Soha nem látott méretű halakat fogtunk, mégis kis híján kiégtünk Gerendai Károly Instagramra optimalizált taván

Gerendai Károly belevágott a pecabizniszbe.

Ez első hallásra talán totál őrültségnek hangzik, pedig a legkevésbé sem az, főleg, ha az embernek kiindulópontként van egy 100 hektáros, kristálytiszta vízű tava Budapest határában, a Dunától egy köpésnyire. 

Vírusos időkben, a horgászat némileg váratlan reneszánszának idején meg végképp nem. Magyarországon ugyan mindig eléggé sokan horgásztak, de az utóbbi időkben direkte divatja van a csontkukacmasszírozásnak: mivel pecázni még a legszigorúbb kijárási korlátozás idején is lehetett, szó szerint tömegek váltottak frissen engedélyt és már 600 ezer fölött jár a fizető horgászok száma. 

A Nagy Képet nézve tehát nemhogy nem őrültség, de elvileg kifejezetten életrevaló ötlet lehet gyorsan felülni a hullámra, különösen egy közel kétmilliós nagyváros szélén. Budapest ugyan kivételesen gazdag nagy folyóban, tavakban viszont sokkal kevésbé, márpedig a magyar horgászok többsége a kényelmes állóvizeket preferálja a kiszámíthatatlan, megállás nélkül mozgó folyókhoz képest, különös tekintettel arra, hogy áltudományos becslésem szerint a 80 százalékuk pontyozik.

Na de milyen lett Gerendai horgásztava?

Amikor a 444 háromtagú tesztcsapata, úgyis mint P., Nini és én, kiértünk a Lupa partjára, és letáboroztunk a téglalap alakú kavicsbányató egyik Szentendre felőli sarkában, a wake board-pálya mögött, három fő kérdés érdekelt bennünket:

  • Hogyan tudták orvosolni a tó természetes hátrányait?
  • Milyen horgászoknak szánták a Lupát?
  • Lehet-e jól fogni?

Aki akár egyszer is horgászott életében, az pontosan tudja, hogy a harmadik kérdésre egyetlen horgászat alapján igazából képtelenség válaszolni, hiszen egy halaktól nyüzsgő szuper horgászvizen is simán előfordul, hogy akár napokig képtelenség normális halat akasztani. 

Nem akarok szpojlerezni, de ehhez képest elképesztően vad dolgok történtek aznap.

Bár a Lupán régebben, a tó aktív kavicsbánya korszakában is lehetett horgászni, és én is sokat jártam ide a hazai szinten hatalmasnak számító sügerei miatt, amiket egy elsüllyed Trabant-roncs mellől fogdostam, a peca az utóbbi években szünetelt, aztán jött a Sziget-alapító, aki nem egyszerűen strandot és kajáldákat telepített a partjára, hanem a szó szoros értelmében át is alakította a tavat, igen komoly földmunkák árán, így alapvetően úgy táboroztunk le a parton, mintha ismeretlen vízen lennénk. Az Új Lupán ugyanis hamarabb akadsz sikeres középvállalkozóba, mint Trabant-roncsba.

A tó Budapesttől távolabbi, rövidebbik oldala, illetve a Dunával párhuzamos hosszanti – ezeken lehet mostantól horgászni – alapjában azért eléggé hasonlóak maradtak az eredeti állapothoz. Vagyis vagy a meredek, bokrokkal-fákkal benőtt rézsűbe vájt helyekről, vagy néhol a rézsű alatti vízszintes, kavicsos sávról lehet horgászni. A kavicsmeder mindenütt azonnal, brutálisan mélyül, néhol 4-6 méterre, néhol – főleg a Duna felőli oldalon – inkább 8-9 méterre. Vagyis a békéshalazóknak főleg a fenekező módszerek jönnek számításba, bár egyes állásokból a legbátrabbak azért megpróbálkozhatnak a bolognai botos vagy csúszó waggleres úszózással.

Végre pecáztunk

Mi a legbátrabbak közé tartozunk, ezért P. bevetett egy wagglerúszós match botot is a fenekezője mellett, míg Nini és én 2-2 fenekezővel próbálkoztunk, ő method szerelékkel, én csúszó bordás etetőkosárral, de egyformán pop up csalival, vagyis kis lebegő golyócskákkal a horogra kötött csalitüskén.

Egészen bizarr horgászat sült ki az egészből, olyan, amilyenhez hasonlóban sem volt részem soha. 

Miután elhelyezkedtünk, csúzlival és kézzel betettünk az úszosra majd bedobtuk a rezgőspices botokat, durván három órán át nem történt semmi. Nemcsak hogy nem volt egy apró pöccintésünk sem, de nem láttunk semmiféle, vízi életre utaló jelet, egy időnként feltűnő, igen kiváncsi, kapitális méretű ékszerteknősön kívül. Nem voltak loccsanások vagy gyűrűzések a felszínen, nem láttunk túrást, buborékokat vagy rablást, a szélében sem mozgott semmi, pedig az ivóvíz tisztaságú tóban igen mélyre le lehet látni. 

A sterilitás érzését csak fokozta, hogy a Lupa, bár hatalmas, mély, és tiszta vízű tó, horgászvíznek kissé hendikepes. Ugyanis egy gigantikus, majdnem szabályos téglalap alakú, a partoldalban növő növényzettől eltekintve bármifajta természetközeli elemtől mentes vízfelületről van szó. Ami egy strandként és vízisportcentrumként használt tónál előny, az egy horgásztónak inkább hátrány. 

A partvonala a legtöbb helyen nyílegyenes, nem nő rajta se nád, se sás, se más nővények vagy hínár, kivéve a fenekét a sekélyebb részeken borító puha, zöld moszatot, a víz pedig annyira hirtelen mélyül, hogy a partról egyáltalán nem érzékelni, hol vannak a 4 méter körüli sekélyebb szakaszok, platók és víz alatti dombok és hol helyezkednek el az árkok benne.

Magyarország víz- és földrajzának sajátosságai miatt nálunk a sekélyebb – emiatt növényzettel jobban benőtt -, tagoltabb partvonalú állóvizek a jellemzőek, és még bányatóban sem igazán gyakori az ennyire mély és szögegyenes partú, ezért is okozhat ez enyhe kultúrsokkot. Persze az ilyen vizeknek is megvan a maguk szakmai szépségük, hiszen a bányatavak feneke sosem egyenletes, így ha az ember talál egy jó púpot vagy éppen gödröt, akkor kaszálhat. Vagyis szákolhat.

Az egyéni ízlés kérdése, hogy kinek mennyire jön be horgászat közben az a tény, hogy a Lupa nemcsak horgásztó, hanem – sőt leginkább – egy vízi szórakoztató központ egy hatalmas és egy kisebb stranddal, parti sportpályákkal és wake board-pályával. Itt nem olyan horgászni, mint egy szokásos tavon, hanem inkább olyan, mint egy nyüzsgő kikötőben. Nekem ez a része kifejezetten bejött, másnak kevésbé. A vízfelület persze hatalmas, tehát szó sincs róla, hogy az ember szájába lógnának a deszkások, de látni mindig látja őket az ember.

Órák teltek el nézelődéssel és beszélgetéssel, amikor Nininek végre kapása lett az egyik, istentelenül messzire bedobott botján. Hosszú, szórakoztató fárasztás következett, ami közben néha már arra gyanakodtam, hogy nem is hal, hanem a tó közepén húzódó földnyelven koktélozó egyik begyorsítózott vállalkozó van a horgon. De ők nem bírták volna ki ennyi ideig a fenék közelében, ellentétben Nini zsákmányával, ami jó ideig megállíthatatlanul úszkált jobbra-balra.

Nini és Döme, az erős tízes tükörponty.

A hal annyira erős volt, bennünk meg akkora a csapatszellem, hogy Nini egy idő után átadta a botot P.-nek, hogy ő is fáraszthassa pár percig, hogy P., miután kiélvezkedte magát, visszaadja azt. Minderre bőven volt időnk. Az aránylag finom feeder bot miatt nem is lett volna értelme erőltetni, így jó negyedórás huzakodás után sikerült megszákolnunk a teszt első halát, ami egy tízkilósnál valamivel nagyobb, magát a nyárra kondizással kipattintó tükörpontynak bizonyult. 

Nem szenvedélyes pecás olvasóink kedvéért mondom, hogy egy ügyes, sokat pecázó, de nem kifejezetten nagypontyokra specializálódó horgásszal simán megtörténhet, hogy egész életében nem fog ekkorát. Mi pár órán belül fogtunk egyet, egy olyan nagy tavon, ami hiába mesterséges, már csak a mérete miatt sem nevezhető műanyagnak.

Innentől kezdve minden megváltozott és szűk óránként fogtunk egy gyönyörű halat. 

A nagy ponty után előbb egymás után két, a maga nemében hatalmas, másfél kilós és egy kiló nyolcvan dekás compót. Aztán Nininek megint kapása lett és ezúttal nekem adta át egy kicsit a botját. 

A hal olyan ellentmondást nem tűrő elánnal nyomult, mint egy nemzetközi egyetem megsemmisítésére felbérelt, ambiciózus gépészmérnök. Egy kisebb, átlagos tavon azon kellett volna rettegnem, hogy mindjárt bemegy a nádba vagy valami bokorba, de itt volt hely bőven, így nyugodtan ki lehetett élvezni a hatalmas hal fárasztását a finom felszereléssel is. Ha érzékeny cuccal pecázol és tesztelni szeretnéd, hogy mit bírna egy igazán nagy hallal, a Lupa ideális tesztpálya.

A dolog annyi ideig tartott, hogy Nini közben váll-nyak-csuklyásizom-masszázzsal támogatta az erőfeszítéseimet:

Ez a ponty már 11 és fél kiló feletti volt, így amikor szokás szerint méterre előrenyújtott karral próbáltam volna betartani a kamerába, fel sem tudtam emelni, a többieknek úgy kellett megmutatniuk, hogy kell felemelni egy ekkorát: a könyökömet a hasamnak támasztva. 

A nagyobb kifogott halakat itt csippel látják el és a kifogójuk el is nevezheti őket. 

Nini mindannyiunk őszinre döbbenetére a Döme névre keresztelte az első halát, a másodikat én nevezhettem el, így a keresztségben a részvénytársasági formában üzemeltetett közös dunai horgászladikunk után az Anakonda János nevet adtam neki.

Utána jött még egy gigacompó, de a legkirályabb fogásnak egyértelműen a bátor ékszerteknős bizonyult, aki természetesen táplálékot nem találva addig kerülgetett minket, míg meg nem szákoltuk egy rövid ismerkedés erejéig. 

Ott álltunk délután hétkor 26 kiló kifogott hallal, cserébe összesen 5 darab kapással.

A horgászatban alapszabály, hogy ha halat ígérsz a halászlébe vagy valakinek meg akarod mutatni, milyen jó helyeid vannak, vagy cikket kell írnod róla, akkor tutira nem fogsz semmit, egy 10 tonna hallal teletelepített kismedencében sem.  Ehhez képest egy pár órás cikkírós tesztpecán 26 kiló halat fogni szinte hihetetlen. Ráadásul nem valami halakkal teletömött kis műanyagtavacskán voltunk. 

Na de akkor kinek is szól a Lupa mint horgásztó?

Ami a békés halakat illeti, jelenleg egyértelműen a bojlisoknak, illetve a specialistaként nagy pontyokra pályázó feederes horgászoknak. 

A társaságunk összes tagja, engem is beleértve, a kisebb, de sűrűbben érkező zsákmányt preferáló multifunkciós horgász: bár talán pergetni szoktunk a  legtöbbet, mindannyian egy rakás műfajban és sokféle vizen próbálkozunk, a folyami pergetéstől a rezgőspicces fenekező módszereken át a spicc- vagy matchbotos úszózásig, a többiek pedig még nagy műlegyesek is közben. Egy ilyen mindenevő átlaghorgásznak lelkileg fontos felkészülnie arra, hogy a Lupán egy átlagos vízhez képest milyen kevés akció van. Hármunknak volt egy jó fél nap alatt összesen öt. Cserébe persze igen jó az átlagméret és minden fárasztás fergeteges buli. Ha Instagram-függő vagy, annyi horgásztársadhoz hasonlóan, akkor ez a te vized, mert szépek a halak és az átlátszó víz miatt látványos fárasztós és szákolós fotók vagy videók is készíthetők.

Egy több napos várakozásokhoz szokott bojlisnak viszont sok szempontból maga az álom lehet ez a tó: mi azt tapasztaltunk és korábban itt horgászóktól is azt hallottam, hogy hiába nagy a helyszín, a szokásoshoz képest itt sokkal gyakoribbak a nagyhalkapások. Elképzelhető, hogy ez a kivételes táplálékhiánynak is köszönhető. Ezen a hatalmas területen egy nagy ponty a feneket állítólag sok helyen borító kagylókon kívül nem talál semmilyen táplálékot, mivel nincs benne sem iszap, sem növényzet. Ebben a lenti kopárságban gondolom sokkal messzebbről és intenzívebben vonzza  halakat minden csali és etetőanyag.

Bojlis szempontból a halak egyébként nem nagyok, az eddigi tórekord 17 kiló alatti, de sok van belőlük és egy ilyen régi tóban elvileg élhet szinte bármekkora ponty.

Vagyis annak, aki kifejezetten a komoly példányokra megy, de nem szeretne szó szerint napokat várni egy-egy kapásra, jó választás lehet a Lupa. Így azoknak is, akik most ismerkednek a bojlizással és nem akarják rögtön lélekölő várakozással kezdeni a dolgot.

Extrabizarr: a Costesből rendelni kaját horgászás közben

A látogatásunk idején még teljesen fapados horgászrészen már most olyan fejlesztések indultak meg és további olyanokat terveznek, hogy ez a végén igazi luxushorgásztó lehet, illeszkedve az átellenes végében található luxusstrandhoz. Már átadták azt a főépületet, amiben van büfé, hogászbolt és csónakkölcsönző is és nemsokára lesz borgácsozóhely is mellette. Előbb a Duna felőli, aztán a rövidebbik oldalon is fedett esőbeállókat építenek és kiderült, hogy nekik is eszükbe jutott az, ami a tesztpeca alatt nekünk is. Méghozzá az, hogy ha már ott van a tó másik végében egy rakás étterem és minőségi street foodos a strandon, és a horgászparton szabad táborozni is, akkor miért ne lehessen ételt rendelni. 

Nekik is feltűnt a növényzet fájó hiánya, mert indul a nád telepítése is. Ez a ragadozókra aspiráló pergetőknek is fontos lehet. A tóban ugyanis eleve egészen jó sügér- – itt fogták a majdnem kétkilós országos rekordot – és süllőállomány volt, ami mellé csukát is telepítettek. És szabad is pergetni, de őszig csak a partról, ősztől tavaszig viszont saját vízijárműből és kölcsönzött csónakból is engedélyezett a pergetést. Bár nyilván a partról is lehet kapirgálni, a tó az igazi ragadozós lehetőségeit csónakból lehetne kitapogatni, hiszen a legtöbb belső törés, domb, árok és akadó így érhető el igazán. Ezt később még kipróbáljuk. 

Ami az árakat illeti, a Lupa már most megelőlegezi, hogy egyszer igazi luxushorgásztó válhat belőle. Az egynapos felnőtt jegy ugyanis 7 ezer forintba kerül, a 12 órás pedig 3500 forintba. Ami eléggé érthetetlen és ellentmond a tó profi imidzsének, az az, hogy mind a 12 órás, mind az egynapos jegy előre megadott időszakokra, vagyis vagy reggel hattól délután hatig, vagy délutántól reggelig váltható ki. Mivel a napijegyet már az olyan, az alacsonyabb néposztályok által látogatott prolivizeken, mint a Balaton is évek óta tetszés szerinti kezdési órával lehet kiváltani, ez a rendszer itt végképp igazi fillérbaszásnak hat.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér