azt, hogy ki szorul kezelésre, illetve egyáltalán arra, hogy hogyan kéne kezelni a helyzetet. Mit kéne tenniük? Milliókat diagnosztizálni depresszióval, vagy inkább agresszívebben kezelni azokat a társadalmi jelenségeket, esetünkben a világjárványt és kísérőjelenségeit, melyek ezt a sok szenvedést okozzák?
Bizonytalan diagnózis
A depressziót amúgy se annyira egyszerű diagnosztizálni. Nagyon finom a határvonal aközött, ha valaki ugyan levert, de képes kezelni azt, attól, aki valóban orvosi segítségre szorul. Könnyen előfordul, hogy valakivel, aki segítségre szorulna, csak azt közlik, hogy most mindenki hasonlóan érez, miközben mások orvosi tanácsra az egész életüket felforgatják, miközben valójában csak a körülmények hatására voltak levertek.
Ez a határvonal most, járvány idején még jobban elmosódik. Jól példázza ezt Meghan Jarvis traumaterapeuta esete, aki egy átlagos évben ha egy betegét utalja be kórházba a traumára adott patologikus válaszai alapján. Idén március óta már négy betegét utalta kórházba. Mint Hamblinnak mondta, normál esetben a depressziós tüneteket akkor tartják problémásnak, ha hat hétnél tovább is fennállnak. Ez önkényes határvonal, de segít kiszűrni azokat, akik mondjuk teljesen természetes okból, például egy szerettük elvesztése miatt levertek. Most ez a határvonal teljesen használhatatlan, hiszen maga a járvány, vagyis a levertségre, rosszkedvre okot adó külső körülmény is jóval régebb óta tart hat hétnél.
A depresszió diagnózisára kidolgozott kritériumok sem nyújtanak sok támpontot akkor, amikor otthonaikba bezárt-bezárkózott emberek milliói érezhetik úgy, hogy kevés az energiájuk, vagy nem igazán tudnak koncentrálni teendőikre, vagy érzik magukat értéktelennek a mindennapi munkájuk elvesztése miatt. Esetleg éppen ellenkezőleg, szinte mániákusan újrarendezik eleve katalógusszerűen tárolt zoknijaikat, vagy már-már megszállottan gyúrnak. James Hollis, a Living Between Worlds: Finding Resilience in Changing Times (Két világ között: Ellenállóképesség a változás korában) című könyv szerzője szerint ez legalább olyan patologikus, mint öt napig ki nem mozdulni az ágyból.
Magunk is tehetünk ellene
A depressziós tüneteket mutatók nagy száma miatt az amerikai szakemberek már priorizálják a betegeket, nehogy túlterheljék az ellátórendszert. "Csak azokat fogadjuk, akik feltétlenül rászorulnak a segítségre" - mondta Hamblinnak Jennifer Rapke, a New York-i Upstat Golisano Children's Hospital osztályvezető főorvosa, aki az elmúlt hetekben nagy növekedést tapasztalt az öngyilkos gondolatokkal küzdő, magukban kárt tevő kamaszok számában. Ezzel persze talán csak elodázzák a válságot. Ő maga is elismerte, hogy az enyhébb, még csak kialakulóban levő depressziótól szenvedők ellátására a járvány adta körülmények között alig van lehetőség, így mire ezek a páciensek kezeléshez jutnak, már ők is súlyosabb állapotba kerülhetnek. Ez pedig megint csak leterhelheti a rendszert, pláne mert az ilyen tünetek eleve késleltetve jelennek meg. A halál közelsége miatti aggodalom, a szeretteink elvesztése felett érzett fájdalom még teljesen normális, de szervezetünk hosszú távon nem képes elviselni ezt az állapotot. Könnyen depresszióba fordulhat át, vagyis a nagy hullám késleltetve érkezhet.
Vagyis csak azért, mert most annyira sokan levertek, hogy már-már az a fura, ha valaki nem az, még nem szabad elhanyagolni a tüneteket. Neil Greenberg, a londoni King's College pszichiátere szerint mivel fogalmunk sincs, meddig tart még a járvány, a kibekkelés nem megoldás. Ő a csírájában elfojtást ajánlja, máskülönben mentális egészségünk halálspirálba kerülhet.
Azoknak, akiknél a járvány okozta szorongás idővel általános nyugtalansággá alakul, a már idézett Jarvis azt ajánlja, hogy vegyék fel a harcot ezzel az érzéssel. Alakítsanak ki napi rutinokat, strukturálják az életük. Ez segíthet azokon, akik még nem szenvednek orvosi értelemben vett depressziótól, vagy legalább késleltethetik annak kialakulását. Talán az utóbbi. Az ember ellenállóképessége véges, a következő hónapok, évek mindannyiunkat próbára tesznek, írja Hamblin. Ugyanezt ajánlja az amerikai Mentális Egészség Nemzeti Intézete igazgatója, Joshua Gordon is azoknak, akiknek még nem súlyos az állapotuk. "Aki csak egy kicsit levert, esetleg enyhébb alvászavarai vannak, de még cselekvőképes, elég lehet a testmozgás, a társas kapcsolatok, az alvásciklusuk rendbetétele és az egészséges táplálkozás. Ha ezt mind megteszik, az már általában elég jó kezelése az enyhe depressziós tüneteknek" - mondja. Elsőre ez ugyan erőltetettnek tűnhet, de a folyamatos visszacsatolás idővel egyre jobban javítja a hangulatot.
Ez persze azoknak, akik nem pusztán a körülmények, a világjárvány miatti folyamatos szorongás miatt levertek, kevés lehet. "Ha tényleg álmatlanságban szenved, vagy étvágytalan, képtelen dolgozni, a gyerekeivel törődni, az már annak a jele, hogy szakértő segítségre szorul. Ha úgy érzi, hogy minek kelne fel, vagy kérne segítséget, az már a betegség tünete. A többség viszont a történelmi tapasztalatok alapján a válság múltával magától is jobban lesz. "A felépülés a természetes folyamat. Ez persze nem jelenti azt, hogy megússzuk sebek nélkül, vagy hogy pont ugyanolyan jól leszünk, mint korábban. De annál jobban lehetünk, mint most vagyunk" - mondta Sawchuck Wartiknak.