Miután kirúgták a főigazgatót még meg is büntették a székesfehérvári kórházat

Egészségügy
2020 június 19., 15:28

Figyelmeztetést és egészségügyi bírságot kapott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a hatóság

"a koronavírus-fertőzött betegek egészségügyi ellátásával összefüggésben helyben is kialakult járvány kivizsgálásánál megállapította, hogy a kórház az adatszolgáltatási kötelezettségének késedelmes teljesítésén túl megsértette az infekciókontrollra vonatkozó előírást is."

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter április közepén rúgta ki Csernavölgyi Istvánt, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatóját, mert miközben a járvánnyal küzdenek, egyetlen egyszer megcsúsztak egy adatszolgáltatással.

A főigazgató szerint telefonon így is jelentettek, később aztán az első visszajelzésre írásban is pótolták a hiányt.

Csernavölgyit amúgy idén terjesztették fel az egészségügyi munkáért végzett életműdíjnak szánt Batthyány–Strattmann-díjra, 2017-ben a munkáját Berzsenyi-díjjal ismerték el. Kásler döntése Székesfehérvár fideszes polgármesterét, Cser-Palkovics Andrást is megdöbbentette. Később kiderült, hogy

nem Csernavölgyi István, hanem az utódjának kinevezett orvosigazgató követte el azt a mulasztást, amire hivatkozva menesztették.